Paksi Hírnök, 1996 (8. évfolyam, 1-48. szám)
1996-02-09 / 5. szám
1996. február 9. Paksi Hírnök 5 SZOMSZÉDOLÁS / fCAMPÁ a várostól alig néhány kilométerre fekszik, az országúi közvetlen szomszédságában. „A 6-os mellett lakunk, mégis el vagyunk zárva a külvilágtól” - panaszolja Vábró Magdolna csámpai lakos. A hókotrók viszonylag járhatóvá tették a főutat, de a tanyai utak... Felső- Csámpán jó a hóhelyzet, a házak sűrűbben vannak, de a szétszórtabb Alsó-Csámpán már bajosabb a közlekedés. A 40 házból álló tanyán zömmel idős, egyedülálló emberek élnek. „Alsó-Csámpa az özvegyasszonyok városa” - jegyzi meg ironikusan Vábró Magdolna. AZ ÖZVEGYASSZONYOK VÁROSA Kevesen vannak abban a L szerencsés helyzetben, hogy hozzátartozóik, gyermekeik a közeli településeken élnek, mint a 77 éves özvegy Kajári Józsefné, akit gyermekei, unokái rendszeres látogatásaik alkalmával ellátnak a szükséges dolgokkal. A többieknek bizony üggyel-bajjal át kell evickélniük a térdig érő havon, hogy nagy fáradsággal eljussanak a kétnaponta érkező mozgó bolthoz. Meg vannak elégedve az ellátással, a boltos - egy németkéri vállalkozó - szívesen teljesít megrendeléseket is. Kicsit sokallják az árakat, de még mindig jobb, mint Paksra bejárni, buszszal egy oda-vissza út száztizenkét forint. Régen volt ABC is a településen, de gazdasági okok miatt bezárt. A csámpaiak sajnálatára a Pécsi Postaigazgatóság megszüntette a zöld, zárható tanyai postaládákat, így a lakók körülményesebben juthatnak csak hozzá a küldeményeikhez. A postásautónak elvileg minden házhoz el kellene mennie, de ez a rossz utak miatt még nyáron sem könnyű. Most pedig lehetetlen, így a csámpaiak összesereglenek délelőtt egy bizonyos háznál, s ott intézik el a postással apró-cseprő ügyeiket. Előfordul néha, hogy a postás késik vagy rámordul egy-két idős asszonyra, de hát mindenkinek akadnak rossz napjai, bár nem illik emiatt máson bosszút állni. Az infrastruktúra lehetne jobb is, hosszú huzavonával sikerült ugyan kiharcolni a vezetékes vizet, amit 1994 őszén be is vezettek. Hiányzik viszont a nyilvános telefonfülke. Bár jó néhány házban van telefon, sokszor előfordul, hogy nem lehet senkihez bekopogtatni. Az egyedülálló emberek nehezményezik, hogy ugyanannyi kommunális adót kell majd fizetniük a heti egy vödör szemétért, mint a gazdálkodóknak, akik kistraktorral hordják a szemetet. Egy konténer van a településen, de a zsákos megoldást néhányan jobbnak tartanák, már csak azért is, mert pár rendetlen ember gyakran a konténer mellé borítja a salakot és az egyéb hulladékot. A közvilágítással sem lehet igazán elégedettnek lenni, kinn a szántás mellett, ahol senki sem jár, fényesen égnek az izzók, míg a házak között elkelne néhány lámpa fénye. Nagyon régi a hálózat, ha már egy kis szél fúj, gyakran megszűnik a közvilágítás. Az utak állapota sem túl jó, megviselte őket a telefon- és vízvezetékek árokásó gépeinek ügyködése. Szerencsére a földutak homokosak, így elnyelik a csapadékot. Köztudott, hogy az idősek betegesebbek. Régebben a Haj dók doktor rendszeresen, havonta meglátogatta a csámpai embereket, ma már azonban az egészségügyi ellátáshoz be kell utazni Paksra. Reggelente diákjárat is van, ami elviszi a városba a tanulókat, kisiskolásokat, sőt óvodásokat is. Sok apró településhez hasonlóan Csámpán sem könynyű az élet, de mint minden kisebb községben, talán itt is jobban él a közösségi szellem. Az emberek összetartóak, ismerik egymást, tudják, hogy baj esetén számíthatnak a szomszéd segítségére. Erősebb a szociális kötelék és ez az egyre jobban elidegenedő, elszemélytelendő világban megbecsülendő érték. A városban talán könnyebb lenne, de mint csámpai őslakos, Kajári néni sem akarja elhagyni a megszokott környezetet, a régi otthont. Meg is mondja: „Hiába, öreg fát már nehéz átültetni.” Mégis, talán meg lehetne oldani, hogy az „öreg fák” - a csámpai idős emberek - élete is könnyebb, elviselhetőbb, emberibb lehessen. SZÉKELY PÉTER
