Paksi Hírnök, 2000 (12. évfolyam, 1-50. szám)
2000-01-13 / 1. szám
8. oldal Gelencsérné Tolnai Klára polgármester asszony, Madocsa: „Az új évezredtől elsősorban békét, boldogságot, egészséget, a lakosság jobb megélhetését, a település fejlődését várom. Magától a 2000. évtől pedig kiegyensúlyozottabb költségvetési gazdálkodást, a belvízveszély megszűnését. A várva várt regionális szennyvíz-hálózat és tisztítótelep 4,6 milliárdos beruházás megkezdését remélem. Jó lenne, ha meg tudnánk teremteni azokat a feltételeket, amelyekkel lehetőség nyílna a 10 évvel ezelőtt bezárt mozi üzemeltetésére, amire a madocsai lakosok körében nagy igény merült fel. Szeret-; ném, na településünk anyagi helyzete stabilizálódna, intézményeink biztonságosan működhetnének és fejlődhetnének. Tudom, hogy ezek az álmok sajnos csak nagyon lassú ütemben valósulhatnak meg az ismert anyagi forrásaink mellett. A lassú előrelépést támasztja alá az is, hogy a 2Ö00. évre jutó állami támogatásunk az előző évihez képest 4 millió forinttal csökken. Ez a forráskiesés elég nagy terhet ró a gazdálkodásra, hiszen a település ezt az összeget nem tudja ki; gazdálkodni, vagy saját bevételei növelésével előteremteni, mert erre az önkormányzatnak nincs lehetősége. A végleges költségvetés összeállítása nagyon nehéz lesz, mivel a forráshiány és a meglévő hosszúlejáratú fejlesztési nitelek törlesztése miatt ismételten a falu vezetőinek a település fejlesztésének lehetőségeiről kell lemondani azért, hogy a működés biztosítva legyen. Súlyosbítja helyzetünket az 1999. évben fokozottan jelentkező belvíz okozta károk mérséklése miatt szükségessé vált csapadékvíz-elvezető csatorna kiépítése. Ennek a feladatnak költségkihatását csak jósolgatni lehet, mivel még nincsenek pontos felmérések, ae az biztos, hogy ennek megvalósítása több tízmilliós forint kiadást jelent az önkormányzatnak. Ezt az összeget saját erőből nem tudja a település biztosítani. Bízom benne, hogy pályázatok útján a hiányzó forrásokat sikerül előteremteni. Most ez a legégetőbb problémája a településnek, mert kb. 30-35 lakóépület szenvedi a belvíz okozta karokat, a 90 ha szántóföldről nem is beszélve. Problémánk, megoldásra váró feladatunk van tehat éppen elég, amihez a lakosság _ segítségére, főleg megértésére számítok. Paksi Hírnök PAKS VÁROS ÉS A KÖRNYÉK LAPJA XII. évfolyam 1. szám Polgármesterek a 2000. évről Mihályi Józsefné polgármester asszony, Németkér: „Bizakodással és várakozással állok a 2000. év előtt, bár nem hiszek a hatalmas változásokban, mégis optimista vagyok. Kíváncsian várom mit hoz a jövő. Ha hármat kívánhatnék, a következőket kívánnám: Békét, Szeretetet, Biztonságot. Legyen béke a világon, szűnjön meg az öldöklés, a háború, a nyomor. Szeretet? - hát igen! Ebből van a legkevesebb az emberek szívében. Lassan kihal belőlük az egymás iránti szeretet, mely kicsit elszomorít, mind jobban erősödik a gyűlölet és az irigység. Közöipbösek vagyunk egymás iránt. Óriási űr van az emberek lekében. Szomorú így ez a világ. A bajok tetézik egymást, és mi emberek ezt csak fokozzuk. Nemcsak az egész világban, hanem közvetlen környezetünkben is gyökeret ver a rossz. Elégedetlenek vagyunk. Szeretném, ha mindez visszájára fordulna, az emberek megváltoznának, szeretetben élnének. Biztonság? - Szeretném, ha községünk minden polgára létbiztonságban érezhetné magát, hogy ne kelljen a hó közepén kopogtatni segítségért, mert ez mindkettőnk számára kellemetlen és sokszor