Paksi Hírnök, 2000 (12. évfolyam, 1-50. szám)
2000-01-13 / 1. szám
2000. január 13. m Paksi Hírnök PAKS VÁMOS ÉS A KÖRNYÉK LAPJA Negyvenöt perc szórakozás Olvasónk nem téved, ha a negyvenöt percró'l a tanórára asszociál, a „45 perc” című újság ugyanis diáklap, a Paksi Iskolapolgárokért Kerekasztal Egyesület kiadványa. Eddig két lapszám jelent meg októberben illetve novemberben. Ahogy azt az újság egyik szerkesztőjétől, Márítus Zalánló\ megtudtuk: a decemberijanuári összevont számra sem kell sokáig várni.- A polgármesteri hivatal kulturális bizottsága pályázatán nyertünk hat lapszámra elegendő pénzt. A 45 perccel a középiskolás réteget céloztuk meg, a terjesztés is a három középiskolában és a katolikus iskola gimnazistáinak körében történik. Szeretnénk felkelteni a fiatalok érdeklődését, célunk, hogy idővel ők vegyék át a lap irányítását a cikkek megírásától a szerkesztésig. Mi biztosítjuk az anyagi hatteret és a technikai feltételeket. Talán az állandó rovatok a legnépszerűbbek: a Tabuk nélkül című oldal, ami olyan témákat boncolgat, amelyeket nehéz otthon megbeszélni. Az Új arcok a katedrán a paksi iskolák új tanárait mutatja be, a Diákhumor és a Diák aranyköpések pedig mosolygós perceket szerez az olvasónak.- Az újság egyenlőre 400 példányban, 12 oldalon jelenik meg.- A fiatal szerkesztők úgy tervezik, hogy tavasszal új pályázatot nyújtanak be a kulturális bizottsághoz, amelyben mellékelni fogjuk az addig megjelent lapszámokat. Ha nyernek, bővíteni szeretnék mind a terjedelmet, mind a lap példányszámát. Kell-e félnünk az agyhártyagyulladástól?- Nincs fertőző gennyes agyhártyagyulladás Tolna megyében - oszlatta el a félelmeket <f(\ Brázay László, az ANTSZ megyei tisztifőorvosa. Bár napvilágot látott, hogy december 31-től a szekszárdi kórház fertőző osztályán fekszik egy ötvenéves férfi agyhártyagyulladással, de Egy helyen nem szól a sziréna Pakson Sikerrel zárult az év első sziréna próbája. A paksi atomerőmű 30-km-es körzetében lévő polgári védelmi szirénák működési próbáját gz előző évnek megfelelően minden hónap első hétfőjén végzi a polgári védelmi parancsnokság. A fiat másodpercig tartó „morgató” jel január 3-án, Pakson csupán egy helyen nem szólalt meg. Képviselőtestületi ülés lesz Előzetes információink szerint január 20-ára hívja össze Bor Imre polgármester a város képviselőit. Az előterjesztés-tervezeteket már postázták, hogy a képviselők a tervezetet véleményezni tudják, és így indítványaik a végleges előterjesztésbe még beépülhessenek. A tervek szerint a testület többek között felülvizsgálja a Szervezeti és Működési Szabályzatot, illetve a polgármester javasolja az önkormányzat gazdálkodási rendeleté helyébe lépő új önkormányzati rendelet megtárgyalását. az úgy tűnik nincs összefüggésben a kalocsai és a szabadszállási megbetegedésekkel- A szekszárdi megbetegedést egy más típusú baktérium okozta - jelentette ki a főorvos. A beteg jól van, és azóta - a híresztelésekkel ellentétben - a megyében nem észleltek ilyen megbetegedést. Dr. Brázay László szerint természetesen az agyhártyagyulladást is, mint a legtöbb cseppfertőzést, komolyan kell venni. Nem árt fokozottan odafigyelni a higiénés előírásokra, és ha magas lázzal, Az egyik kismama, Varga Éva keresett meg azzal a kéréssel, hogy a lombikbébiknek szerezzünk örömet ha tudunk. - mondta Dömötör Lászlóné, az alapítvány képviselője. - mint az az ajándékok átadásakor kiderült