Paksi Hírnök, 1997 (9. évfolyam, 1-48. szám)

1997-06-13 / 22. szám

1997. június 13. Paksi Hírnök OKTATÁSÜGY • SÓLYA EMMA Lapunk megjelenésével egyi­­l dobén került a „vakáció” szó utolsó betűje a táblára, megtörténtek a felvételik a kö­zépfokú oktatási intézmények­be - Paks három középiskolá­jánál érdeklődtünk arról, előre láthatólag hány gólya ül be jö­vőre az iskolapadba? Gálos István, az Energetikai Szakközépiskola igazgatója el­mondta, hogy az intézmény­ben közel kilencvenöt elsős kezdi meg a 97/98-as tanévet. Az elektronikai, elektrotechni­kai szakokon kívül indul szá­mítástechnikai, erőműgépészi, műszaki kömyezettechnikusi, menedzserasszisztensi kép­zés, ezen kívül kuriózumnak számít, hogy megkezdődik a szakközépiskolában a kalori­kus energetikus mérnök­asszisztens oktatás is négy szemeszteren át, amely első­sorban a felsőfokú intézmény­be fel nem vett, illetve az on­nan kiszorult fiatalok számára nyújt felsőfokú alapképzést. Megfelelő kreditpontszám el­érése esetén a tanulók felvéte­li nélkül juthatnak tovább főis­kolára, egyetemre, de e vég­zettséggel munkába állási esé­lyeik is nőnek. Ez az akkreditált iskola­­rendszerű felsőfokú szakkép­zés három intézmény közre­működésével valósulhat meg: középfokú tanoda kivitelezé­sével, felsőfokú iskola fel­ügyelete mellett, míg a gyakor­lati lehetőséget egy ipari üzem biztosítja - e feltételek az ESZI esetében adottak. A jelentkezési lehetőség el­vileg korlátlan mértékű, a kö­zelmúltban történt akkreditá­­ció, az Országos Képzési Jegy­zékbe történt felvétel után hir­dették meg ezt az új szakot a középiskolában. A Vak Bottyán Gimnázium­ban (harminckét tanulóval) már másodszor indul majd az általános tantervű, tehetség­­gondozást előtérbe helyező hatosztályos képzés, amellyel kapcsolatban az első év ta­pasztalatai biztatóak: az igaz­gatótól, Rosner Gyulánétól megtudhattuk, hogy a 11-12 éves diákok számára nem je­lentett nehézséget a megfelel­ni a gimnáziumi követelmé­nyeknek, az első hatosztályos évfolyam nagyon jó évet zárt, több versenyen indultak a ne­bulók. A négy éves képzésben ma­tematika-fizika fakultációs, komplex természettudományi, humán és általános tantervű osztály (a tervek szerint mind­egyik harminc fővel) kezdi meg az új tanévet, az előzetes érdeklődés alapján kiderült: mindenhova arányosan jelent­keztek a diákok, nincsenek különös népszerűségnek ör­vendő szakok. A tanév előkészítésére au­gusztus végén idén is megren­dezik a cseresznyési gólyatá­bort a négy évfolyamot kez­dőknek, a hatosztályos kép­zésre jelentkező gyerekek szeptemberben, a tanév első hetében erdei iskolában kezd­hetik meg tanulmányaikat, be­melegítésként. A biritói 661. számú Szak­munkásképző Iskolában az idén először kilencedik osz­tályt indítanak az általános is­kolát befejezőknek. Erre, mint azt Riczkó Józsefné, az intézet igazgatónője elmondta, azért van szükség, mert a Nemzeti Alaptanterv értelmében a jövő esztendőtől csak tizenhat éves kor felett lehet szakmunkás­­képzésben részt venni - ez az egy év áthidaló időszakot je­lent. A biritói intézménybe, ahol négy, megközelítőleg har­mincfős osztályon belül az el­ső, közismereti