Paksi Hírnök, 1998 (10. évfolyam, 1-47. szám)

1998-10-23 / 37. szám

1998. október 23. Paksi Hírnök MM RT, KÖZCMÉSE A Magyar Villamos Művek Rt. többségi tulajdonosa kezdeményezésére rendkívüli közgyűlést hívott össze október 19-re, ahol a napirendi pontok között többek között a vezér­­igazgató, az igazgatósági tanács és a felügyelő bizottság visszahí­vása, illetve új apparátus felállí­tása szerepelt. A közgyűlésen a részvénye­sek személyesen vagy képvi­selőjük útján gyakorolhatták szavazati jogukat. A szavazásra jogosultak új tisztségviselőket állítottak az MVM Rt. élére, így a részvénytársaság igazgatójának Bakáts Istvánt, az igazgatósági tanács elnökének dr. Virágh Miklóst, a felügyelő bizottság el­nökének dr. Garbai Lászlót vá­lasztották. A felügyelő bizottság tagjai közé dr. Rónaky Józsefet, a Paksi Atomerőmű baleset elhárí­tási vezetőjét is megválasztották. NATO DELEGÁCIÓ A NATO Polgári Védelmi Bizottsága október 12- 14-között hazánkban tartotta éves szemináriumát, melynek témája az volt: hogyan lehet jobbá tenni a médiák és a ve­szélyhelyzeti problémákkal foglalkozó szervek kapcsola­tát. Az elméleti foglalkozások után mintegy nyolcvan fő lá­togatott Paksra, hogy a gya­korlati tapasztalatokról is is­mereteket szerezzenek. Eric Shipley, a NATO Polgá­ri Védelmi Bizottságának igazgatója az erőmű látogatá­sakor kitért az atomerőműben tapasztaltakra is. Különösen a lakosság tájékoztatásának módszerei keltették fel ér­deklődését, de elismeréssel szólt az erőmű biztonságáról is. MII „LISTÁJA" A paksi konzervgyár vészharangját az utób­bi években, hónapokban már többször meg­kongatták. A termelés leállásáról, a dolgo­zók elbocsátásáról - és bérük elmaradásáról - szóló híradások újabb és újabb lapot jelen­tettek a gyár botránykrónikájában. SOLYA EMMA Most arról számolunk be ol­vasóinknak: a gyár meg­maradt berendezéseit, gépeit ér­tékesíti a hajdani konzervüzem megvásárlója, az Alaska Paks Kft. (Mint ismeretes: a portától délre fekvő területeket a Lavina Kft. vette meg, sütőüzemet kí­ván itt létrehozni.) Minderről, az elmúlt héten ta­pasztalt helyzetről Schiller Jó­zsef, a gyár egykori igazgatója, konzervipari szaktanácsadó nyi­latkozott a Paksi Hírnöknek.- Mintegy másfél hónapja ke­resett meg engem az Alaska Paks Kft. ügyvezetője, Dömény Zoltán, hogy megvenné ezt a gyárat, segítsem megszervezni az üzem újbóli beindítását, mű­szaki feljavítását, a termeléshez szükséges háttér biztosítását. Arról tájékoztatott: potenciális orosz piaccal rendelkeznek, de nem ártana, ha az én kapcsolat­­rendszerem segítségével egyéb, főként nyugat-európai piacok felé is nyithatnának. Tudni kell azt: a gyár 1990 óta csak veszteséget - amely évente százmillió forint körül volt - ter­melt (1985 és 1990 között évi át­lagban ugyanennyi nyereséggel rendelkezett). Schiller József a felkérést kö­vetően felmérést készített arról: mit lehetne termelni milyen energiaforrással, melyek azok a gépek, amelyek rendbe hozha­tók, és mekkora költséggel? Megkereste a régi alkalmazotta­kat: ki szeretne ismét a gyárban dolgozni, árkalkulációkat állí­tott össze, s már a környékbeli kistermelők szövetsége is ér­deklődött nála arról, hogy mit tervez felvásárolni az újból in­dult konzervüzem. A szaktanácsadó tevékenyke­dett mindaddig, amíg:-A Lavina és az Alaska Paks Kft., útjai