Paksi Hírnök, 2000 (12. évfolyam, 1-50. szám)

2000-12-21 / 50. szám

2000. december 21. 9. oldal AUTÓKÖLCSÖNZÉS Személyszállítás bel- és külföldre autóbusszal. Keressen, hívjon min­ket! Személygépkocsi és mikrobusz kölcsönzése 8-tól 18-ig Tel : 20/9- 436-775 Cím: Paks, Kosár u. 22 JUMBO BT. AUTÓ EXTRA A 3M fóliák hivatalos telepítője. Fólia autóra, épület- és kirakatüvegre. Hő és fényvédők, betörésvédő biztonsági fólia. Új címünk: Paks, Tolnai u. 17. (a Suzuki Barta udvarán) Tel./fax.: 75/421-331, 06-20/96-53-726 Használt japán robogók garanciával. Kulcsmásolás, öngyújtó­töltés, serlegárusiítás, névtábla-készítés, gravírozás autóüvegbe is! Paks, Dózsa Gy. út 100. Tel.: 06-30/267-85-83 75/314-422 Gyermek pulmonológus Gyermektüdőgyógyászati magánrendelés Allergologiai kivizsgálás légzésfunkciós vizsgalatok, krónikus légúti betegek gondozá­sa kedden 8-12 óráig. Dr. Bene László szakorvos Tamási, Dózsa Gy. u. 18-22., Rendelőintézet. Bejelentkezés: 74/471-211, 06-20/9753-091 VILLAMOSSÁG Villanyszerelési anyagok választéka cégek és magánszemélyek részére. Nagyobb tétel esetén rendkívüli kedvezmény! Ampervill - Paks, Szent István tér (a buszmegállónál). Tel.: 75/421-772. V BÚTORSZÖVET ÉS HABSZIVACS Lenvásznak, plüssök, szövetek, szivacsok nagy választékban, kedvező áron Paks, Tolnai út 133. (a Mentőállomás mellett) Tel.: 75/313-821 06-20/9309-361 KEGYELET PANTAR ■7S* Gép Kegyeleti \ / Szolgáltató Bt. ' Paks, Kálvária u. 2. tel.: 75/311-065, ügyelet: 06-30/9363-255. Teljes körű szolgáltatással ál­­lunk ügyfeleink rendelkezésére. Boldog virradat. Hogy vár­ta, hogy leste! Órák óta éberen lapított testes duny­hája alatt, múlatta az idót; hallgatta az alvók szuszogá­­sát, a macska álmosító do­rombolását a kemence felől s a szelet, amint padlásukon járva vígan füttyentgetett. Odakint szól már a kakas, varjak elnyújtott károgása haitik, s mintna vastag füg­gönyt akasztanának le a ki­csi ablak elöl, úgy tör magá­nak utat a pirkadat. A kis le­gény bátran nyújtózik, mert anyja is mozdul, hallani, amint mezítelen lábával csoszog a földes szobában: sercen a gyufa. A kisfiú fejét emeli, nem szól, kitartóan néz, az anyja megérzi, feléje fordul s men­ten közelít.- Hát ébren vagy, Istvánka? A kisfiú hevesen bólint és sürgetően kérdez:- Ugye, meghozza a Jé­zuska a két lovat meg a ki­csi szekeret? Az asszony szája elé kapja kezét, hogy ne üssön zajt, s úgy kuncog.- Uram-teremtöm, micso­da konok fajzat vagy. Apád fia! A fejedbe vetted azt a parádés kocsit és nincs nyugtod tőle. Hozza. Ha jó leszel, biztosan meghozza. Jó fiam vagy te nékem, Istvánkám? - kérdezi szelí­den, s fia ágyára ül. A legényke sietve hadarja, hogy ezután, ha kell, egye­dül megy be Györkönybe, a boltba, es hogy hasznossá­gát bizonyítsa, sebesen öl­tözni kezd. Viseletes nad­rágba, ingbe, kabátkába, posztó csizmába bújik, fejé­be nyomja apja gyerekkori, kopott kucsmáját.- Vetek a jószágnak - bökken, miként reggelente az apjától hallja. Az asszony szíve táján bi­zsergés kél, amint a fiát fi­gyeli, azt a kicsi, sudárba szökő, kedves csemetét. Csak ügyesen okosan, kis­fiam. Dermesztő a hideg. A kis­­legény, önmagát a zimankó­hoz szoktatni megáll kicsit az eszterhéj alatt, egy pillan­tást vet a szalonnát csipe­gető cinkére, majd - mint a komoly-komor tanyasi gaz­dáktól látta - köp, s a mag­tárba indul. Mér az eleség­­ből, nyitja a baromfiak ajta­ját, vet nekik, mustrát tart fölöttük. Befelé indulna, de füléhez ér az istállóból a kecskék mekegése.