Paksi Hírnök, 2008 (17. évfolyam, 1-24. szám)

2008-05-23 / 10. szám

Paksi Hírnök 16 2008. május 23. Lázár Ervin Baráti Kör UTAZZON HOZZÁNK! Nem csak az ürgéké a mező Idén háromnapos ünnepség­­sorozattal emlékeztek Sár­­szentlőrincen a 2006-ban el­hunyt Kossuth-díjas íróra, Lázár Ervinre, aki a közeli Alsó-Rácegrespusztán nevel­kedett. A rendezvény központi helyszíne a Nagyszederfa környéke, a pálfai Illyés Gyu­la Iskolamúzeum, legfonto­sabb eseménye a Lázár Ervin Baráti Kör megalakulása volt. Az ünnepi alkalom lehe­tőséget adott az emlékezésre, a tiszteletteljes főhajtásra az író emléke előtt. „Minden nagyon egyszerű­nek látszott. Elmondani, hogy szűkebb hazáját nem egy csapásra ismeri meg az ember. A kisgyerek kimerész­kedik a szülői védelem va­rázsköréből a külvilágba. Először csak a Nagyszederfá­­ig. Azután tágul a kör, nyíl­nak a dimenziók. A táj, a nyelv, az éghajlat, a közös­ség, a történelem, az élővilág, a költészet. De nem kétséges, minden a Nagyszederfával kezdődött.” Lázár Ervin Naplójából idéztem e sorokat. Ezen a rendhagyó, az író életét meg­határozó helyen - Alsórác - egresen, a Nagyszederfa ár­nyékában - alakult meg 2008 májusában a Lázár Ervin Ba­ráti Kör. A baráti körhöz csat­lakozott többek között Vathy Zsuzsa, Jókai Anna, Ágh Ist­ván, Horváth Lajos, valamint a megemlékezést megálmodó sárszentlőrinci polgárok, a te­lepülés polgármestere: De­­mény Károly és még sokan mások. A Lázár Ervin Baráti Kör­höz csatlakozni szándékozók Demény Károlytól, Sárszent­­lőrinc polgármesterétől kap­hatnak bővebb felvilágosí­tást a belépés feltételeiről, valamint a baráti kör prog­ramjáról. Teli Edit Ürgemező. Ismerős, mond­hatni gyakran emlegetett név ez itt Pakson. Amit többnyire tudnak róla: sok-sok homok és kevés fa... A tájékozottab­bak még azt is, hogy megle­hetősen sok itt a védett nö­vény és állat. Mi is ez az Ürgemező? Még a jégkorszakban alakult ki fo­lyók hordalékából. Felszíni formái, a löszös dombok ne­hezen járhatóak és művelhe­­tőek. Ennek köszönhető, hogy viszonylagos érintetlenség­ben maradt meg az úgyneve­zett pusztagyep, annyi évez­red óta. 1999 óta a Dél- Mezőföldi Tájvédelmi Körzet része. De most ismertető helyett jöjjenek velem! Ne mint rit­kaságokra vágyó botanikus vagy zoológus, csupán csak mint egy egyszerű kiránduló. Azt bizton állíthatjuk, hogy nem a látványos különleges­ségekre vágyók, a „rohanva minél többet” látni akaróknak való ez a hely. Gyalogszerrel, sétálva lehet csak megtalálni a mező igazi szépségeit. Áll­junk meg néha és „hajoljunk közel” a tájhoz. Megéri! Sétáljunk fel egy dombocs­kára — ahogy én is tettem né­hány napja. Álljunk meg és nézzünk körül. A hullámzó táj és a madarak dala, a boga­rak neszezése, a szél játékos hangjai a távolról oda szűrő­dő zajok összeolvadnak és végtelen nyugalommal töltik el a szemlélődőt. Láthatjuk a szelíden hullámzó buckákat, a kis csoportokba rendező­dött cserjéket, a fákat és a sokszínű, mindenfelé virító virágokat. Önkéntelenül tele­szívjuk a tüdőnket a hely mil­lió éves nyugalmával, amely szétárad a testünkben. Mintha megállna a idő. Megérezhet­­jük azt a harmóniát, amit nap mint nap kerestünk, de nem is gondoltunk rá, hogy ilyen kö­zel van. Szemlélődés közben kivá­laszthatjuk a séta következő állomását. Egy kellemesen hűs facsoportot, egy gyönyö­rű, csillagokkal teleszórt vad­rózsabokrot, a homoki árva­­lányhaj selymes zászlócskáit, esetleg a tavaszi hérics sárga szirmait. Tulajdonképpen mindegy. Csak ne siessünk, hagyjuk, hogy átjárjon ben­nünket a békesség. Az év bármely szakában ér­demes ide kilátogatni. A lát­vány változik, de a nyugalom ott van akkor is, amikor vi­rágtenger boritja a réteket, és akkor is, amikor hó fedi be a dombokat. Csendes sétálós kirándulásokra, csak úgy ön­magunk megnyugtatására, vagy beszélgetős sétákra barát­tal, kedvessel, gyerekekkel, ki­válóan alkalmas a vidék. Mindenképpen a sétát aján­lom. Bár autóval is lehet köz­lekedni, de időnként, a homok jóvoltából, érhetik az embert meglepetések. Legutóbb raj­tam kívül autómat is rabul ej­tette az Ürgemező... Köszönet az arra járó ismeretlennek, aki készségesen segített (homok­ba) szorult helyzetemből ki­szabadulni. Komáromi János Fotó: Szaffenauer Ferenc

Next

/
Oldalképek
Tartalom