Paksi Hírnök, 2006 (15. évfolyam, 1-22. szám)
2006-02-24 / 4. szám
VÁROS 7 Közös marketing Ötödik évét „tapossa” a Duna-Sió Turisztikai Egyesület mostani felállású választmánya. Az évforduló - mint Dömény Zoltán elnöktől megtudtuk - jó alkalmat adott a számvetésre. Az első, amit alakulásukkor tisztáztak, hogy együttműködés, együttgondolkodás nélkül nincs eredmény. Ez a gondolat mára beleivódott a tagságba. Az együttműködés legjelesebb példája a közös marketing, ahol egyedül a vállalkozók és önkormányzatok többsége nem boldogulna. Hiányzik az anyagi erő, s a megfelelő hozzáértés. Dömény Zoltán szerint e téren sok eredményt értek el, mely az idei szezon előtt csúcsosodik ki azzal, hogy a most elkészült turisztikai portáljukat nyolc budapesti metrómegállóban reklámozzák majd. A Duna-Sió Turisztikai Egyesület területének az elnök összefoglalója szerint öt turistacsalogatója van, az atomerőmű, a horgászat, a lovasturizmus, a termál- és gyógyvizek, illetve a borászat. Kiemelt több olyan vállalkozást, melyek a szükséges fejlesztések, beruházások, minősítések eredményeként megvetették lábukat, s országos szinten ismertté, elismertté váltak. Ilyen a széles körű hajózási szolgáltatást nyújtó Charon Kft., a Konnáth pincészet, a cseresznyési Puszta Lovasudvar, az Atomerőmű Horgászegyesület horgásztavai, valamint a Hotel Orchidea. Dömény Zoltán rámutatott, a turizmus hosszú távon megtérülő vállalkozás, de komoly lehetőségeket hordoz magában, hiszen országos szinten egyre nagyobb szerepet kap, s talán ez tükröződik 2007 után a pályázati forrásokban is. Az e fajta szolgáltatás munkaerő-igényes, s mint ilyen, egy-egy fejlesztés nagyobb létszámú munkahelyteremtéssel jár. A jövőt illetően Dömény Zoltán arról beszélt, hogy a szálláshelyek számának növelése fontos, hiszen ez teremti meg a turizmus alapját. E téren az egyesület működési területén komoly előrelépések történtek, s várhatóak a közeli jövőben. Most nyitotta meg kapuit egy szálloda a Bikács melletti Kistápén; a Duna Hotelt - melyet nemrégiben eladott a paksi atomerőmű - felújítják, s továbbra is szállodaként funkcionál majd. A szálláshelyek a tengelici Hotel Orchidea is. Emellett nő a falusiturizmus-hálózathoz tartozó olcsóbb szálláshelyek száma is. Itt egyébként Györköny jár élen. A térség fejlődését hozhatja turisztikai szempontból az is, ha valóra válnak a Sió hajózhatóságára vonatkozó tervek. Az elképzelések szerint kerékpárút lesz a csatorna mentén, zsilipeket építenek, s több kikötőt. Ezekből kettő lenne a Duna-Sió Egyesület területén, egy Simontornyán és egy Kölesden. Vida Tünde számának növekedését hozza majd az Erzsébet szálló átépítése, illetve az, hogy egy négycsil- 1 a g o s részleggel bővül Éled a természet, kezdődik a munka Az éves parkgondozási feladatok része a tavaszi-nyári munkákra való felkészülés. Jelenleg a virágágyak tervezése folyik, és ilyenkor rendelik meg a szükséges növényeket. Emellett a fák alakító metszését is el kell végezniük a szakembereknek. - A díszfákat valójában nem kellene metszeni, mert úgy szép, ha természetes alakjuk érvényesül, de mivel az utcákban a közlekedés, a légvezetékek, épületek miatt korlátozott a hely, szükséges a fákat alakítani - mondta el Klézl Terézia városi főkertész. A metszési munkálatokat a DC Dunakom Kft. parkfenntartási részlege végzi. A dísz- és gyümölcsfákon, örökzöldeken a villany- és kábeltévé-vezetékek alatt alakító metszést végeznek, illetve azokat az útra belógó ágakat, gallyakat, oldalhajtásokat is eltávolítják, amelyek akadályozzák a közlekedést, a seprűs kocsi, kukásautó, illetve hótoló munkavégzését, és ezzel a köztisztasági feladatok ellátását. - A gyakorlattal rendelkező dolgozók csak annyi ágat, gallyat távolítanak el, hogy két-három évig biztonságos legyen a fák további növekedése. Az elöregedett, moníliával erősen fertőzött, kiszáradt fákat kivágják. Ez az állomány kis részét, körülbelül öt százalékát érinti, és nem csak az esztétikum miatt van rá szükség, hanem a továbbfertőződés megakadályozását is szolgálja - mondta el Benis Brigitta, a DC Dunakom Kft. parkfenntartási részlegének vezetője. A munkálatokat a tervek szerint három ütemben végzik el az idén érintett utcákban, februárban és márciusban. A www.dunakom.hu honlapon részletesebb információkat találhatnak a témáról, emellett a kertészettel, elsősorban a gyümölcsfák növényvédelmével kapcsolatos tanácsokat, ötleteket is olvashatnak a kertészkedők rovatában.-kgy-Fotók: Szaffenauer Ferenc