Paksi Hírnök, 2007 (16. évfolyam, 1-24. szám)

2007-07-20 / 14. szám

MOZAIK 11 A Paksi Hírnök levelesládájából Azok a gyökerek Örömmel olvasom, hogy a paksi Berta Alexandra leg­jobb anyaországiként, har­madik lett a Pacsirta nép­daléneklési verseny döntő­jében. Átfutott előttem egy piciny részlet, még az első bemu­tatkozásából (Duna TV): előtérben Alexandra megy, háttérben a paksi utca az új művészetivel, snitt, közben halljuk, amit mond, és egy szó sem esik arról, amit lá­tunk, mármint az iskoláról. Képzavar: miért látjuk, ha nem beszél róla, ha meg nem akar beszélni róla, ak­kor miért vágják bele? Miért is írok minderről? Miért lényeges mindez? Volt ebben a bemutatko­zásban egy nem pontosan idézhető félmondat, ami­nek a lényege: Alexandra saját erejéből, tehetségé­ből kezdett zenét tanulni. (A 6-7 éves Mozartnak is volt tanítómestere.) A makacs tények. Berta Alexandra az általános is­kolával együtt kezdte zenei tanulmányait, és a gimnázi­umi 10. évfolyam befejezté­vel köszönt el a népzene tanszaktól. (Ez a 10 év elég nagy idő ahhoz, hogy csak úgy törlődjön.) Ez idő alatt Ildi néni (Lehőcz Józsefné) ipergetése mellett, hogy csak szóló országos minő­sítéseket, versenyeket em­lítsem: két Kiemelt Nívódíj, a Bartók rádió különdíja, egy Arany, és egy Ezüst fo­kozatot ért el. Nem beszé­lek a Kalinkó együttessel közösen megszerzett elis­merésekről, díjakról. Eddig a tények. Az érzelmek? Hát ilyenkor eszembe jutnak azok, akik már nemzetközileg is befu­tottak, és még mindig „kö­tődnek”, Loparits Erzsi, László Boldi, a Károly-lányok, Pfujd Zsanett, Ta­kács Józsi, - bocsánat, ha rövid a memóriám,- meg azok a sokak, akik innen indultak és visszajárnak ma is, emlékezni, zenélni, vagy csak úgy, mert itt vannak a zenei gyökereik. A népzene a hagyomá­nyok, a kollektív emlékezet, az ősök, az eredet tisztele­tének tárháza. Ezek nélkül már nem az ami, hanem csak egy kreatúra. Végül is, úgy gondolom, ha Berta Alexandra időben messzebb kerül ettől az időszaktól, - „a fától az er­dőt” népi bölcsességre utalva - a remélt magasla­tokból visszaemlékezve fel­sejlik majd a zenei eredet: az Ildi néni, meg talán az iskola is. Hartmann József A PRO ARTIS igazgatója Paks, 2007. július 6. Alexandra és népzenei gyökerei Örömmel fogadtuk Hart­mann úr nyílt levelét, mert így alkalmunk nyílt a Duna Tv bemutató klipje, ill. a narrátor szövege pontatlan­ságainak kiigazítására. A Pacsirta népdaléneklési versenyhez a bemutatkozó anyagot előre összeállítot­tuk és átadtuk a Duna Tv-s kollégáknak. Mint Alexand­ra minden bemutatkozása, ez is úgy kezdődik, hogy 10 évig járt a paksi zeneiskolá­ba, az alapokat ott szerezte meg. Ezért is ragaszkod­tunk hozzá, hogy a felvétel a zeneiskola előtt kezdőd­jön (ami egy gyönyörű épü­let és méltán lehet büszke­sége városunknak) a hozzá tartozó szöveggel. Sajnos arra semmilyen ráhatással nem lehettünk, hogy ebből a korrekt anyagból a narrá­tor (35 másodpercnyi terje­delemben!) milyen felületes- elnézést a kifejezésért - zagyvaságot mondott el. Hogy a zeneiskolás múlt említése igen is minden le­hetséges fórumon megtör­ténik, csak néhány helyet ajánlanék igazgató úr fi­gyelmébe:- alexafolk.impressive.hu- Alexandra honlapjának bemutatkozó oldala.- Ifjúság gyöngykoszorú - Alexandra CD-borítójának belső oldala.- 2006. 06. 17. Paks, mű­velődési ház CD-bemutató hangverseny, melyre ter­mészetesen az ön engedé­lyével a zeneiskolában is helyeztünk el meghívót, és szintén az ön engedélyével a bölcskei tagozatból Madács Györgyné tanítvá­nyai is eljöhettek. Amennyi­ben megtisztelt volna jelen­létével, tanúja lehetett vol­na, hogy telt ház előtt, fer­geteges vastaps után mi­lyen népszerűsítést kapott intézménye, és az ott folyó népzeneoktatás! Nagyon szívesen adunk egy, a teljes műsorról készí­tett felvételt. Kérjük igazga­tó urat, hogy a fentiek isme­retében ítélje meg a PRO ARTIS -hoz való viszonyu­lásunkat. A tények valóban tények, de a háttér ismerete is szükséges értékelésükhöz. Alexandra, míg zeneisko­lás volt, a felsorolt díjak egyikét sem tanára által összeállított népdalcsokor­ral nyerte, ugyanis (már 15 évesen) ezeket önállóan, hangzóanyagok, gyűjtések segítségével állította össze, így történik ez azóta is, és ezekkel a csokrokkal a leg­rangosabb minősítéseket és díjakat nyerte. Ennyit a felkészítő tanár „iper­­getéséről.” Citerajátékát 12 éves kora óta a nyári népzenei tábo­rokban önerőből (minden támogatás nélkül) fejlesz­tette az ország legrango­sabb citerásai segítségével. Énektudását elejétől fogva önállóan fejleszti. Aki csak egy kicsit is ismeri, tudja, hogy mindig is mélységes tisztelettel és alázattal volt a népzenei hagyományok iránt. Ez produkcióin is érezhető, több rangos zsűri is kiemelten értékelte már. Ezért visszautasítjuk az érezhetően rosszindulatú és bántó megjegyzéseit! Az, hogy tanulmányait már nem folytatja a PRO ARTIS- ban, azért van, mert ott saj­nos már ezen a hangszeren nem tudott többet, újat ta­nulni. Egyéb okok nem itt keresendőek. (Ez nem az a fórum, ahol személyes vélt, vagy valós sérelmekről kel­lene beszélnünk.) A zeneiskolára, volt taná­raira és tanulótársaira min­dig szívesen fog emlékezni. Sem amíg Alexandra az in­tézmény hallgatója volt, sem pedig amióta kapcso­latunk megszakadt, soha rossz szóval nem illette sem az iskolát, sem pedig tanárait. Tisztelettel kérjük, önök is hasonlóan viseltes­senek irántunk. Az „ősök és a hagyomány tisztelete” Alexandra szá­mára nem Ildi nénit jelenti, hanem azokat a régvolt őseinket, akik énekének és citerajátékának megőrzésé­re Alexandra az életét és a jövőjét tette fel. Hogy jó úton halad, ezt jelzi, hogy a citerások közül egyedül nyert felvételt a Liszt Ferenc Zeneművésze­ti Egyetem most induló népzenei karának népi pengetős szakára. Tiszte­lettel: Berta Ferenc, Alexandra édesapja Paks, 2007. július 13.

Next

/
Oldalképek
Tartalom