Paksi Hírnök, 1997 (9. évfolyam, 1-48. szám)

1997-04-25 / 15. szám

Paksi Hírnök 1997. április 25. GAZDASAG EDDIG MÉG NEM VOLT... Nagy mennyiségű német fém­szálas biztonsági pénz­­papírnak veszett nyoma 1995 decemberében, amelyből hat tonna a mai napig hiányzik. Az azóta eltelt két évben a hatóságok rábukkantak 300 darab hamis 5000 forintosra, amelyek a lopott papírból ké­szültek. A szakemberek szerint az „álforintosokról” könnyen megállapítható, hogy nem iga­ziak — felszínük sima, a képek rajzolatait nem határolják fo­lyamatos vonalak, valamint a Magyar Nemzeti Bank mikro­­írása is nehezen olvasható. A korábbi hamisítások fel­fedezésénél jól bevált UV-lámpa (amelynek fénye alatt a sorszám, a biztonsági szálak és a jelzőrostok na­rancs színnel fluoreszkálnak) kizárólagosan nem használha­tó, hiszen nem minden eset­ben „fedezi fel” a hamis ötez­reseket, nem megbízható. Az UV-detektorokon kívül tehát más módszereket is be kell vetniük a pénzintézetek rutinos pénztárosainak — mint azt a paksi bankok és a posta dolgozóitól megtudtuk, az eddigieknél is nagyobb oda­figyeléssel veszik át, számol­ják a bankjegyeket —, elsősor­ban tapintással szűrik ki az esetleges hamisítványokat, de használnak nagyítót is, és to­vábbra sem mellőzik az UV- lámpákat. Értesültünk arról is: Pak­son eddig még senki nem fizetett lopott bankjegy­papírból készült ötezressel. s. e. Szól a kapucsengő, az aj­tóban jó megjelenésű úr vagy hölgy, esetleg mindkettő, kezükben ha­talmas táskákkal, világhírű cég, kitűnő termékek, soha többé nem lesz párás a tü­kör... Kezünkbe kerül egy-egy névjegykártya is: „Az élet­­biztosításért mindig fizet­nek... Csak az a kérdés, hogy ki fizet... Ön... vagy az özvegye...” AZ ÉLETBIZTOSÍTÁSTÓL A NAGYLÁNYIG, MINDENNEL LEHET ÜZLETELNI (Folytatás az 1. oldalról) M'nt az az ifjú hölgy, aki „egy hálózathoz” csatlakozva pár év alatt több millió forintra tehet szert, ha megy az üzlet, és az ennek feltételeként általa „beszervezett” emberkék is jól dolgoznak.Egyelőre nincs más dolga a hölgynek, csak „szervez­ni”, hiszen őt is így találták meg. A módszer: többszöri telefon, „gyere el, ez nem az, amire gon­dolsz”, a találka után a munka­társjelölt a kecsegtető feltételek ellenére is mondhat nemet — nem gond, ha tetszik neki, ha nem: „beszervezése” folytató­dik. Eredmény néha, hogy a to­vábbi zaklatás elkerülése végett a leendő munkatárs valódi lesz, és ő is szervezésbe foghat — amennyiben nem akar házaim. Megnyerő modorának, kalap­jának és a gyakran kezében tar­tott vörös rózsának köszönhető­en népszerűvé vált képviselője a magyar biztosítási piac listaveze­tőjének imádja a szakmáját. Vé­leménye az ügynöki munkáról teljes fordulatot vett két éve, amikor is a testnevelő tanárság­tól egy felmondás után elbúcsúz­va a biztosítások kötésének mezsgyéjére lépett. Soha nem akart ügynökösködni, most még­is áldja a hölgyet, aki feladta a hirdetést, amelynek szövege így szólt: „Diplomásokat keresünk, önállóság jeligére.” Áldja azért, mert az „ügynök” szó nem szere­pelt a többi között - ha úgy lett volna, a kalapos képviselő ma ta­lán nem érezné magát ilyen jól a bőrében. Elmondja: csak oda megy, ahol szívesen látják — házalásról szó sincs. Val(ja azt is: e szakmának azért nincs presztízse, mert kép­zetlen, erőszakos ügynökök árul­ják a termékeket — iskolában le­het tanulni az üzletkötés mester­ségét is, s fontos szempontnak kellene lennie: „ha kidobnak az ajtón, ne mássz vissza az abla­kon...” A biztosítótársaságnál, ahol a képviselő dolgozik, magas a mér­ce: nem lehet munkatárs bárki, diploma, megfelelő anyagi háttér is kritérium. S ha már „szabad a pálya”, a kezdeti segítség után önállóan kell nyélbe ütni az üzle­tet — fizetés ennek fejében, juta­lékos alapon, és itt kezdődnek a gondok: nem mindenki tud bánni az emberekkel, sokan nem vise­lik el az elutasítást. Nehéz sike­resnek lenni... Nem műveli e hivatást az a fia­talasszony sem, aki barátnőjéhez társulva lépett a szakma rögös út­jára — szintén egy biztosítónál. Tanfolyamon vett részt, munka­társai segítségével üzletet is kö­tött, ám később, egyedül már „nem ment olyan jól”. „Rámenő­sebbnek kellett volna lenni” — mondja. Ugyanis nem mászott vissza az ablakon... Megalázónak találta a hetenkénti értekezlete­ket, ahol is fény derült arra: ki mennyi biztosítást kötött, illetve nem kötött... Az asszonyka keve­set keresett, s bár tetszett neki a munka, mert volt, ahol szívesen fogadták, úgy gondolta: nem éri meg számára a címlistáknak a már telített piac miatti beszerzési képtelenségével, a „vajon honnan utasítanak el” idegesítő érzésével társuló házról házra járás. Életbiztosítástól a nagylá­­t nyig” — hallottam vala­hol — mindennel lehet üzletelni. Csak az nem mindegy, hogyan: van, akit nem szeretünk rárne­­nőssége miatt, s van, akit e tulaj­donság hiánya a munkanélkül­iségbe taszít — persze, biztosan létezik az arany középút. Ám arra is receptet kellene találnunk, hogy vgjon kinek nyissunk gjtót..

Next

/
Oldalképek
Tartalom