Paksi Hírnök, 2000 (12. évfolyam, 1-50. szám)

2000-12-21 / 50. szám

8. oldal Megszépült a Kápolna utcai bölcsőde November 30-án fejeződtek be a Kápolna utcai bölcső­de felújítása. A szeptember 18-án kezdett munkálatok so­rán elsősorban részleges épületgépészeti és építészeti fel­újítást végeztek, a konyha és a mosoda technológiáját pe­dig teljes egészében kicserélték. A műszaki átadást köve­tően a gyerekek és az intézmény dolgozói december 11- én vehették birtokukba az épületet, az elmúlt héten pedig Bor Imre polgármester a helyszínen győződött meg az el­végzett munkálatokról. Nemcsak az épület belső burkolata és villanyszerkezete újult meg, hanem a külső rész is: teljesen hőszigetelt hom­lokzatbevonat, új teraszbur­kolat és garázs, valamint nyi­tott szín épült. A tervezés és a kivitelezés során a szakem­berek nem csupán hozzáérté­sükről, hanem gyermekköz­pontú és gyermekszerető írásoknak is megfelel. Az esz­tétikus, komfortos környe­zethez most már talán csak a székek, az asztalok és az egyéb bútorok nem pasz­­szolnak — ezek lecserélése egyelőre még várat magára. Kicsiny Lajos, a felújítási munkálatokat végző Partner Kft. képviseletében a Paksi I lírnök kérdésére elmondta: szemleletükről is tanúbizony­ságot tettek, hiszen igazán kellemes, tetszetős környeze­tet alakítottak ki a csöppségek számára. Külön figyelmet érdemel a konyha, amely praktikus és korszerű beren­dezésével a legszigorúbb elő­jelentős nehézségek nélkül, határidőre sikerült befejezni az építkezést, amiben a ked­vező időjárás is „segítségükre volt”. A munkálatok nettó összköltsége ötvenmillió fo­rintot tett ki. VILÁGÍTÁSTECHNIKA MAGASFOKON EIÜIKÁ ELEKTROMECHANIKAI RT. 6300 Kalocsa, Miskei út 21. ® 78/461-790 www.emika.hu tervezés-értékesítés-szaktanácsadás ENERGIATAKARÉKOS KÖRNYEZETBARÁT VILÁGÍTÁS Paksi Hírnök XII. évfolyam 50. szám „Szegény öregasszony, ont karácsonykor..." - so­­ajtott a fiatal orvos és be­­kattintotta táskáját. Hangjá­ban cseppnyi részvét volt csupán, inkább hűvös tár­gyilagosságot lehetett érez­ni szavaiból „Elszál­líthatják" - mondta a két fe­keteruhás embernek, akik szenvtelen arccal, egyik lá­bukról a másikra állva vára­koztak a szobában. Fülsértőén csattant a fe­kete furgon tolóajtaja, ke­rekei megpördültek a fris­sen esett hóban, aztán ide-oda csúszkálva kitárol­ták az udvarról. „Van a né­ninek közeli hozzátartozó­ja?” - kérdezte a doktor az ajtó lepecsételésével bíbe­lődő hatósági embertől. „Talán egy fia... De az is külföldön él már régóta, nem volt itthon vagy. öt éve, tán még több is Úgy tudom, Kanadában el. Vancouverben, vagy hol. Mehetünk, doktor úr?” Sietős léptekkel vágtak át az udvaron, meg­megcsúszva vékonytalpú cipőjükben a havon Az öreg kutya meg se ugat­ta őket, reszketve nyüszí­tett a láncán és le nem vette volna szemét az aj­tóról. „Ezzel is kéne vala­mit csinálni...” - mormog­ta az orvos, mire a másik tanácstalanul felvonta a vállát. „Nem az én aszta­lom.” “Nem is azért mond­tam". Kiléptek az utcára. Egy hatalmas kamion dübör­­qött arra éppen elviselhe­tetlen motorbőgéssel. Ha csend lett volna, talán meghallják, hogy a házban megcsörren a telefon s cseng hosszan, kitartóan, végtelennek tűnő másod­percekig, aztán reményt vesztetten elhallgat. Csapai Lajos: A hívott szánt nem felel Néhány ezer kilométerre, az óceán túloldalán egy őszülő férfi bocsánatkéró mosollyal pillantott felesé­gére, aki türelmetlenül csörgette a kocsi kulcsát. „Please, wait a littlebit, honey... I just try to call my mother, darling! ’ A vonalban csak az irdat­lan távolság sustorgása hallatszott. „Hallo, ma­ma!” - szólt bele. „Kérlek, vedd már fel!” - mondta magyarul. Hirtelen kellemes női hangot hallott.