Paksi Hírnök, 2006 (15. évfolyam, 1-22. szám)
2006-04-20 / 8. szám
VÁROS 5 A döntés a második fordulóra maradt Az országgyűlési választások első fordulójában, április 9-én a Tolna megyei 2. számú választókerületben a választás érvényes, ám eredménytelen volt. Ezért a paksi központú kerületben második fordulót kell tartani. A legtöbb szavazatot Tóth Ferenc fideszes jelölt kapta, de ez nem volt elegendő az egyéni mandátumhoz. Rajta kívül ketten maradtak versenyben: Molnár József (MSZP) és Komáromi Lilla (MDF). Az első forduló után sokáig kérdéses volt, hogy Komáromi Lilla visszalép-e növelve ezzel a fideszes jelölt esélyeit. A képviselőjelölt végül úgy döntött, hogy összhangban pártja elnökségének döntésével, elindul a második fordulóban. Tóth Ferenc 9,09%-kal szerzett több szavazatot, mint riválisa, Molnár József. A paksi kerületben négy évvel ezelőtt az első fordulóban az MSZP jelöltje vezetett, igaz csupán 1,27%-kal. A második fordulóban a Fidesz fordított, TóthFerenc a szavazatok 55,68%-át kapta, Szabó József pedig 44,32%-ot. Területi listán a Fidesz és az MSZP két-két mandátumhoz jutott. A Fidesz megyei listavezetője Potápi Árpád, aki már az első fordulóban bejutott a Parlamentbe. A második helyen Braun Márton, a harmadikon Tóth Ferenc áll. Az MSZP megyei listáját Frankné dr. Kovács Szilvia vezeti, második helyen Halmai Gáborné szerepel. A paksi körzet jelöltje, Molnár József ötödik helyen áll. Tóth Ferenc azt nyilatkozta lapunknak, hogy hasonlóan az előző két ciklushoz, egyéni jelöltként szeretné képviselni a választókerületet. Első forduló eredménye, Tolna megye 2. választókerület Jelölt neve Jelölő szervezet (ek) Szavazat % Tóth Ferenc FIDESZ-KDNP 14519 47,77 Molnár József MSZP 11 757 38,68 Komáromi Lilla MDF 1 487 4,89 Dr. Strasszer Tamás SZDSZ 1 257 4,14 Dr. Tóth Csaba Attila MIÉP-Jobbik 641 2,11 Volt Ernő CENTRUM 269 0,88 Csonka József ifj. MCF ROMA Ö. PÁRT 224 0,74 Horváth Zoltán MVPP 165 0,54 Weisz Ferenc KDP 77 0,25 Tolna megye területi választókerület mandátumai A lista neve Szavazat Mandátum Töredékszavazat FIDESZ-MPSZ,KDNP 60 592 2 8 608 Magyar Szocialista Párt 52 643 2 659 MDF 7 751 0 7 751 SZDSZ 5 966 0 5 966 Kilépett az MDF-ből Hajdú János polgármester, mert megítélése szerint a fórum elnöksége letért az egyenes, kiszámítható, a választói akaratot kötelezően figyelembe veendő útról. - Április 9-e után a Magyar Demokrata Fórum elnöke és elnöksége jóvátehetetlen döntéseket hozott. Döntéseivel, álláspontom szerint, jelentősen gyengítette a nemzeti konzervatív oldalt, a politizálás célját és értelmét jelentő kormányalakítási esélyét, növelve vele a baloldalét - fogalmazott közleményében Hajdú János, aki 1988 óta tagja a Magyar Demokrata Fórumnak. Paks polgármestere kijelentette, hogy az elmúlt 18 évben az ő és az MDF álláspontja között nem alakult ki feloldhatatlan ellentét, de az MDF most olyan útra lépett, amelyen nem kívánja követni. - A vidék Magyarországán a jobboldal pártjai és azok képviselői többnyire, így Pakson is felismerték egymásra utaltságukat, példaszerű és eredményes együttműködést alakítottak ki a helyi közéletben - írja Hajdú János a párt elnökségéhez is eljuttatott levelében. Ezek után kitér arra, hogy szerinte a fórum vezetői legutóbbi döntéseivel a jobboldal számára létfontosságú önkormányzati együttműködések alapjainak a felszámolásához is hozzákezdett, amely tevékenységéhez ő nem nyújt segítséget. huszonkét szavazóköréből tizennégyben Tóth Ferenc nyert, legnagyobb arányban, 159 szavazatkülönbséggel a 18. számú körben (Ruhaipar). Molnár József 8 körzetben lett első, többségében a lakótelepi, illetve a kömlődi szavazókörökben. Akadt olyan körzet is - a 11., Kishegyi úti óvoda -, ahol csupán két szavazat volt a különbség. Molnár József azt hangsúlyozta, hogy bejutásával két képviselője lenne a körzetnek, csakúgy, mint az előző négy évben. A választási törvény értelmében a második fordulóban már nincs szükség a voksok 50 százalék plusz egy szavazatra, a győztes - így egyéni parlamenti képviselő - az lesz, akire a legtöbben szavaznak. A választások második fordulója április 23-án lesz, szavazni 6-tól 19 óráig lehet.-vgkt-Fotó: TelePaks