különváltak. Az utóbbi gazdasági társaság ügyvezetője már nem Dömény úr. A tulajdon szempontjából a két kft. külön­vált, ennek okáról én nem nyilat­kozhatok. Azt tapasztaltam: az Alaska Kft. új vezetősége nem kí­ván itt konzervet termeim, ezt a szándékot könnyű volt kitalál­nom abból, hogy látom: el kíván­ják adni a gépeket. Kérdésünkre Schiller József elmondta: akadtak olyan gépso­rok, amelyek egészen jó állapot­ban voltak, termelni is lehetett velük; egyes termékek gyártását már decemberben megkezdhet­ték volna.- Úgy vélem: mentsége a kft. új vezetőségének, hogy a szerződéskötési-birtokbaadási időszakban kardinális változá­sok történtek: az orosz válság elmélyült, Magyarországon a hi­telhez jutás feltételei megnehe­zedtek. A lényeg az: konzervgyár itt Pakson - egyelőre legalábbis - nem lesz, ezért az én küldetésem véget ért. Az egykori dolgozókat azonban, akik az eladás hírére fellelkesültek, és középve­zetőként is jöttek volna takaríta­ni, hogy minél előbb indulhas­son a munka, nagyon sajnálom... Dömény Zoltán, a Lavina Kft. ügyvezetője a történtekről a kö­vetkezőket mondta:-Az Alaska Paks Kft-n belül megváltoztak a tulajdoni ará­nyok: én eladtam a tulajdonré­szemet a kft-nek, amely új ügy­vezetőt választott. Ennek oka a koncepcionális eltérésekben ke­resendő: mást akartak ők és mást szerettem volna én. (Már többször nyilatkoztam szem­élyes terveimről, többek között konzerv -és élelmiszeripari ter­mékek gyártásáról). A változást követően a Lavina Kft. eddigi tulajdonrésze nőtt: a szociális létesítmények most hozzánk kerültek. Az eredeti koncepciónk nem változott: sütőipari termékek gyártásával foglalkozunk majd. Valóban, er­kölcsi és anyagi károm is szár­mazott a tulajdonviszonyok megváltozásával. Több, mint fél éves munkám veszett most kár­ba és ezt nagyon sajnálom. Dömény Zoltán úgy véli: fe­lelőtlen az, aki azt mondja, hogy nem lesz többet Pakson kon­zervgyár.- Az nem igaz, hogy az Alaska Kft. gépeket visz beolvasztani. A vagyont próbálják most haszno­sítani, és úgy tudom, bizonyos mértékű termelést is terveznek az üzemben. Hajdú Ágnes, az augusztus 31- én „menesztett”, a paksi konzerv­gyár felszámolásával megbízott Hunyadi Kft. felszámolóbiztosa:-Az Alaska Kft. ügyvezetője engem arról tájékoztatott, hogy azokat a gépeket értékesítik, amelyeknek a felújítása nem lenne már gazdaságos. A konzervgyár megvételére benyújtott pályázatukban való­ban az szerepelt, hogy konzerv­üzemet hoznak létre Pakson, a birtokbaadási jegyzőkönyvben azonban, amelyet a Lavina és az Alaska Kft. közösen írtak alá, már az állt: élelmiszeripari üzem lesz ezen a területen. Az adásvételi szerződésben nem köthettük ki, hogy itt minden­képpen konzervgyárnak kell üzemelnie: nem korlátozhatjuk a vevőt. Hajdú Ágnes hozzáfűzte: nem érti, miért szeretnének Paksra mindenáron konzervipart telepí­teni újra, hiszen az országban sorra mennek tönkre ezek az üzemek. A felszámolóbiztos úgy véli: a termelés megszűnésével keletkezett felesleges munka­erőt az élelmiszeriparban is el lehet majd helyezni. Megkérdeztük volna az Alas­ka Paks Kft. új ügyvezetőjét, dr. Nagy Istvánt is terveiről, aki azonban jogi képviselőihez irá­nyítja a sajtó munkatársait, ő maga nem nyilatkozik. Nos, itt tartunk most, nyilat­kozat, vagy konzerv: később, vagy...

Next

/
Oldalképek
Tartalom