elkelt a paksiak segítsége. Bár az országos médiumokban sokat hallottunk a négyes ikrek számára felajánlott segítségekről, bizony ottj áriunkkor azt tapasztaltuk, hogy nem vitték túlzásba az ígéretek megvalósítását Üj ruhát kapott a paksi bíróság épület, olyannyira, hogy még a tárgyalótermek recsegő-ropogó parkettáit is kicserélték. Reszkethetnek a törvényhozás elé került vádlottak és tanuk egyaránt, mert ezáltal még a terem akusztikája is kiváló lett, s még a ki nem mondott gondolatokat is tisztán lehet érteni a fehére meszelt falak között. A látogatókat új vizesblokk, impozáns irodabúbőrkiütéssel, fejfájással küszködik valaki, azonnal forduljon szakorvoshoz - hívja fel a figyelmet a vezető. Tóth Ferenc országgyűlési képviselő a paksi ANTSZ -nél tett látogatásakor szintén megerősítette, hogy nincs járvány, ám lapunk kérdésére elismerte, hogy városunkban valóban volt egy megbetegedés. Ez azonban még december elején történt, ami sajnálatos módon halállal végződött. A képviselő úgy tudja, nem az a baktérium okozta a megbetegedést mint a laktanyákban. Tóth Ferenc tájékozódott vázolta röviden a tényeket a képviselő. Egy hónapra elegendő pelenkával, babaápoíási cikkekkel, bébi holmikkal lepte meg a Mihálylovics családot a paksi Köldökzsinór Alapítvány. A 30 m2-es lakásban elő - a négyes ikrek megszületésével - immár hatfős család örömmel vette át a közel százezer forint értékű ajándékcsomagot. A négy bájos kis teremtés mosolya köszönte meg a gyors segítséget az atomváros küldötteinek. torok várják, az ott dolgozók biztonságát pedig a füstjelző, a riasztó, és a mágneses beléptető ajtó vigyázza majd. A több millió forintos beruházással átvarázsolt épületben néhány napja ismét megkezdődött a munka. Ügy tűnik, hogy az épület szépsége nem jelent visszatartó erőt a törvényszegők számára, mert a bíróságon már most sincs hiány ügyiratokból. A ki nem hirdet, azt elfelejtik. Pelenkával Mohácsra Reszkessetek betörők! 7. oldal Varga S. József: Nászéjszaka Tagadhatnánk, hallgathatnánk róla, de minek? Háromszáz ember, a násznép a tanú rá: az újdonsült férj berúgott. Be. De enyhe a kifejezés, mert nem túlzás azt írni: gyalázatosán leitta magát. Akkor kezdett gyanússá válni, amikor a prímás kezéből kikapta a hegedűt, holott annak előtte legfönnebb látomásból ismerte a szárazfát. S hogy a hegedű De csinált mást is. Odaperdűlt' örzsei n é n i I elé, táncra kérte - ment is az öregasszony örömest -, s midőn már porpamacsok lobbantak lábuk körül, heves udvarlásba kezdett, s már-már könynyeket eregetve emlékezett a múltra, amikor Juli néni Juliska volt csupán, erős, testes, feszes alakú, férfiszemet magára terelő lány. Fájdalom: az új férj minderre aligha emlékeztetett. Ha jól számítjuk, éppen ötvennyolc esztendővel fiatalabb a nénikénél.- Ebből elég - toppant hozzá menyecsketánchoz öltözött asszonya, s szép szemével a násznagyokat kereste. Jöttek, loholtak szaporán, mondhatni úgy vonszolták ki a sátor alól a nap hősét, a víg kedélyű prímás tust húzott, két öregasszony magasba vetett karral hajolgatott. A násznagyokat rongyként húzott terhüket a nászágyra emelték, de soha nagyobb baj, mert az az ágy s az az éjszaka már régen nem tartogatta nekik azt, amit szülőiknek, nagyszülőiknek, annak idején.