- Fáni, Fáni te, lép a pro­­fesszorszakállú állatok kö­zé: jó legyél! De mit tegyen még, hogy jó legyen? Nosza, a gémes­­kúthoz megy, vizet húz, te­letölti a vödröt s melegedni sem a konyhába megy, be­lép a kecskék mögé az istál­lóba. Kopott kucsmája alatt egymást űzték a gondola­tok. Az a szekér, az a sze­kér! Majd a téliszünet vé­geztével eldicsekedhet a jó komának, hogy gazda lett, hisz' fogata, lova, szekere van. Az istállói jászol alatt, ahol tavasszal a pulykák költenek, ott lesz a kocsi­szín. Onnét indul majd haj-Paksi Hírnök Paks város és a környék lapja nalok-hajnalán ostort pat­togtatva szántani, vetni, fél­időben famunkára, zúzma­­rás fatörzsekért a közeli er­dőbe. Mennyi terv, mennyi- Ha itt jár, majd bejön. Hi­degje van neki odakint. Az asszony oktatón szól:- Kisfiam, a fekete tyúk a léckerítésre szállt, befelé Varga S. József: Régmúlt karácsony reménység a gyermeki arcon. Bogárszeme kike­rekedik, pirosság üli meg az arcát, ahogy láthatatlan lovaira szól: gyí, Fecske, gyí Sár­gái- István, István­kám, merre vagy? Megrezzen; az anyja hangja. Jövök - kiáltja, s lehuppan a jászol széléről. Az anyja dicséri, simogat­ja, s az elmenö apa után mutat. Ha nagy leszel, olyan légy. A legényke az apja után mered, nézi a magas, csiz­más, széles vállú embert, mélyen agyába-szívébe vési azt a fogyo, majd eltűnő ala­kot s kicsit megindult han­gon mondja: Olyan leszek. De tűnődésre nincs idő. Ma lesz szenteste, s annyi a dolog, hogy még. Pulykát vágni, odafenni a töltött ká­posztát, takarítani, tüzelőt behordani, havat söpörni, fenyőfát díszíteni. Az asz­­szony hallgat erről, Istvánka úgy tudja, ma a Jézuska jön hozzájuk, ő hozza a csen­gőt, szarvasok vontatta szánján a pár falovat, a kicsi szekeret meg az ezüstdiós karácsonyfát. Segítesz-e, kisfiam? Istvánka ugrásra készen:- Mindent, amit kell. Peregve száll a délelőtt, majd távoli harangszót so­dor a szél a havas puszta felett. Gőzölgő leves előtt ülnek, a pirosra fűtött kály­hán vasfazékban duruzsol a víz, s odakint megzörren va­lami, majd különös, soha sem hallott, rekedt hang hallik s a kisfiú fölugorva ki­ált:- Megjött. Biztosan meg­jött, hallom a szarvasok szu­­szogását.- Dehogy - csitítja az any­ja - estére ér ide, mert messziről jön. Az Óperenci­ás tengertől, a hósapkás hegyek felől. Istvánka elcsodálkozik. Ilyesmikről csak a mesék­ben hallott, dombot sem lá­tott még. A legnagyobb víz­ben tavaly nyáron gyönyör­ködött, amikor zápor után az udvar mélyén összegyűlt a víz, s testvéreivel ha­jóst játszottak a mosótek­­nőben. Az asszony mégis feláll, kötényét igazítja, az udvarra lép, kis idő múltán fehéren tér vissza. Meghal valaki - súgja. - A halál jár a tanya körül Istvánka nem érti, s megri­ad: nézett és olyanformán tett, mint amikor a kakas szól.- Nem az - nevet rá Istvánka - a kakas kukoré­kol, nem a tyúk.- De,néha a tyúk is úgy tesz. És amerre néz, ott meghal valaki. Különös dolgok, álmélko­­dik Istvánka. Hogy is gon­dolhatna ö hét esztendejé­nek talajáról az elmúlásra? Messzibe vivő út előtt áll, s ugyan, mihaszna törődni ve­le?- Tegyük a dolgunkat - töri meg a csendet az asszony. Fiát magára hagyja, titkon a kamrába lép diót ezüstöz­­ni, maga pörkölte cukrot csomagol színes papírba, s az őszről őrzött legszebb al­mákra fehér cérnát köt.- Hallja, édesanyám? - a kisfiú meredten áll a csukott kamraajtó előtt.