Paksi Hírnök, 2006 (15. évfolyam, 1-22. szám)
2006-10-20 / 20. szám
12 1 956 „Petőfi szelleme a földre jöjjél le...” Kernné Magda Irén írása Ezzel a sorral kezdődik Schmalz Adám Gyula paksi lakos költeménye, melyet az 1956. október 23-án kitört forradalom napjaiban írt. Petőfi szellemének megidézése a magyar közgondolkodásban az önkényuralom, a diktatúra megszűnését, a demokrácia megteremtését, az idegen, megszálló hatalomtól való megszabadulást jelenti mindannyiunk számára. Ezt akarta az ország népe és ezt akarta Paks lakossága is 1956 októberében, és a címben idézett vers is azokat a vágyakat, eseményeket, hatásokat jeleníti meg, amelyeket 1956 ó'sze jelentett. A változást követelő paksi lakosság békés, nyugodt, a demokrácia szabályainak megfelelő átalakulást kívánt megvalósítani. A fővárosból érkező rádióhírek, a Nagy Imre-kormány új politikáját bejelentő Tolnai Napló október 24-i rendkívüli híradásainak hatására városunkban is megalakultak a kisebb-nagyobb csoportok, munkahelyi szervezetek elsősorban a Paksi Konzervgyár dolgozóinak, és a településen élő értelmiség, főként a fiatal pedagógusok részvételével. Október 26-án a konzervgyárban forradalmi tanács alakult, követeléseikkel küldöttség indult a tanácsházára, és falujáró csoportokat is alakítottak. Az elkövetkező napokban fiatalok járták teherautón a Paks környéki falvakat, gyűléseket tartottak, ahol a lehetséges változásokról beszéltek a helybelieknek, s igyekeztek meggyőzni és rávenni őket, hogy a kommunista diktatúra tisztségviselői helyett újakat válasszanak maguk közül. Ez a „falujárás” egyébként az akkori idők jellegzetes agitációs tevékenysége volt. Valami hasonló történt Pakson is október 26-án, hajnalban, amikor öt teherautóval jöttek a „felkelők” Dunaújvárosból, s megpróbálták a tanácsházát elfoglalni, követeléseiket a hangosbemondón beolvasni. A paksi kiegészítő parancsnokság katonái azonban letartóztatták, bebörtönözték őket. Jóllehet néhány óra múlva kiszabadulhattak, ez a vidékről jött csoport a visszaemlékezők elmondása szerint a paksi eseményekre jelentős hatást nem gyakorolt. Október 26-án este még csak 100-150 fő, de 27-én, a szombat esti tüntetésen már mintegy 1500 ember vett részt. Ez volt a paksi forradalom napjainak legtöbb résztvevőt mozgósító eseménye. A felvonulók röplapokon tették közzé követeléseiket, közfelkiáltással választották meg a község új vezetőit. A tüntetők egy csoportja a tanácsházába betörve semmisítette meg, és az utcára szórta a parasztság megnyomorítását jelképező begyűjtési- és adóíveket. A katonaság a levegőbe leadott géppisztolylövésekkel és kézigránáttal oszlatta szét a felvonulást. A gránátrepeszektől tizenhatan sebesültek meg, köztük két rendőr és egy katona is. Másnap, október 28-án a város köztiszteletben álló polgáraiból hivatalosan is megalakult a Nemzeti Bizottság, mely a település közigazgatását látta el. A közrend és közellátás biztosítására pedig megszervezték a nemzetőrséget, melynek fegyverrel való ellátását október 30-ától a helybeli katonai parancsnokság biztosította. Tagjai közvetlen kapcsolatot tartottak a szekszárdi megyei nemzeti bizottsággal, és a szervezet megszűnéséig ügyeltek a város nyugalmának, belső rendjének megőrzésére, a fenyegető áruhiány és a felvásárlások megakadályozására. Együtt járőröztek a rendőrökkel, fegyverüket csak a szolgálatban viselték, fegyverhasználatra sor nem került. Bíztak abban, hogy a város lakossága által történt megválasztásuk, a közbiztonság fenntartására irányuló szolgálatuk biztosítja tevékenységük jogszerűségét. Ekkor, október utolsó napjaiban, a megélt és remélt további változások hangulatában született Schmalz Adám Gyula verse. Mindezt azért szükséges felidézni, hogy a forradalom bukását követő megtorlás nagyságát, kegyetlenségét, mindennemű jogi és erkölcsi megalapozatlanságának tényét érzékelhessük. Paksról 13 fő ellen indult bírói ítélettel végződött rendőri eljárás. Az ártatlanul meghurcoltak közül sokak sorsát jobban ismerjük, sokakét kevésbé. Az utóbbiak közül most hadd emeljem ki a Petőfi szellemét hívó, gondolatiságát, szenvedélyességét megidéző Schmalz Adám Gyuláét. Az ő életútja legyen most jelképe a tiszta szándéknak, az igazság akarásának, 1956 forradalmának. Azé az emberé, aki versében egyszerű szavakkal, gyakran döcögő rímekkel, de szenvedélyes sorokban idézte fel a hatalom bűneit, a megélt és megszenvedett igazságtalanságok sorozatát. Aki a versében maga mellé, a szabadság megteremtéséért vívott közös harcba szólította a régi rendszer bűnöseit is, mintegy megbocsátást ígérve azoknak, akik a remélt új életben majd társakká szegődnek. De neki nem volt bocsánat. Schmalz Adám Gyula az 1956-os forradalmat megelőző és követő évtizedek egyik tragikus sorsú személye. (Neve a periratokban szerepel így, kettős keresztnévvel, de őt Pakson mindenki Gyulának ismerte, keresztnévként nem használta az Adámot.) 1900-ban született Németbolyban, Schmalz Tamás és Imgrund Erzsébet legidősebb gyermekeként. Szülei jómódú paksi lakosok voltak. Az édesapa halála után Schmalz Gyula negyedmagával örökölte a 8-10 alkalmazottat foglalkoztató gyapjúfonó- s kötöttcipő-készítő üzemet (a paksiak csak tutyigyárnak hívták), amit a kommunista hatalomátvétel után azonnal államosítottak, Schmalz Gyula pedig a helybeli cipőipari szövetkezet tutyikészítő részlegének vezetője lett. Ezt a munkakört a szövetkezet megalakulásától a letartóztatásáig, 1957. március 23-ig látta el. Schmalz Gyulát 57 évesen azért tartóztatták le, állították bíróság elé, és börtönözték be, mert írt egy „lázító” verset. Egy olyan vers megírásáért ítélték el „a népi demokratikus államrend elleni gyűlöletre izgatás miatt”, ami nyilvánosan soha el nem hangzott. Schmalz Gyulát ifj. Tuba János nemzetőrparancsnok perének másodrendű vádlottjaként fogták perbe. (Folytatás a 13. oldalon)
