Paksi Hírnök, 1997 (9. évfolyam, 1-48. szám)

1997-04-25 / 15. szám

1997. április 25. Paksi Hírnök • Seregély Erzsébet Nemrégiben az ország nö­vényvédelmi szakembe­rei, kistermelői tanácskoztak Kecskeméten az almatermésű­­ek tűzelhalásos betegségéről, amely a tavalyi évben draszti­kus pusztítást okozott Nyárlő­­rincen. Az akkor még szinte is­meretlen kórokozót eddig már négy megyében regisztrálták. Tolna megyében még nem, de a szakemberek úgy vélik, szé­les körű tájékoztatást kell adni a lakosság körében, hogy min­denki időben felismerhesse a tüneteket. A tanácskozáson sokszor hangsúlyozták, hogy jó tudni, melyek azok az almafajták, amelyek különösen fogéko­nyak erre a betegségre. Míg a legtöbb ember arra gondolt, hogy a régi, negyven-ötven éves kultúrák vannak veszély­ben, a szakemberek úgy vélik — és ezt kutatások is bizonyít­ják —, hogy a jonatán és en­nek hibridje, az idared és a jo­­nagold fajta az, amelynél gyak­ran előfordul a betegség. Nagy körültekintést igényel ezért a megelőzés, de minde­nekelőtt fontos szabály, hogy csak a növényegészségügyi hatóság által ellenőrzött hely­ről vásároljuk szaporítóanya­got! A fertőzés terjesztésére alkalmas növényeket ne zugá­rusoktól vagy a piacon szerez­zük meg, és óvakodjunk a rég áhított, kedvenc fajtáink kül­földről, „zsebimport” útján történő behozatalától is. Ha valaki így oldja meg a hiányzó készlete pótlását, gondoljon arra, hogy az ülegális helyről beszerzett szaporítóanyagok felhasználása nem csak koc­kázatos, hanem tiltott is, ezért szabálysértési bírságot, nö­vényanyag-elkobzást és meg­semmisítést is von maga után. A megelőzésen túl azonban a védekezésről se feledkez­zünk meg. Fontos, hogy a be­tegséget mielőbb felismerjük, a fertőzés gyanúját jelenteni kell a területileg illetékes nö­vényegészségügyi hatóságnak, a beteg növényi részeket, fő­ként a hajtásokat azonnal el kell távolítani oly módon, hogy a tünetmentes részből is 40-60 centimétert kimetszünk. A kimetszett részeket el kell égetni vagy mélyre elásni. A betegségre fogékony gyü­mölcstermő növényeink, ültet­vényeink kondícióját a kie­gyensúlyozott tápanyagellá­tással biztosítsuk. Kerüljük a túlzott N-adagolást. Kiemelt jelentőségű agrotechnikai vé­dekezési módszer a szakszerű metszés, a vízhajtások eltávo­lítása, a permetezőszer beha­tolását elősegítő koronaforma és az optimális hajtássűrűség kialakítása. A vegyszeres vé­dekezésre pedig a réztartalmú növényvédő szerek alkalmaz­hatók. A szakemberek állítják, hogy korunk almabetegsége, ha idejében felismerjük, gyó­gyítható, és hogy a hatékony munkához nagyban hozzájárul az is, hogy Európában Magyar­­ország az egyetlen olyan or­szág, ahol magasan képzett növényvédelmi szakembergár­da dolgozik. A Madocsai Termelőszövet­kezet több hektár régi ültetésű almát vágatott ki. Molnár And­rástól megtudtuk: a fák bete­gek, de nem tűzelhalásos fer­tőzésben, egyszerűen nem volt gazdaságos a művelésük, mert kicsi, csökött terméseket hoz­tak, azonkívül divatjamúlt faj­ták voltak, helyettük a kere­settebb idared és jonagold ke­rült a talajba. Ezek a fajták 15- 20 évig teremnek csak jól, és a leghajlamosabbak a tűzelhalá­sos megbetegedést illetően. A termelőszövetkezetből senki nem vett részt az országos tanácskozáson, így nem is tudtak a tapasztalatok­ról beszámolni. Annyit azért el­mondtak, hogy ezek az ültetvé­nyek már öt-hat évesek, termő­re fordultak, és az ültetés idő­szakában még nem volt ismert hazánkban ez a betegség. MIT KELL TUDNI A TÜZELHALÁSRÓL? Bár lapunkban nem szok­tuk, most mégis meg­tesszük, hogy írunk a beteg­ségről és a védekezésről, segít­ve a laikusok munkáját . Az almatermésűek tűzelha­lásos betegségét az Erwinia amylowora nevű baktérium okozza. Nevét onnan kapta, hogy a hajtásszáradással és elhalással járó tünetei legin­kább a tűz okozta perzselés­hez hasonlítanak. A csonthé­jasokat nem fertőzi meg, a kórokozó gazdanövénye az alma, a körte, a birs, a galago­nya, a berkenye, a madárbirs és a tűztövis. A betegség lát­ványos tünetei a gyümölcsfák virágzása után, az intenzív hajtásnövekedési szakaszban hívják fel magukra a figyel­met. A fertőzött, még nem fá­­sodott hajtásvégek “pásztor­­botszerűen” meghajolnak és a rajta lévő levelekkel együtt megbámulnák. A levelek azonban nem hullanak le, ha­nem a következő tavaszon is ott éktelenkednek. A kezdeti virágfertőzöttség nem szakember számára ke­vésbé szemtenűnő. A csésze­leveleken és a kocsányon víz­zel átitatott foltok észlelhe­tők, majd később ezek meg­bámulnák, megfeketednek, és az elvirágzást követően a fán maradnak. A fertőzés kialakulhat a ter­méskezdeményen is, amely ezáltal megfeketedik, de nem hullik le. A fa törzsén és ágain kelet­kező fertőzések nyomán a ve­getáció második felére be­süppedt, lilás színű kéregel­halások, fekélyes sebek jelen­nek meg. Az egészséges és a beteg felületek határán a ké­reg rendszerint felreped. Me­leg, párás időjárás esetén mind a fertőzött virágzaton, mind a termésen és a zsenge hatjásvégeken a betegségre jellemző baktériumnyálka­­cseppek jelennek meg, ame­lyek a kórokozó fertőzőképes sejtjeinek tömegét tartalmaz­zák. A kezdetben piszkosfe­hér nyálkacseppek idővel a sárgától a barnáig terjedő szí­nárnyalatokon át borostyán színűvé sötétednek. A kórokozó a fertőzött szaporítóanyaggal, a fer­tőzött virágokat látogató ro­varokkal, virágporral, gyü­mölccsel, a vándormadarak­kal, a művelő eszközökkel, mint a metszőolló, valamint a szél, az eső és az öntözővíz útján egyaránt terjed. A fertő­zés kialakulását a viharral kí­sért eső (különösen a jégeső), valamint a másodvirágzásra, illetve vízhajtások képzésére hajlamos fák is segítik. KORUNK ALMABETEGSEGE IGENIS MEGGYÓGYÍTHATÓ...

Next

/
Oldalképek
Tartalom