Paksi Hírnök, 2000 (12. évfolyam, 1-50. szám)
2000-02-17 / 6. szám
3. oldal Nőtt a biciklisek és a gyalogosok okozta balesetek száma - derült ki azon a sajtótájékoztatón, melyet a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság ügyfélszolgálati centrumában tartott dr. Józsa Csaba ezredes, a Tolna Megyei Balesetmegelőzési Bizottság elnöke és Illés László osztályvezető. A megye közlekedési helyzetét az utak rossz minősége és a megnövekedett forgalom is befolyásolja. A halálos balesetek száma harminc százalékkal csökkent, harminchárommal kevesebben haltak meg az utakon, mint 1998-ban. Minden hatodik balesetet ittas vezetők okoznak, ami elsősorban a harminc év felettiekre jellem-Éles kanyar Városunkban egyre több a figyelmetlen autóvezető. Legutóbb a 6-os úton, a Halászcsárdánál kanyarodott szabálytalanul az az autó, amely a szabályosan közlekedő másik gépkocsival ütközött. Néhány karcolástól eltekintve szerencsére nagyobb baj nem történt, ám mindkét jármű csúnyán sérült. Úgy hírlik, a gépjárművezetőnek nem csak arról kell számot adnia, hogy hogyan képzelte a bravúros mutatványt, hanem arról is, hogy gépkocsijának biztosítási papírjai miért annyira ádáthatadanok. Ugyancsak rossz napja volt annak a gépjárművezetőnek is, aki Dunaföldváron egy — valószínűleg hirtelen irányt változtatott — kerékpárost ütött el. Egyelőre még folyik a vizsgálat, azt azonban már most is tudni lehet, hogy az elütött biciklis nemigen lesz képes mostanában “tekerni”, mivel az illetőt súlyos sérülésekkel szállították a kórházba. ző. Örömre ad okot, hogy a segédmotorosok okozta balesetek száma nem emelkedett. A kerékpáros balesetek száma azonban megnövekedett, ezek közül hét halállal végződött. Nem jobb a helyzet a gyalogosokkal sem: a bekövetkezett balesetekért 37 esetben ők maguk a felelősek, és csak 49 esetben a járművezetők. Micsoda buli? Nagy buli színhelye volt minap a dunakömlődi faluház: szalagavató ünnepséget rendezett a szakmunkásképző intézet. A rendezvény felügyeletével megbízott biztonsági őrök maguk sem gondolták azonban, hogy ez az este éppen számukra hoz majd anyagi veszteséget. Az amúgy kitűnő hangulatú buli addig tartott, amíg a meghívott vendégek egyike éjfél körül szóváltásba nem elegyedett egy békésen szórakozó fiúval. A németkériek egyikét ugyanis valaki tánc közben egyszerűen lefejelte, de azt már senki sem látta, hogy ki volt az. így a hozzájuk legközelebb álló fiút szemelték ki, s gondolták: veréssel torolják meg a fejelést. Az amúgy teljesen ártatlan vendéget készültek tehát megütni éppen, amikor a rendért felelős két biztonsági őr közbelépett. A békítés nem volt túlságosan könynyű feladat, ugyanis a dulakodás hevében az egyik biztonsági őr mobiltelefonja eltűnt. Mire a fiúkat szétszedték, a vendégsereg is oszlani kezdett, s csak néhány perc múlva vette észre az őr, hogy telefonja hiányzik. Pórul járt tolvaj: se pénz, se traktor Igencsak szövevényes ügy végére ért a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság, amikor tőrbe csalva a zsarolókat, rács mögé juttatta még a traktortolvajt is. K. I. tavaly októberben szemelte ki azt a kistraktort, melyről még ő sem tudta, hogy egyedi kivitelezésű: hazánkban ugyanis mindössze hét darab található. A tolvaj a Szekszárd-Görögszó terület egyik tanyájáról vitte el a gépet éjszaka. Értékesíteni szerette volna, ám vevőt nem talált, így kénytelen volt Hidason egy garázsba leparkolni a járgánnyal. Míg a tolvaj vásárlókat, a sértett a tolvajt kereste: a traktort forgalmazó céget értesítette, hogy gépét ellopták, és ha valaki alkatrészért jelentkezne vagy eladásra felkínálná, értesítsék. Sajnos azonban ez nem vezetett eredményre. A hajdani tulajdonos meglepő ajánlatot kapott: három férfi egymillió forintért hajlandó lett volna visszavásárolni a gépet. A tulajdonos látszólag beleegyezett