tantárgyak el­sajátítására szolgáló év után női ruhakészítőket, fodrászo­kat, asztalosokat, szobafestő­­mázolókat, csőszerelőket, kő­műveseket képző szakmai cso­portok indulnak, folyamato­san, augusztus 31-ig lehet je­lentkezni. Vizsga nincs, de az általános iskolai eredmények szere­pet játszanak a felvételnél. SZÁMÍTÓGÉP KEZELŐI k CENTER xOTÁRI TÁBOR POLIGON EC 10-14 éves gyerekeknek Helyszínei Vajtai Ifjúsági Tábor Turnusok: június 23, 30, július 7,17. Ellátás: Napi 4 étkezés, melegvízű strand, orvosi felü­gyelet, jobbnál jobb programok, sok játék a számítógéppel és tanulás... (kezdőknek és hal­adóknak is) Jelentkezés: A POLIGON KFT- nél, Paks, Dózsa Gy. u. 51-53. Tel.: 75/314-565. Ha nem mulasztotta volna el megvenni a múlt héten a Paksi Hírnököt, akkor elolvashatta volna, hogy Puskásné Ömböli Mária, az év tanítója nem is szeretne más lenni, csak pedagógus hogy Fonyó Lajos, a városi alapszervezet pártelnöke szerint, az MSZP vállalásai országos és helyi szinten ellenőrizhetők, hogy a nagydorogiak poharába töltött víz egyelőre nem tiszta, hogy a történelmi városközpont és az alvég rendezési terve az utolsó egyeztetés stádiumába érkezett, hogy a kivállalkozóknak is van, aki ad kölcsönt Pakson, hogy a drogos história után Petrovics János újra szabadlábon van. Legközelebb megveszi a Paksi Hírnököt? VIDÉKFEJLESZTÉS ÉS FOGLALKOZTATÁS • SEREGÉLY ERZSÉBET Ezzel a címmel tartottak a közelmúltban tanácsko­zást a lengyeli Apponyi Sándor Szakközépiskola tanácstermé­ben. A vidékfejlesztés és foglal­koztatást érintő intézmények és civil szervezetek lehetőséget kaptak a bemutatkozásra. A meghívott vendégek között ott volt Dr. Bálint János és Guba Péter a Kertészeti és Élelmisze­ripari Egyetem tanszékvezetője, illetve munkatársa. Térségfej­lesztés és menedzsment, mint a vidék ökológiai potenciálját fel­táró és foglalkoztatást növelő módszer címmel tartottak érde­kes előadást. Az előadásuk lé­nyege, hogy a Kertészeti és Élel­miszeripari Egyetem, Kertészeti Karának Menedzsment és Mar­keting Tanszéke térségfejleszté­si menedzse szakképzést kíván indítani. A legfőbb célkitűzé­sük, hogy hazánk és a Kárpát­medence minden agrártérsége olyan szakemberekhez jusson, akik képesek a térség múltjá­nak, adottságainak és lehetősé­geinek a tudományos és gyakor­lati igényű felméréséhez. A me­nedzserek segítségével az agrár­térségek európai színvonalának elérése, illetve elmaradott ver­senyképességének környezettu­datos fokozása és a lakosság életszínvonalának javítása Akikerült diplomások a te­lepülési önkormányzatok vagy regionális szövetségek al­kalmazásában lévő térségfej­lesztési menedzserek, vagy a térségtől szervezetileg független projekt-tervező vállalkozások szakemberei lesznek. A képzés­re jelentkezőknek a beiratkozás pillanatában rendelkezniük kell mezőgazdasági, műszaki vagy közgazdasági végzettséggel. A képzés során viszont szert kell tenniük alapvető természet - társadalomtudományi ismere­tekre. A tanfolyami képzés egy­hetes intenzív blokkból állna, amelyhez legalább egyhónapos egyéni felkészülés és vizsga vagy beszámoló tartozik. MÁR SZEPTEMBERRE GONDOLNAK

Next

/
Oldalképek
Tartalom