megalázó. Szertném, ha az önkormányzatoknak sokkal több pénz jutna, nem kellene törni a fejünket a költségvetés elkészítésekor, hogy hol karcsúsítsunk, esetleg kit tegyünk munkanélkülivé, - ez jó dolog! Szertném a kitűzött feladatokat végrehajtani, a lakosság megelégedésere. Szertném, ha csökkenne a munkanélküliség, az anyagi biztonságon túl ne kelljen attól félni, hogy a természeti katasztrófák - csapadék, belvíz - miatt sok ember életének munkája kárba vesszen! Magánéletemben, gyermekeim boldogulását, egészségét és továbbra is szeretetet, ami körülvesz bennünket. Ja, és nem utolsó sorban, gyönyörű, egészséges unokákat. Kocsner Antal, Fadd nagyközség polgármestere: Önkormányzatunk a 2000. Évben a következő főbb beruházásokat kívánja elvégezni: a Garay és a Rózsa utca útépítése, a gyógyszertár előtti térburkolat kialakítása, a közvilágítás korszerűsítése, a Dunaszentgyörgy- Fadd-Gerjen szennyvízcsatornahálózat kiépítése, a Polgármesteri Hivatal épületének külső felújítása, az általános iskola belső padozatának és mo,sdó helyiségének felújítása, az Általános Iskola Kisegítő Tagozat épületének felújítása, a Napközi Otthonos konyha és a Művelődési Ház tetőszerkezetének átalakítása, a paic áttelepítése, a szemétgyűjtő edények kihelyezése, a Faad- Dombori üdülőterület földes utak zúzott kővel történő feltöltésének folytatása, a valamint az I. sz. strandon konténeres WC-k felállítása.” Pinczési László, Nagy dörög polgármestere: — „Azt várom a 2000. Évtől, hogy beinduljon a nemzetgazdaság a rendeződés útján, amely minden további fejlődés alapja. Kezdje meg feloldani azokat a társadalmi feszültségeket, amiket a pangás okozott (munkanélküliség, súlyos szociális gondok). A nagypolitikában a politikai kultúra úgy változzon, hogy az ne az állampolgárokat irritálja, hanem a nemzeti haladás érdekeit szolgálja. Szeretném, ha helyben megoldódnának a szükségszerűen sürgető gondok, és a halaszthatatlan dolgok, úgymint: a belvízhelyzet változása (legalább a veszélyelhárítás szintjén), fejeződjék be az önkormányzati intézmények gázfűtés-szerelési programja, a szennyvízhálózat kiépítésének előkészítésében már konkrét lépések történjenek, a képviselő-testület működése során legyen legalább olyan összhang, mint tavaly volt.” Munkájukhoz a magunk részéről sok sikert, a célkitűzések és a tervek megvalósításához pedig kitartást és jó munkát kívánunk az olvasók nevében is. (Összeállításunkat jövő héten folytatjuk. Következő számunkban nyilatkozik Molnár József, Gerjen polgármestere, Lengyel Jánosné, Pusztahencse polgármester asszonya és Kiss József, Bölcske polgármestere.) Összeállította: Miklós Imre Aki nem hirdet, azt elfelejtik! Herman János, Dunaszentgyörgy polgármestere:- „Mit is kívánhat egy település vezetése az új év kapujában mást, mint hogy tervezett feladatai teljesülhessenek mindenki megelégedésére, hogy a tervezett útépítési feladatunk megvalósuljon, hogy megfelelő mennyiségű és minőségű ivóvizet tölthessünk poharunkba, ho^y környezetünk még szebb és meg tisztább, gondozott legyen, hogy a múlt és elődeink emlékének adózva falumúzeum létesüljön és az egy örök emlék lehessen, hogy három telepü lés: Fadd-Gerje- Dunaszentgyörgy közös elképzelése a vezetékes szennyvízhálózat építési munkálatai elkezdődhessenek, hogy korszerű és anyagtakarékos világítótestek világítsák ipeg utcáinkat, és hogy a 2000. Év a megértés jegyében teljen, gazdagítva településünket, megelégedéssel töltve el az ittlakókat.”