Paksi Hírnök, 1997 (9. évfolyam, 1-48. szám)
1997-04-25 / 15. szám
Paksi Hírnök 1997. április 25. GAZDASAG EDDIG MÉG NEM VOLT... Nagy mennyiségű német fémszálas biztonsági pénzpapírnak veszett nyoma 1995 decemberében, amelyből hat tonna a mai napig hiányzik. Az azóta eltelt két évben a hatóságok rábukkantak 300 darab hamis 5000 forintosra, amelyek a lopott papírból készültek. A szakemberek szerint az „álforintosokról” könnyen megállapítható, hogy nem igaziak — felszínük sima, a képek rajzolatait nem határolják folyamatos vonalak, valamint a Magyar Nemzeti Bank mikroírása is nehezen olvasható. A korábbi hamisítások felfedezésénél jól bevált UV-lámpa (amelynek fénye alatt a sorszám, a biztonsági szálak és a jelzőrostok narancs színnel fluoreszkálnak) kizárólagosan nem használható, hiszen nem minden esetben „fedezi fel” a hamis ötezreseket, nem megbízható. Az UV-detektorokon kívül tehát más módszereket is be kell vetniük a pénzintézetek rutinos pénztárosainak — mint azt a paksi bankok és a posta dolgozóitól megtudtuk, az eddigieknél is nagyobb odafigyeléssel veszik át, számolják a bankjegyeket —, elsősorban tapintással szűrik ki az esetleges hamisítványokat, de használnak nagyítót is, és továbbra sem mellőzik az UV- lámpákat. Értesültünk arról is: Pakson eddig még senki nem fizetett lopott bankjegypapírból készült ötezressel. s. e. Szól a kapucsengő, az ajtóban jó megjelenésű úr vagy hölgy, esetleg mindkettő, kezükben hatalmas táskákkal, világhírű cég, kitűnő termékek, soha többé nem lesz párás a tükör... Kezünkbe kerül egy-egy névjegykártya is: „Az életbiztosításért mindig fizetnek... Csak az a kérdés, hogy ki fizet... Ön... vagy az özvegye...” AZ ÉLETBIZTOSÍTÁSTÓL A NAGYLÁNYIG, MINDENNEL LEHET ÜZLETELNI (Folytatás az 1. oldalról) M'nt az az ifjú hölgy, aki „egy hálózathoz” csatlakozva pár év alatt több millió forintra tehet szert, ha megy az üzlet, és az ennek feltételeként általa „beszervezett” emberkék is jól dolgoznak.Egyelőre nincs más dolga a hölgynek, csak „szervezni”, hiszen őt is így találták meg. A módszer: többszöri telefon, „gyere el, ez nem az, amire gondolsz”, a találka után a munkatársjelölt a kecsegtető feltételek ellenére is mondhat nemet — nem gond, ha tetszik neki, ha nem: „beszervezése” folytatódik. Eredmény néha, hogy a további zaklatás elkerülése végett a leendő munkatárs valódi lesz, és ő is szervezésbe foghat — amennyiben nem akar házaim. Megnyerő modorának, kalapjának és a gyakran kezében tartott vörös rózsának köszönhetően népszerűvé vált képviselője a magyar biztosítási piac listavezetőjének imádja a szakmáját. Véleménye az ügynöki munkáról teljes fordulatot vett két éve, amikor is a testnevelő tanárságtól egy felmondás után elbúcsúzva a biztosítások kötésének mezsgyéjére lépett. Soha nem akart ügynökösködni, most mégis áldja a hölgyet, aki feladta a hirdetést, amelynek szövege így szólt: „Diplomásokat keresünk, önállóság jeligére.” Áldja azért, mert az „ügynök” szó nem szerepelt a többi között - ha úgy lett volna, a kalapos képviselő ma talán nem érezné magát ilyen jól a bőrében. Elmondja: csak oda megy, ahol szívesen látják — házalásról szó sincs. Val(ja azt is: e szakmának azért nincs presztízse, mert képzetlen, erőszakos ügynökök árulják a termékeket — iskolában lehet tanulni az üzletkötés mesterségét is, s fontos szempontnak kellene lennie: „ha kidobnak az ajtón, ne mássz vissza az ablakon...” A biztosítótársaságnál, ahol a képviselő dolgozik, magas a mérce: nem lehet munkatárs bárki, diploma, megfelelő anyagi háttér is kritérium. S ha már „szabad a pálya”, a kezdeti segítség után önállóan kell nyélbe ütni az üzletet — fizetés ennek fejében, jutalékos alapon, és itt kezdődnek a gondok: nem mindenki tud bánni az emberekkel, sokan nem viselik el az elutasítást. Nehéz sikeresnek lenni... Nem műveli e hivatást az a fiatalasszony sem, aki barátnőjéhez társulva lépett a szakma rögös útjára — szintén egy biztosítónál. Tanfolyamon vett részt, munkatársai segítségével üzletet is kötött, ám később, egyedül már „nem ment olyan jól”. „Rámenősebbnek kellett volna lenni” — mondja. Ugyanis nem mászott vissza az ablakon... Megalázónak találta a hetenkénti értekezleteket, ahol is fény derült arra: ki mennyi biztosítást kötött, illetve nem kötött... Az asszonyka keveset keresett, s bár tetszett neki a munka, mert volt, ahol szívesen fogadták, úgy gondolta: nem éri meg számára a címlistáknak a már telített piac miatti beszerzési képtelenségével, a „vajon honnan utasítanak el” idegesítő érzésével társuló házról házra járás. Életbiztosítástól a nagylát nyig” — hallottam valahol — mindennel lehet üzletelni. Csak az nem mindegy, hogyan: van, akit nem szeretünk rárnenőssége miatt, s van, akit e tulajdonság hiánya a munkanélküliségbe taszít — persze, biztosan létezik az arany középút. Ám arra is receptet kellene találnunk, hogy vgjon kinek nyissunk gjtót..
