Paksi Hírnök, 2008 (17. évfolyam, 1-24. szám)
2008-06-06 / 11. szám
2008. június 6. 17 Paksi Hírnök UTAZZON HOZZÁNK! Amiről a vén Duna mesél Nem könnyű dolog ez, a városról írni a város lakóinak, olyasmiről amit ők is tudnak, látnak. Mégis azt hiszem, mivel itt éljük a mindennapjainkat, ezért sok minden van körülöttünk, amiről tudunk, de igazán nem veszünk róla tudomást. Amit nap mint nap lát az ember, azt megszokja, nem gondolkodik el rajta, nem csodálja meg. Itt van mindjárt a város legnyilvánvalóbb „tartozéka”, a Duna, és milyen természetes, hogy itt van. Eszünkbe sem jut, hogy valójában az ország legnagyobb folyója, nem is lehet hozzá hasonlítani a többit! Valamikor gyermekkoromban, amikor kirándultunk, kíváncsian lestem a buszablakból, hogy meglássam a második legnagyobbat. Láttam, de mégsem vettem észre, hiszen az általam megszokott Dunához képest, ami akkor „a folyót” jelentette, csupán egy keskeny kis vízfolyás kanyargóit a híd alatt. Az Európai Unió leghosszabb folyója 2842 km-en keresztül kanyarog, amíg „feketéből feketébe” jut, vagyis a Fekete-erdőből a Fekete-tengerbe. Közben számos országon és városon keresztül hömpölyög. Fia így nézzük, tulajdonképpen jelentéktelen az a néhány kilométer amit itt, Paks mellett tölt, de a városnak nagyon sokat jelent. Úsztak rajta római gályák, amelyek a határfolyó helyőrségeibe szállítottak katonát, élelmet, fegyvert, és a legújabb korban itt szállították az atomerőmű reaktorait is. Fliszen még az erőmű sem itt lenne a Duna nélkül. Lesétáltam a partra, a gesztenyesorhoz hogy jobban „érezzem” a folyót. Leültem, no nem a „rakodópart alsó kövére”, hanem a fák alá, és elnéztem ezt a hatalmas víztömeget. Emlékképek villantak fel: a legutóbbi évadnyitó, a koszorú a vízen, a két partot összekötő komp. A folyó, a part, a gesztenyefák - bármikor jövök ide, mindig különleges és maradandó élmény. Tavasszal, amikor már zöldülni kezdenek a parti fák, és a vízen is melegebben csillog a fény. Aztán a gesztenyevirágzás nyár elején. Majd a forróságban árnyat adó lombok és a Duna hűsítő lehelete. Na és az ősz, amikor fényes, barna gesztenyék koppannak a földön, a szél pedig már valahogy borzongatóbban gyűri össze a vízfelszínt. Télen a folyó jégpáncélja, a fehér hó roppanása a lépteink alatt és hideg, puha bársonya a kopár ágakon. Még időben szólok, ne mulasszák el egyiket sem! Komáromi János Művészeti hét a Bezerédjben „Tavaszi zsongás” címmel idén is megrendezte Művészeti Hét elnevezésű rendezvénysorozatát a Bezerédj Általános Iskola. Az intézmény életében hagyománynak számító program kiállítás megnyitóval vette kezdetét, a tárlaton Hundertwasser szellemében készült alkotásokat is láthatott a közönség. Hét éve indult a vizuális képzés a Bezerédj Általános Iskolában, s hat éve már, hogy minden tanév végén kiállításon mutatják be a tagozat diákjainak alkotásait. - Idén sikerült eljutnunk a Szépművészeti Múzeumban megrendezett Hundertwasser kiállításra. A gyerekek ott vázlatokat készítettek, rajzaik, alkotásaik láthatók voltak a Művészeti Hét alkalmából szervezett kiállításon - mondta el Tumpek Györgyi rajztanár. A program -inditó rendezvényen az „ifjú művészek” tartottak tárlatvezetést. így a vendégek, szülők és családtagok, első kézből tájékozódhattak a tanév alatt elsajátított ismeretekről és az ennek eredményeképpen elkészült alkotásokról. A vizuális tagozat munkáját a szülők egy százalékos felajánlása mellett a Paksi Atomerőmű Zrt. is támogatta. Ez nagy segítséget jelentett a gyerekeknek az anyagigényes munka színvonalas elvégzésére. „Nemcsak mennyiségileg, hanem minőségileg is jól teljesitenek a diákjaink. Bizonyítják ezt az idei tárlat alkotásai. Emellett sok kiállításon és pályázatokon is sikeresen szerepeltek a vizuális tagozaton tanulók, tájékoztatott Németh Lászlóné igazgató. A Művészeti Hét alkalmából nyílott kiállítást közel g egy hétig láthatta a közönség a li? polgári iskola aulájában. A | programsorozat zárásaként az =§ intézmény kulturális csoportig jai léptek színpadra. Modem ° táncbemutató, hangszeres produkció és az iskola énekkarának szereplése is színesítette a műsort.-DSZFotó: Szaffenauer Ferenc