- Itt a Vancouver Köz­pont operátora, uram! Saj­nálom, de a hívott szám Magyarországon nem fe­lel. Többször próbáltam kézi kapcsolással is, de si­kertelenül. Törölhetem a hívást, vagy próbáljam meg újra ? A férfi rápillantott a fele­ségére és még elkapta a türelmetlen mozdulatot, fe­jezze már be, ezért sietve letette a kagylót. „Micsoda modortalan em­berek vannak..." - gondolta a fiatal kanadai lány, ami­kor fülhallgatójában meg­hallotta a száraz kattanást. Zs. Kovács István: A törött hegedű Hirtelen vágódott ki a kocsmaajtó. S mintha fur­csa fintorral kacagnának, vadul nyikorogtak az üve­ges ajtószárnyak. Kidüllesz­­tett mellel, pökhendien lé­pett be három tagbasza­kadt, marcona alak Fölé­nyes kifejezés ült arcukon, amit leginkább gőgnek ne­vezhetünk. Halkan zsibong­tak a vendégek, de ahogy ez a három berontott, riad­tan emelték fel fejüket. A hegedűs a sarokban áll­dogált. Ösztönösen válasz­totta ki ezt a helyet, mint valami fedezéket a világ tá­madásai elől. Pedig hát nem támadták ők, sőt, ahogy az ünnepek előtt be­fészkelte magát a csehóba, még meg is kedvelték. Bi­zonytalanul elcincogta né­hány vendég nótáját, aztán szerényen visszahúzódott, nem volt tolakodó. Ha vala­mit csúsztattak zsebébe, sürü főhajtásokkal hálálko­dott. Jól jött neki ez a kis különkereset az ünnepek előtt. Úgy gondolta, össze­kuporgat valamicskét, s ka­rácsonyra meglepi a gyere­ket. Szegény világ! Sze­gény világ! - morogta ma­ga elé gyakran, mintegy le­­gyintve az élet értelmére. Ideszokott hát, hogy tudá­sát kínálgassa. Az egyik asztalnál elterült az előbbi három. A pirosképű pénzköteget vett elő, aztán ahogy a vadnyu­gati filmekben bankrablás után szokás, háromfelé osz­totta a bankókat.- Valami felvásárlók vagy olajosok, esetleg bort pancsoltak, számítva az ünnepi forgalomra - sug­dosták maguk között a pin­cérek.- Dobják szét a piszkos pénzt! - így a másik. - Már múltkor is itt voltak, tokaji aszút vedeltek, meg orosz pezsgőt. A hegedűs nagyot nyelt a pénz láttán. Képzeletében kigyulladtak a csillagszórók a gyerekek karácsonyfáján, alatta sok-sok ajándék, ön­feledt gyerekkacaj éledezett gondolataiban. De hamar kijózanodott, rájött, hogy csak hallucinál. Óvatosan cserkészte be a csoportot. Mikor egészen közel ért hozzájuk, szomorú nótába kezdett. A hegedű szinte sírt, valósággal jajga­tott. Ügyesen csalta ki belő­le a szívet rezdítő hangokat, ujjai gyengéd táncot jártak a húrokon. Borostás arcával, ódivatú kabátjában szánal­mas látvány volt. De most a hegedű keserves sírása művészien hatott, feledtette a zenész szakadt kinézetét, inkább csodálat, mint sajná­lat fénylett a szemekben.- Kuss! - dörrent rá az egyik hájnyakú. Tokája be­leremegett a kurta parancs­ba. Majd hirtelen felugrott, kitekerte a zenész kezéből a hegedűt és rátaposott. A kedvenc szerszám pillana­tok alatt vált semmivé, ezer­nyi szilánkká. A tagbasza­kadt diadalmasan körülné­zett, elégedetten nyugtázta a másik kettő helyeslését. A kocsmában összenéztek az emberek. A hegedűs tekintete a földön csusszant, a többiek előtt. Szégyenlősen hátrált a sarok felé. Fejében szün­telenül kopácsolt valami, ereiben a vér vadul szágul­dozott. Bőre alá lopód­­zott a félsz, aztán mint a sebes ár, hirtelen szétterült zsigereiben. Mereven bá­mult maga elé, akár egy kőszobor. Ott állt mozdulat­lanul, a szégyen terhe alatt. Mire felocsúdott, az arcán kígyózó, fényesen csillogó csíkok a szája szögletéig értek. Egyetlen vagyona volt: a kopott he­gedű.

Next

/
Oldalképek
Tartalom