Paksi Hírnök, 2008 (17. évfolyam, 1-24. szám)
2008-05-23 / 10. szám
Fotó: Molnár Gyula 2008. május 23. 15 Paksi Hírnök ÜZEN A MÚLT Ezt szoktuk mondogatni, mikor rég eltemetett emléket enged napvilágra a föld mélye. Ez a tavasz bővelkedik üzenetekben. Az Mő-os építésén, Gyapán és Cseresznyés közelében több lelőhelyen is folyik a munka. Pakson belül a Lidi áruház építése során kerültek a felszínre újkőkori, kelta és ritkaságnak számító, hun kori sírok. Majd az atomerőmű beruházásában készülő Erzsébet Szálló felújítási területén bukkantak elő őskori és török kori maradványok, valamint a 19. századból származó emlékek. A leletek feldolgozása csak azután kezdődhet meg, ha ezen a területen is végeznek a feltárással. Vajon ha itt Pakson kissé mélyebbre ásunk, számíthatunk rá, hogy régészeti objektumokra bukkanunk?- Tulajdonképpen igen - tudtuk meg dr. K. Németh András régésztől. Természetesen ez elsősorban a Duna melletti sávra és az óváros területére vonatkozik, teszi hozzá a főmuzeológus. Itt már a legrégebbi időktől fogva voltak emberi települések. Nem csak a régészet tárgykörébe tartozó emlékek kerülhetnek elő, hiszen ezekről csak 1711 előtti leletek esetében beszélhetünk, hanem helytörténeti jelentőségű emlékek is, mint a feltárás alatt lévő Erzsébet Szálló mögötti területen. Az, hogy a régészek hogyan kerülnek egy-egy helyszínre, szigorúan ellenőrzött és szabályozott folyamat. A Kulturális Örökségvédelmi Hivatal (KÖH) felügyeli ezt. Az alapvető szabály az, hogy a földből előkerülő leletek a magyar állam tulajdonát képezik. Megtalálásukat azonnal jelenteni kell az illetékes múzeumnak vagy a jegyzőnek. A szakember egy napon belül nyilatkozik, szükséges-e feltárást végezni. Magánszemélyek esetében a felfedezőnek a lelet tudományos értékével arányos pénzjutalom jár. Nagyberuházások esetében a beruházási költségek kilenc ezrelékét kell elkülöníteni leletmentési célokra. Egyébként régészeti lelőhelyeket csak akkor érinthet egy beruházás, ha az másutt nem valósítható meg, vagy az elkerülés aránytalanul nagy költségnövekedést eredményezne. A beruházó kérésére már a tervezés előtt készülhet régészeti hatástanulmány. A KÖH irodák rendelkeznek olyan adatbázissal, amely alapján megállapítható, hogy a terület milyen régészeti kategóriákba sorolható. A nyilvántartott régészeti lelőhelyeken megelőző feltárást kell végezni. Azokon a területeken, amelyek nem nyilvántartott lelőhelyek, de a közelben ismert emlékek találhatók, régészeti felügyelet mellett folyhat a munka. Ha azonban gyanítható a területen a leletek előfordulása, akkor szondázó ásatást kell végezni. Mint megtudtuk, mind a két paksi lelőhelyen példás volt a beruházók hozzáállása. A feldolgozás aprólékos munkája ezután következik, és később a leletanyag megtekinthető lesz a múzeumban. Az Mó-os nyomvonalán talált lelőhelyek esete más, mint a belterületen talált másik kettőé. Itt a feltárást nem a helyi vagy a megyei szakemberek végzik, mert a nagyobb beruházások (500 millió forint felett) felügyelete a nemrég létrehozott Kulturális Örökségvédelmi Szakszolgálathoz tartozik, és ott döntenek a leletek további sorsáról, a bemutatásuk helyéről is. Komáromi J. nemzetségből származnak, s az oklevelek tanúsága szerint birtokcsere útján jutottak paksi birtokaikhoz 1380-ban. Ettől kezdve használják a Paksy (Pakusy, de Pakus) családnevet, majd egy év múlva az apostagi előnevet is. A város neve tehát e családtól sem származhat, hiszen azt csak felvették, s a település neve már fél évszázaddal korábban felbukkan a forrásokban: 1333-ban szerepel először a pápai tizedjegyzékben, amidőn Lőrincz paksi pap 23 dénárt fizet a település adójaként a pécsi egyházmegyének. Jó néhány anekdotaszerű, tréfás magyarázata is fennmaradt a szónak. Ilyen például az, amely szerint errefelé már II. András király idején is nagy volt a forgalom, s a helyi postán igen sok paksaméta adatott fel. így hát a paksaméta szóból eredhet a község neve, oly módon, hogy az utolsó öt betű az összehasonlító nyelvészet manipulációja folytán egyszerűen lekopott. Mások azt bizonygatták, hogy Béla király krónikása, Anonymus írta meg, hogy ezt a rövidítést a paksi révészek cselekedték, akik - a korabeli szólás szerint-tudvalevőn röviden imádkoztak és hosszan káromkodtak. A források Paks nevét igen sokféle változatban örökítették meg. A 15. században a Kállay család levéltárában így szerepel: Eccl. S. Crusis de Pakws. Ugyancsak Pakws-ként említi egy 1438-ból származó oklevél is. Ugyanakkor egy 1410-es és egy 1483-as oklevélben Pakos alakban tűnik fel. Előfordul még Pákos, Pacus, Paxi formában, de felmerülhet a Pagus (latin falu) és a Bakos-Baks alak is. A török alatt Pádska, majd Pakshel néven emlegették. Elnémetesített alakja pedig a Paksch volt. Megállapíthatjuk, hogy a város neve valószínűleg egy itt lakó, vagy a falut birtokló személytől származik. El kell fogadnunk, hogy a pontos magyarázatot már nem ismerhetjük meg, megmarad a színes mondákkal és legendákkal körített rejtélyek homályában. A legvalószínűbb feltételezés szerint az Árpád-kori névadományozási szokásokhoz igazodva a Bakos személynév Pakus alakjából származik, de az oklevelekben Paks nevét először majd csak 1333-ban említik meg a középkori Írásos források. Hanoi János Forrás: - Németh Imre, Somogyi György, Koch József: Paks nagyközség monográfiája, 1976. - Kernné Magda Irén: Városunk: Paks. Helytörténet az általános iskolások számára, Paks. 1997 Fotó: Molnár Gyula