- Mi az, kisfiam? - perdül hozzá a másik.- A Jézuska. Most hozza a falovat, a szekeret meg a karácsonyfát. A Csipke­tanya felől jön, hallom a csengettyüszót. Az asszony is felül s csa­kugyan, csengő hangját te­reli tanyájuk felé a szel. Kö­tényét maga elől kapva ki­perdül az ajtón, s meg sem áll a behavazott útig. A férjét lesi, a férjét várja, elvégre alkonyatba fordult az idő, biztosan ő jő, avagy a na­gyobb gyerekeket hozzák lovasszánon a Balogh ta­nyáról. De sem az egyik, sem a másik. A szán a ta­nya elé húz, megáll, s ko­mor férfiak vackolják ki ma­gukat durva pokrócok alól, toporognak, köhécselnek, párát es cigarettafüstöt fúj­nak.- Jó napot! - köszön az asszony fennhangon.- Inkább mi kívánnánk ne­ked, - szól sejtelmesen a szíjas aszalódott öregem­ber.- Hogy értsem? - bökken az asszony gyanakvón.- Nézzed, lányom, úgy mondom, ahugyan vöt. Odavoltunk Ferenc öcsénk­kel, a pároddal robotra, a kenderföldön. Dolgoztunk, kényszeredetten dolgozgat­tunk oszt láttam én rajta, va­lóságosan láttam, hogy rop­pantul bántja a robot. ..Hogy ötét szent Karácsony Ünne­pén kötelező munkára pa­rancsolták a téeszcsétől, hogy pont ötét, akinek négy gyereke van. Egyszer osztán valami nyikkanás fé­lét hallottam, nem többet. Odakapom a tekintetemet, hát ott fekszik szegény ki­nyújtózkodva. Kaptuk a lo­vakat, vágtába mentünk az orvosér’, de má’ az se tudott segíteni rajta. Az asszony mindent ért, mondhatni, nem érte felké­születlenül a halál. Persze, hogy nem, mert látta, s a ta­núja volt annak, mit kellett férjének elszenvednie azért a néhány hold földért, ami­ért kimondták rá, hogy ku­­lák. A kisfiú beléhallgatott a csendességbe. Honnét ért­hette volna a fül számára különös szót magát? Ni, pil­log szaporán, mily nagy a csend, s milyen furcsák a kutyák, mintha valamennyit kútba vetették volna, s on­nét ugatnának, mély hangú­­ak mind.- Velünk gyön? - kérdezte a tuskóforma férfi s az asz­­szonyra nézett. - Bevisszük Paksra, mert hogy ott van a férje kiterítve.- És Istvánka? - riadozott az asszony.- Jön az is, - hangzott.- Nem - sikkantott. az asszony - maradjon. Úgy lássa immár örökre az ap­ját, ahogyan reggel látta - a fiához beszél - eredj be, és játszódjál szépen a fa­lovakkal és a kicsi szekér­rel...- Háthiszen - ellenkezik a kisfiú - még meg se gyött a Jézuska ... Az asszony betereli a gye­reket, konyha csendjében magához húzza s kemény arccal beszél:- Ha egy bánatod van, kis­fiam, legyen gyorsan még egy. Egyszer ezen is túl köll esned. Én vagyok a te Jé­zuskád, én magam. Én vet­tem meg néked a falovakat a kicsi szekérrel, én díszí­tettem föl a karácsonyfát, ládd-e, ezüstös az ujjam a diószínezéstől. Elhallgat. Később előhozza a karácsonyfát, szekrény mélyéről a játékfogatot, majd sietve felöltözik, min­denből feketét vesz. Távolba vész a csen­gettyűszó, s a kisfiú magára marad. Fekete kutyájuk kiül a tanya elé, a behavazott útra s arra néz, amerre a gazdája reggel ment. * * * Hosszú évek teltek el azó­ta. S most arról beszélge­tünk, ki, mikor és hogy vált felnőtté. Istvánt, a hajdani Istvánkát kérdezem:- Te mikor?- Akkor, azon a régmúlt karácsonyon. Minden meg­változott, azóta a karácso­nyok is mások, hiába fűtöm pirosra a kályhát - nem feje­zi be, maga elé réved s biz­tosan azt hallja, hogyan vo­­nyít tanyájuk előtt az a regesrégen enyészetté lett, fekete kutya.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom