Paksi Hírnök, 2007 (16. évfolyam, 1-24. szám)
2007-01-12 / 1. szám
8 MOZAIK Minden kedden este táncolni gyűlnek össze csámpaiak és paksi barátaik a helyi közösségi házban. Az ötlet, hasonlóan más közösségi programjaikhoz, mint a lovaspiknik, az erdei lomtalanítás vagy a torna, egy összejövetelen merült fel. Valaki megemlítette, mi lenne, ha Győrffy Orsolya, aki egy éve él Csámpán, táncolni tanítaná őket, és mivel sokan lelkesen fogadták a gondolatot, és a heti három tornából egyet táncra cseréltek. Orsinak nincs könynyű dolga, hiszen kezdő csapatról van szó, de nagyon türelmes tanárnak bizonyul. Bár tanítványainak pillantása gyakorta rátéved esetenként még bizonytalanul topogó lábaikra, jó úton haladnak első fellépésük felé, amelyet a csámpai találkozóra terveznek. A terv az, hogy fellépőruháikat is együtt varrják meg. És hogy mit láthat majd tőlük a nagyérdemű? Nos, jelenleg egy görög koreográfián dolgoznak, amelyet Orsi még az Örökifjú Táncegyüttes tagjaként, Bézi Sándor tanár úrtól tanult, és amelyet most néhány együttesbeli társa segítségével örökít tovább, emellett pedig egy dunántúli ugrós elsajátításán is fáradoznak. És hogy vajon mi lehet a kulcsa a társaság összetartásának? A csapat „motorja”, Fritz Jánosné szerint ezeken a programokon, ha csak néhány órára is, de elfelejthetik mindennapi gondjaikat, feltöltődhetnek, erre pedig szüksége van az embernek a mai rohanó világban.-gyöngy-Hazajáró kömlődi diákok Idén is heti négy alkalommal tartanak klubfoglalkozást a dunakömlődi hazajáró diákok. Hétfőn, kedden, csütörtökön és pénteken fél öttől fél hétig tartanak az összejövetelek. 11-én a konfliktusok, összetűzések kezelésére személyiségfejlesztő tréning lesz, 16-án pedig évértékelést tartanak. Folytatódik a Tudorka népfőiskola, a jövő évi első előadás 18-án délután öt órakor lesz. Öt nappal később pedig használati és dísztárgyak készítését sajátíthatják el szalvéta technikával. A személyiségfejlesztő tréning újabb állomásán, 25-én a problémamegoldás hat lépését ismerik meg a dunakömlődi hazajáró diákok.-vida-VMK: hagyományok és újdonságok A 2006-os esztendőt eredményesnek ítéli Darócziné Szalai Edit a Közművelődési Kht ügyvezetője. A színházbérletek előadásai nagy sikerrel mentek, és a csökkenő gyermeklétszám ellenére nem volt kevesebb a gyermekelőadásokat látogatók száma sem, köszönhetően annak, hogy gyermek-mecénás bérletet is sokan vásároltak, így hozzá juthattak a színházi előadásokhoz olyan fiatalok is, akiknek ezt anyagi körülményeik nem engednék. A jelentős előkészületeket igénylő városi rendezvényeket az ügyvezető szerint magas színvonalon sikerült megrendezni. Az előre nem tervezett, újdonságot jelentő programok közé tartozott az atomerőmű támogatásával létrejött Paksi Őszi Téli programsorozat, amelyben színház, bál, hangverseny egyaránt szerepelt. A rendezvények mellett kiállításokat négy helyszínen láthatott a közönség, a ház kiskiállítójában, nagykiállítójában, a VMK könyvtárának galériáján, és a dunakömlődi faluházban, illetve újdonság volt, hogy a testvérvárosi kapcsolat keretében Galántán is rendezhettek tárlatot. A könyvtárban többek között újra indult az információs vetítés, és új társaság kezdte meg működését, az önképző kör. Sikeresek a központ számítógépes tanfolyamai, sokan üdvözölték, hogy az Ifjúsági és Információs Irodában buszbérletet lehet vásárolni, illetve sokan érdeklődnek a pszichológiai tanácsadás iránt. Táboroztatás terén is sikerült bővíteni a palettát, Dunakömlődön létrejött az első rajztábor, a kistérségi kapcsolat erősítése jegyében pedig kerékpáros vándortábort rendeztek. A kht. üzemeltetésében lévő sóstói üdülőben a hagyománynak megfelelően a Pakson és a környező településeken élő fiatalokat egyhetes turnusokban fogadtuk, az utolsó hét pedig a családoké volt - folytatta az értékelést Balog Pálné gazdasági ügyvezető. Az elmúlt nyáron a megszokottnál valamivel komfortosabb üdülést kínáltak, hiszen bővült az eszköztár egy udvari csocsóval, és új szerzeményként sörasztalokkal, ami kedvez a szabadtéri időtöltésnek. Az ÁNTSZ felhívására néhány ágyat kivettek a szobákból, polcokkal bővítették a bútorzatot. Az idei évtől azt remélik, hogy sor kerül a vizesblokk felújítására. Cseresznyésben is igen népszerű volt a táboroztatás, szinte folyamatosan veszik igénybe az oktatási intézmények a lehetőséget, de rendezvényeket is tartottak a táborhelyen, sőt 2006-ban először, szilveszterre is benépesült az egykori iskola. Tavaly 27 pályázatot nyújtott be a kht., ezek közül 23 volt sikeres, ami nagyban hozzájárult a programok megvalósítása mellett az eszköztár fejlesztéséhez is. A legújabb eredmény, mely már az idei évben vált ismertté, támogatást nyertek a siket és nagyothalló fiataloknak tervezett tábor megrendezéséhez.-gyöngy-Fotó: Szaffenauer Ferenc • • Orömtánc a csámpai közösségi házban