Paksi Hírnök, 2006 (15. évfolyam, 1-22. szám)
2006-06-16 / 12. szám
14 MOZAIK Híres paksiak, paksi hírességek Gebhardt Xavér Ferenc A tudománytörténet több paksi születésű személyt is ismer az országos hírű orvosok között. Közülük is kiemelkedik Gebhardt Xavér Ferenc orvos-akadémikus, a Magyar Tudományos Akadémia rendes (1830- tól), és az Osztrák Tudományos Akadémia (1835-től) levelező tagja. Nevét az orvostudomány lapjaiba a himlőoltás szérumának magyarországi előállításával, és a magyar nyelvű orvosi szaknyelv megteremtésének egyik megvalósítójaként írta be. Pakson született, 1791. január 23-án. Orvosi oklevelét 1814-ben a pesti egyetemen szerezte, s külföldi tanulmányútja után a pesti egyetem belgyógyászati tanszékén kezdett el dolgozni. 1818-tól az egyetem orvoskari jegyzője, 1820-21-ben a gyógyszertan helyettes tanára lett. Több évtizeden át, 1821-től 1860- ig, nyugdíjazásáig volt az egyetem belgyógyászati sebészetének professzora. Megbecsültségét, tudományos tevékenységének elismertségét jelzi, hogy ez idő alatt háromszor is megválasztották az orvosi kar dékánjának. Orvosi, tanári, szakírói tevékenységéért 1840-ben magyar nemességet, 1857-ben Ferenc József érdemrendet és királyi tanácsosi címet kapott. Tudományos munkáiban (melyek magyar, latin és német nyelven jelentek meg) az orvoslás általános szakmai- módszertani feladataival, az emberi és a tehénhimlő kórélettanának leírásával, gyógyításával foglalkozott. A kötetek címének pontos, szakszerű felsorolása kimeríti egy ismeretterjesztő cikk kereteit, az érdeklődő megtalálhatja ezeket a forrásként megadott lexikonokban. Múlhatatlan érdemei közt tarják számon az 1824-ben megalapított himlő elleni oltóanyagot előállító intézetét, amely 1850-től Központi Oltóintézet néven működött, és a magyar orvosok számára ingyen biztosította az oltóanyagot, nagyban segítve ezzel a járványok leküzdését. Fontos megemlíteni következetes magatartását a magyar nyelvű orvosi szaknyelv megteremtésében: az akadémián elsőként tartotta meg székfoglaló beszédét magyar nyelven. Előadásaiban, könyveiben az orvosi szakkifejezések magyarosítására törekedett, és hallgatóitól elvárta azok használatát. A Révai Nagylexikon ismeri és közli fia, Lajos (született 1836-ban) és unokája, Ferenc (született 1872-ben) orvostudományi jelentőségű életrajzát is. Ok szintén a járványos betegségek leküzdésében: a kolera illetve a gümőkóros megbetegedések elleni küzdelemben szereztek fontos érdemeket. Gebhardt Xavér Ferenc Pesten, 1869. október 29-én halt meg, sírja a Kerepesi úti temetőben található. Forrás: az említetten kívül az Új Magyar Életrajzi Lexikon. Kernné Magda Irén Az „Együtt a parlagfű ellen” Alapítvány várja a parlagfűvel fertőzött területek lakossági bejelentését az alábbi zöldszámon: 80/200-537 Diákok figyelem! A Duna Akkreditált Autósiskola a paksi művelődési központban 2006. június 19-én (hétfő) 8 órakor tanfolyamot indít moped, motorkerékpár, személygépkocsi-vezető kategóriában. A tanfolyam díjának 30%-a a személyi j övedelmadóból visszaigényelhető. Jelentkezni lehet Leveles János iskolavezetőnél: 20/9430-355. MECSEKVIDÉKE A 6,5% néha több mint 7% / Mi nem bosszantjuk azzal, hogy betétjét kifizetéskor levonásokkal csökkentjük! 3 hónapra évi 6,5% kamat! 6 hónapra évi 6,25%, 12 hónapra évi 6% (EBKM 6,00-6,66%) Szeretettel várjuk Önöket Paks, Villany utca 4 szám (volt Németh Söröző) alatti fiókunkban. Telefon: 75/511-240 45 éve Ügyfeleink szolgálatában! Jelen tájékoztató nem minősül ajánlattételnek. A szerződések részletes leírását az üzlet- és termékszabályzatok tartalmazzák!