- Gyönyörű alak vagy - korholta a férjét az aszszonyka —, ezf a gyalázatot, jóságos ég - sopánkodott vénasszonyosan - de azért nincs benne harag, mélyről jövő düh, hisz hogy is tudna úgy érezni máris az iránt, aki mától fogva párja, a férje. Türelemmel kihámozza a párját a vőlegényruhából, ingből, pizsamát húz rá, eloltja a villanyt, vetkőzni kezd, s kicsit hallgatja még, hogyan szuszog a férje. Igaz, hogy e percben, gondolja megbocsátón, egy gyalázatos ember, de mégiscsak a férje, s ez mindenre feloldozás. Csend, csak az óra jár. Hajnaltájban, sötétben, amikor még a kakasok is hallgatnak, csak a sátor felől árad lanyhulatlan erővel a muzsikaszó, az ifjú férj felriad. Fogalma sincs, hogy hol van, az ágyról a fal felé akar leszállm, később benyit a hármasszekrénybe, feldönti a fotelt, s mivel hogy ki kell mennie, remegő kézzel tapogat maga előtt. Nehezen a konyhába lép, onnét a tornácra, annak szélén megáll, hátát az egyik oszlopnak veti, s teszi, amit tennie muszáj. Szinte futólépésben menekül az ágyba. Néha-néha nagyot lep, megbillen, de oda se neki, máris megcirógatja arcát a szoba melege, s mint türelmes tojogalamb, úgy tipeg a fekvőhelye felé, hogy annál megváltóbb legyen a kinyújtózás. A paplanhoz nyúl, s menten megérzi alatta az aszszonyt, pillanatra a vér is felbuzog benne, hamarost bebújik, de amint a másikhoz simul, erejét veszi a kótyagosság. Virrad. Az asszonyka szemét nyitja, s perc telik el, amire rádöbben, mi a baj. Baj? Persze, hogy baj. Félig üres ágy, mert hogy egyedül van enne. Még az ágy alá is benéz, nem buk o t t - e oda a ^gyalázatos állapotában az a haszontaan, de semmi és semmi.- Itthagyott - hiába takarta tenyerével száraz ajkait, kibuggyant belőle a szó. - Ez nem igaz, ez nem lehet igaz. Végem van - pottyant ki belőle szó szó után, s hiába próbál ellentállni, vasmarkával torkon ragadja a szomorúság. Töpreng, vívódik: „De miért kellett a nagy felhajtás? Hogy még jobban megtiporjon, hogy mindenki rajtam nevessen?" Rátör a sírás, rátör a zokogás, magában máris képeket lát, egy felismerhetetlen kispadot, amint kigúvadó szemmel, ajkukon torz, kárörvendő vigyorral összesúgnak a háta mögött. Nem hozza magát ülőhelyzetbe, sebtében lependerül az ágyról, s agya máris öngyilkosság lehetséges módozatai között válogat. Majd a kút, gondolja megadón, de gyorsan magához kap: az ugyan nem, éve már, hogy bevezették a vizet, s épp elég volt, amíg a víz kerekes forrását betömködték. lyiéreg, villan fel benne. Úgy, úgy, bólogat hevesen, az lesz a legjobb. Van a háznál bőségesen vegyszer, és ő pontosan tudja, melyik a legerősebb. Pongyoláját szorosra köti, haját hatrasimítja, arcát felveti, s oly magasról tekint máris a nehéz levegőjű szobára, mint akinek mindez emlék, elfelejtett múlt csupán. A konyhába lép. Hm, hm. De előtte egy falat nem árt, gondolja, odamegy a konyhaszekrényhez, a kenyérért nyúl, s e pillanatban furcsa zsibbadás moccan a hátán. Hátranéz, mert dédapó fütyülős horkolását hallja. A szegény, a szerencsétlen, gondolja szánón az asszonyka, vénségére ilyet kellett megélnie, s ha eddig derékul bírta is magát, ez a gyalázat biztosan sírba veti. Fájón rámered, s abban a pillanatban kétségbeesve zárja nyílni akaró ajkait. Feltörni készül belőle a nevetés. De perc múltán, hiába próbál a csendre vigyázni, kirobban belőle a kacagás, görcsösen, hátat jörbítőn, és könnyeket akasztón. Hisz' ott az ő drágalátos férje, ott! Hanyatt fekve, tatott szájjal hortyog a közös paplan alatt, s hatalmas tenyerében olyan a kicsi, töpörödött, ősz konyabajszú üstök, mint ősz elején burkában a dió. I