az üzletbe, fényképet kért a traktorról, s az “eladók” tudtán kívül a rendőrség segítségét kérte. A zsarolók a megadott helyen és időben meg is jelentek, ám a rend őrei is résen voltak, s a jól kivitelezett akciónak köszönhetően, a pénz átvétele után máris kattant a gyanúsítottakon a bilincs. Nemsokára a tolvaj is, és a traktor is előkerült. Bár a történet eléggé szerteágazó, kiderült, hogy "hősei" csak egy kis pénzhez szerettek volna jutni, úgy, hogy értékesítik az ismerősük által ellopott traktort. Mivel eladni képtelenség volt, gondolták: visszavásároltatják a gépet. Erről azonban a tolvaj nem tudott. Téli kikelet Igencsak alaposan megtréfál, mondhatni a morbid humor „noir” vállfáját űzi velünk mostanában az időjárás. Előbb hó, fagy, most pedig enyhe idő teszi próbára a már-már reményvesztett gazdák amúgy is véges türelmét. Február 19-e, Zsuzsanna napja a népi kalendárium szerint a tavasz közeledtét jelenti: ha magasan száll a pacsirta, nemsokára jön a jó idő, ha pedig madarunk még énekel is, biztosak lehetünk benne, hogy itt a kikelet. Hogy a gazdák, és a mezőgazdaságból élők számára ez a jó vagy a rossz hírek kategóriájába tartozik-e, azt inkább tőlük kellene megkérdezni. A mostani enyhe időjárás kapcsán jogosan felvetődik: mennyire rendkívüli ez a mostani időjárási helyzet? Több mint száz évvel ezelőtt, 1898-ban a Kert című kertészeti szaklap összegyűjtötte a katasztrofális időjárással kapcsolatos fontosabb történéseket. íme ezek közül néhány:- 1186. februárjában az alma akkorára nőtt, mint egy dió, májusban arattak, augusztusban már a szüretnek is vége volt,- 1722. februárjában mind a gyümölcsfák, mind a növények virágoztak,- 1792. február 19-én a bodzafák már árnyékot adtak, az eperfa levele pedig akkora volt, mint egy-egy ezüst garas, 1796. januárjában több helyen másodszori almatermést szedtek a fákról, mely sem színében, sem ízében nem különbözött a nyári terméstől. Miklós Imre Vigyázat, csalok! Sajnos, egyre több olyan esetről hallunk, melyek közös vonása, hogy egyes emberek kihasználják mások hiszékenységét. Szemrebbenés nélkül állíthatjuk, hogy Rodolfó szinte már szállóigévé lett mondása igaz mindazokra, akik valamilyen módon becsapják társaikat. Ők a csalók! És bár a különbség a csalok és a csalók között csak egy ékezetnyi, ügyünk kapcsán mégis mindkettő igaz. A paksi kapitányságon nemrégiben feljelentés érkezett S. J. és T. Z. ellen, akik — egy bizonyos dunaújvárosi kapcsolatra hivatkozva — külföldi munkát ígértek barátoknak, ismerősöknek. A jelentkezőktől az útleveleket azzal az ürüggyel kérték el, hogy a munkavállaláshoz szükséges vízum intézéséhez kellenek. Azonban sem munkát nem biztosítottak, sem az útleveleket nem adták vissza. A feljelentést követően a rendőrségnek tíz sértettet sikerült felkutatnia, ám félő, hogy a becsapott “munkavállalók” száma ennél jóval több. Ezúton kérik mindazokat, akik hittek a csalóknak, hogy jelentkezzenek a paksi kapitányságon. Ünnepélyes állománygyűlés Paks Város Hivatásos Önkormányzati Tűzoltósága február nyolcadikán tartotta éves Minden 100 Ft Bt. lR> boltjai Többet, olcsóbban Pakson csak <*csóbb^ két he]yei?. Dózsa Gy. út-Vörösmarty u. sarok és Építők úti üzletsor A 2000. évben is várjuk vásárlóinkat! Tolna Megyei Munkaügyi Központ Paksi Kirendeltségének állásajánlatai: Felvételre keresnek: 1. kézi lány 2 Paks 2. lakatos és hegesztő 10 Paks 3. ápoló, ápolónő 5 Szekszárd állománygyűlését, melyen elmúlt évi munkájukról adtak számot. A gyűlésen a társszervezetek is képviseltették magukat. A beszámolóban szó esett az elmúlt év feladatairól, valamint a rendvédelmi szervek összehangolt munkájáról. A feladatok mellett az épület rossz állapota is szóba került. Bor Imre polgármester bejelentette, hogy az önkormányzat három éves felújítási programjában szerepel az épület helyrehozatala.