Paksi Hírnök, 2009 (18. évfolyam, 1-24. szám)
2009-06-12 / 12. szám
Farkasdi Zsigmondné felvétele 1967-ből Paksi Hírnök 12 2009. június 12. Hol (Jolt,..) Bölcsőde A Pallas Nagylexikon, a XIX. századi magyar könyvkiadás kiemelkedő alkotása címszavában a következőket írta: „Bölcsőde: humanisztikus intézmény, melynek feladata az ideiglenesen magára hagyott vagy elhagyott kisdedeket ápolni és nevelni.” Az első bölcsőde, mely 165 éve, 1844-ben Párizsban nyitotta meg kapuit, magyarra fordítva a francia elnevezést, a jászol nevet kapta. Magyarországon nyolc évvel később követik a bölcsődealapítás példáját. A bölcsődék fenntartásához kezdetben az egyház biztosította a fenntartási költséget, mely később magánszemélyek adakozásából egészült ki. Társasági körökben egyre népszerűbb és divatosabb lett a kisdedóvók támogatása. Az állam az 1950-es években kezdett szerepet vállalni a bölcsődék fejlesztésében, mivel a nők tömegesen álltak munkába. A paksi Villany utcai bölcsőde a hatvanas évek elején kezdte meg működését. Müller Józsefné Margitka néni így mesél a Villany utcai évekről: „...1968 augusztus elsejétől mentem a Villany utcai bölcsődébe, melyet Sárközi Vilmosné vezetett. Az intézmény akkor hatvan férőhelyes volt. Az épületben, a főbejárat baloldalán a vezetőnő irodája, jobboldalon a teakonyha volt. Következett a csecsemő-, majd a nagycsoport, a tipegőcsoport és a konyha. A bölcsődében akkor még szenes kályhával fűtöttek minden szobában. A konyha sparheltjén télen-nyáron szénnel fűtöttek. A mosókonyhán egy nagy pléh teknő, üst és bogrács volt: ebben melegítették a vizet. Általában 12-14 csecsemőt vettek fel, akik keveset hiányoztak, igen nagy volt a zsúfoltság. Tenyérnyi udvarunkon homokozó, udvari játékok várták a kicsinyeket. Szakmai tudásunkat Szekszárdon, továbbképzéseken gyarapítottuk, mert ugyan fontos, hogy elegendő eszköz legyen a bölcsődében, a legfontosabb mégis az volt, milyen felnőtt áll a kicsiny gyermekek mellett. Szakmai-módszertani tudásunk megerősödött, napirendet vezettünk be, mely jelentősen megkönnyítette az életünket, és mindezek mellett rendkívül nagy segítséget nyújtottak Verő doktor úr szakmai előadásai...” Az egykori, ma már nem működő Villany utcai (és a konzervgyári bölcsőde is) példaértékű intézmény volt Tolna megyében, Pakson. A körülmények - melyek össze sem hasonlíthatók a mai bölcsődei környezettel és lehetőségekkel - ugyan próbára tették az egykori gondozónőket, ám a nehézségek ellenére minden igyekezetükkel a kisdedek védelmét, nevelését - és mondhatom, oktatását szolgálták. Komolyan vették Ady Endre (ma is időszerű) 1908-ban, a Budapesti Naplóban leírt gondolatait: „A gyermek, a gyermek, ez a mi korunk legszebb dala... Mert az élet minden, s nincs nagyobb választása az embernek, mint hogy utána is emberek következnek, s ezek is élni, csalódni és remélni fognak.” (Folytatás a 13. oldalon) Harangszentelés Gyapán A harang végigkíséri életünket a bölcsőtől a koporsóig. Jelzi a közösség számára a fontosabb időpontokat és eseményeket: a folytonosságot, a nyugalmat, a biztonságot hirdeti. A harang igazodási pontot jelent a világhoz. Aki képes a hallásra, melyhez nem csupán fülre van szükség, hanem lélekre is, tudja, hogy a harangok szava - ahogy Márai Sándor írja - „az egyetlen értelmes hang, mely nem múlik el akkor sem, ha a kövek ledőlnek”. Sajátos hangjával jelképe városnak, falunak - Gyapa esetében egy településrésznek. A gyapai kápolna mellől 2007 novemberében lopták el a néhány napon belül tetten ért tolvajok a harangot. Azóta árválkodott üresen a fából készült harangláb a kápolna mögött, egészen az idei gyapai búcsú napjáig, amikor az új haranglábra, mely a kápolna mellé épült, felkerült a Gombos Miklós harangöntő műhelyében készült bronzharang, mely megszentelése után fület gyönyörködtető hangjával adta tudtára mindenkinek, újra jelen van a gyapai közösség életében. S nem csupán jelen van. Dolga van: a megmaradást, a helytállást és összetartást hirdeti. Teli Edit Fotó: Szaffenauer Ferenc Bölcsődébe igyekvők a Domb utca sarkán a hatvanas évekből