Paksi Hírnök, 1997 (9. évfolyam, 1-48. szám)
1997-09-05 / 31. szám
Paksi Hírnök 1997. szeptember 5. OKTATÁS MÉG SZEBB GIMNÁZIUM • KISS KATA A Vak Bottyán Gimnázium megújult környezetben várja a diákokat- hangzott el dr. Rosner Gyuláné igazgatónő tanévnyitó beszédében. A tantermeket felújították, korszerű táblákat szereltek fel, s egy számítógépes termet is sikerült a diákok részére biztosítani. Átadták megújult burkolattal a ballagóudvart, és megújult a bejárati homlokrész is. Új, biztonságosabb kapcsolószekrényt helyeztek el, s a tornaterem melletti vizesblokkot is felújították, átalakították. A gimnázium bővítése hozzávetőlegesen 80 milló forintjába került a paksi önkormányzatnaktudtuk meg Hum Ferenctől, a Polgármesteri Hivatal műszaki osztályának vezetőjétől. Az idén harmadik alkalommal rendezték meg a Cseresznyési táborban a Vak Bottyán Gimnázium leendő elsős tanulói számára a gólyatábort. Nyolcvan gólya költözött három napra a fenyves erdő szélén lévő egykori iskola épületébe, reményekkel új élményt szerezni. Reggeltől késő estig tartó programok nem hagyták unatkozni még a félrehúzódókat sem, hiszen az a cél, hogy mire elérkezik a tanulás ideje addigra megismerjék egymást, az osztályfőnöküket és az iskola múltját, jelenét. NYOLCVAN GÓLYA LEMENT A TÓRA... A tábor az egészséges életmód szellemében zajlik,mondja C. Szabóné Kocsiczki Ilona, ahol a sport, és a természet szeretetére, az értékek megőrzésére hívjuk fel a leendő gimnazisták figyelmét. Vetélkedők sokasága, ahol az iskola történetéről száz kérdésre kellett válaszolni, polgárvédelmi bemutató, bűnmegelőzési előadás, a város önkormányzatának munkújával való megismerkedés és még számos érdekes és tartalmas program szórakoztatta a publikumot. A tábor legmerészebb vállalkozása viszont kétséget kizáróan “ ki mit főzött egye meg”, hiszen az évfolyamok egy főzőverseny keretében készítették el a vacsorájukat. Arról azonban nem szóltak a hírek, hányán maradtak ezen a napon vacsora nélkül. Minden bizonnyal a tábortűz és az esti zene már nem tette próbára sem a lányok sem a fiúk tudományát, aki ezúttal is kiválóan érezték magukat. IGEN, EZEK A MAI TIZENHÉT ÉVESEK... A szülőket azonban csak egy kérdés foglaltoztatja igazán: gyermekeik olyan képzésben részesülnek - e, amellyel megállják a helyüket a mai, mind nagyobb követelményeket támasztó világban? Vajon megfelelő tájékozódási képességgel, műveltséggel rendelkeznek az iskolából kikerülve? A Reader’s Digest is erre kereste a választ, így megbízta a Szonda Ipsos Média-, Vélemény- és Piackutató Intézetet, hogy végezzen felmérést a tizenhét évesek általános műveltségéről és napi tújékozottságáról. A kérdezőbiztosok otthonukban keresték fel azt az ötszáz fiatalt. A műveltségi kérdésekre a helyes válaszok iskolában tananyagként szerepelnek, az aktuális politikai kérdésekről pedig naponta olvashatunk, hallhatjuk a tömegtájékoztatásban. Ezeket mindenkinek tudni illene, azonban a válaszok meglehetősen vegyesre sikeredtek. Mindössze kilenc megkérdezett tudott mind a huszonnégy kérdésre helyes válaszolni, harmincöt adott húsz, harminchét pedig tizenöt helyes választ, s akadt olyan is, aki csak három kérdéssel boldogult. Jóllehet az iskolákban, tömegtáj koztatásban, kulturális intézményekben tavaly egész évben zajlottak a millecentenáriumi ünnepségsorozat eseményei, a megkérdezetteknek azonban csak hatvankét százaléka tudta megmondani, hogy mikor volt a honfoglalás. Több mint százan egyszerűen kijelentették, hogy nem tudják. A megkérdezettek fele meg sem kísérelt arra válaszolni, hogy ki volt Magyarország királya a mohácsi csatavesztés idején. Mindössze huszonhármán válaszoltak helyesen. Több mint egyharmaduk képtelen volt egy egyszerű kamatszámításra, negyvenöt százalékuk nem tudta, hogy mi az üvegházhatás. Nyolc százalékuk a térképen nem tudta megmutatni Magyarországot. A napi kérdésekben sem tájékozottak a fiatalok. A megkérdezettek mindössze negyvennégy százaléka tudta, hogy minek a rövidítése a NATO, és csak negyvenkilenc százalék válaszolt helyesen arra a kérdésre, hogy hol található az Európai Unió központja. Akadtak azonban bíztató válaszok is. Majdnem mindenki, kilencvenhat százalék tudta, hogy tizennyolc éves korában szavazhat először, nyolcvankilenc százalékuk pedig azzal is tisztában volt, hogy milyen gyakran tartanak parlamenti választásokat. Mit lehet ehhez hozzáfűzni? A felmérés önmagáért beszél... K. K. REKORD A KATOLIKUS ISKOLÁBAN A Balogh Antal Katolikus Iskolában négyszáz gyermek kezdi meg a tanévet- hangzott el az iskola tanévnyitóján. Mint azt Pálmai Klára igazgatónőtől megtudtuk, az intézmény eddigi működése alatt az idei létszám a legmagasabb, a tavalyi évnél ötvennégy fővel több. S hogy mi lehet az oka annak, hogy ennyien választották a katolikus iskolát? Pálmai Klára szerint az, hogy az iskolában magas szintű, tervszerű szakmai oktatás folyik, kiváló pedagógusokkal. Arra a kérdésre, hogy megfelelő -e az iskola kapacitása ennyi kisdiák számára, az igazgatónő elmondta, hogy pillanatnyilag nincs helyhiány, de a jövőben biztosan bővítésre lesz szükség.