Paksi Hírnök, 2006 (15. évfolyam, 1-22. szám)
2006-02-24 / 4. szám
6 ATOMERŐMŰ Segítik a versenyképességet A harkányi gyógyfürdő fejlesztéséhez járult hozzá a Paksi Atomerőmű Rt. valamint a Magyar Villamos Művek Rt. A tulajdonos Baranya megyei önkormányzattal közösen közhasznú társaságot alapítottak. A két villamosipari cég összesen 250 millió foi'inttal társult. A megye egyedül nem volt képes biztosítani a fürdő versenyképességét. A harkányi létesítmény korábban a reumások Mekkájának számított, de ahhoz, hogy a piaci versenyben ne maradjanak alul, fejlesztésre, ahhoz pedig pénzre volt szükség. A PA Rt. és az MVM Rt. támogatása új távlatokat nyit az igazgató, Kerécz Tamás szerint. - A paksi atomerőmű számára ez a befektetés kétszeresen is megtérül - fogalmazott a szerződés aláírásakor Kovács József vezérigazgató. A cég ugyanis egyrészt nyereséget vár, másrészt azt, hogy dolgozói így jobb körülmények között gyógyulhatnak itt. Évente ugyanis 70-80 „partost” utalnak a harkányi gyógyfürdőbe.-vt-Jubilál a nukleáris hatóság Az Országos Atomenergia Hivatal (OAH) megalapításának 15. évfordulóját köszöntő ünnepi ülésen Petrétei József igazságügyminiszter mint a területet felügyelő szaktárca vezetője méltatta a hivatal eddigi munkáját, majd átadta a tavaly alapított Gyimesi Zoltán-díjat Szepes Károlynak, az OAH főosztályvezető-helyettesének. A díj az atomenergia alkalmazásának biztonsága, a nukleáris biztonság fejlesztése érdekében kifejtett eredményes és kiemelkedő munka elismerésére adományozható. Rónaky József, az OAH főigazgatója a jubileum kapcsán elmondta, hogy a hivatal elődjének, az 1955- ben alapított Országos Atomenergia Bizottságnak kiemelt szerepe volt a magyarországi nukleáris iparág létrehozásában, az atomtörvény megalkotásában és a paksi atomerőmű felépítésében. Az OAH a rendszerváltást követően, egy 1990-es kormányrendelet alapján alakult meg 1991. január 1-jén. A hivatal feladata rendkívül szerteágazó, így többek között a törvényi szabályozás, a hazai nukleáris létesítmények hatósági feladatainak ellátása, a nukleáris és radioaktív anyagok felügyelete, a nukleárisbaleset-elhárítás, a Központi Nukleáris Pénzügyi Alap kezelése, a nemzetközi együttműködések biztosítása és a tájékoztatási feladatok ellátása. Kovács József, az atomerőmű vezérigazgatója felidézte az OAH megalapítása előtti éveket is. Kiemelte azt a hatalmas munkát, amit a jogszabályi háttér megalkotása érdekében az OAH vezetése és munkatársai végeztek az elmúlt tizenöt évben. Mindezt úgy, hogy közben folyamatosan biztosították az atomerőmű nukleáris felügyeletét. Napjaink feladatairól szólva a vezérigazgató kiemelte az atomerőmű blokkjainak teljesítménynövelését és az üzemidő-hosszabbítás megvalósítását, valamint ide sorolta a 2003-ban bekövetkezett sajnálatos üzemzavar felszámolását is. Ezekben a tevékenységekben ugyanúgy szüksége lesz az atomerőműnek a hatóság korrekt támogatására, mint eddig már annyiszor - összegezte Kovács József. Mayer György Rövidesen az ország más területein is használnak majd olyan tájékoztató- és riasztórendszert, mint Paks körzetében. A katasztrófavédelem elsőként Borsod-Abaúj-Zemplén megyében telepít hasonlót. Itt hét felső küszöbértékű és öt alsóbb besorolású veszélyes ipari üzem működik, emellett gyakran sújtják természeti csapások: árvíz, belvíz, hó és jég. - Az elmúlt évben döntöttek arról, hogy Paks után valamennyi veszélyes üzem esetében alkalmazzák a Monitoring Lakosság-tájékoztató és Riasztó Rendszert, amely az ipari központoktól függetlenül ellenőrzi a környezetet - tájékoztatott Tatár Attila, a Katasztrófavédelmi Főigazgatóság főigazgatója. A biztonsági rendszer kiépítése az egész ország területén körülbelül hétmilliárd forintba kerül, a borsodi telepítés költsége egymilliárdos összegre tehető. Borsod-Abaúj-Zemplénben még ebben az évben elkezdődnek a tervezési és a kivitelezési munkák, s 2007- ben átadják a rendszert, -v-A gazdasági tárca hosszú távú energiakoncepciója nem zárja ki újabb atomerőművek építését Magyarországon. A paksi erőmű négy blokkjának 2032 és 2037 közötti bezárását követő helyzetet elemző dokumentum azt a következtetést tartalmazza, hogy a kieső energiát leginkább újabb atomerőművekkel lehetne pótolni. A szakértők vizsgálták a szén- és gázerőműveket is, de a szénbányászat újraindítását nem tartják reálisnak, az orosz-ukrán gázháború után pedig a gázerőmű is lekerült a napirendről. Szóba jött még a zöld megoldás, a vízi erőmű is, ez azonban aligha pótolja a kieső energiát. Pakson még két, 1500 megawatt teljesítményű blokk lenne építhető. Az összegzés szerint ezek beruházási és környezetvédelmi költségei ugyan igen magasak, de üzemeltetésük jóval olcsóbb a hagyományos erőművekénél.-vida-Fotók: Vida Tünde