Paksi Hírnök, 1996 (8. évfolyam, 1-48. szám)
1996-02-09 / 5. szám
Paksi Hírnök 1996. február 9. EMBERMESÉK A SZERELMESEK NAPJA Néhány éve, még semmitmondó dátum volt február 14-e. Nem jelentett sokkal többet az előzőnél, sőt 15-e is pozBAi ildikó hasonlónak bizonyult. Valahogy fontossá vált a számunkra is, hogy mint azt más országokban, tőlünk távol, mi is Valentin nappá „nemesítsük”. Ma már talán nincs is olyan ember, aki ne tudná, hogy február közepén a szerelmesek apró ajándékokkal lepik meg egymást. A szerelem, mint pótolhatatlan érzelem, az embert egész életén át elkíséri. Hogy mit jelent ez és miért lehet róla azt kijelenteni, hogy „nem tudom mi ez, de jó nagyon”, talán senki sem tudja megmondani. Csupán azt sejtjük, hogy aki nem élte még át vagy úgy éli le életét, hogy sosem érintette őt meg ez a szikra, az nem él (élt) teljes életet. A szerelem valami transzcendentális élmény, amit ésszerűen megmagyarázni éppen emiatt nem lehet. És éppen ettől, a megmagyarázhatatlansága miatt olyan gyönyörű. Hol másutt ért volna az első szerelmi kapcsolat utol minket, mint már a óvodában. A Tolnai úton (sokunk gyermekkorának színhelye) sok „szerelmes pár” kapcsolatának origója. A középső csoportosok közül - nyílt titok - a kis Szilviké Misi párja. Öntudatos ötévesek, akik egy pillanatig sem gondolkodnak a válaszon, ha - tudatlan újságíró - azt kérdezi tőlük, ők szerelmesek-e? Nem foglalkoznak ilyen „semmitmondó” szófecsérléssel. Ők ugyanis házasodnak. Bár Misiké több szerelmen túlesett már, tiszta, gyermekien őszinte érzelmei a sokszor védelemre szoruló Szilviké mellett tartják. Hasonlóképpen van ez Kitti és Gábor esetében is. Egészen biztosak érzéseikben. Nem csoda, hiszen nagycsoportosok, jövőre iskolába mennek és az arc, a szem, a játékos természet, ami miatt Gábor, a nála kicsit csendesebb (igazi feleségnek való!) Kittibe szeretett, úgy rémlik érzéseik maradandóak. Aztán az iskolába kerülés újabb kihívást jelent az ember életében. Új ismeretségek, új barátságok és persze új szerelmek szövődnek. így van ez a IV Sz. Általános Iskolában is. A most második osztályos kisfiú, Dávid már az óvodában is szerelmes volt, aminek azután már-már „tragikus” vége lett, hiszen másfél év óta még csak nem is találkoznak a fiatalok. De az ember sokat bír, s lám Dávid új érzelemmel gazdagodott: egy lánnyal, aki hasonló érdeklődésével és persze attól, hogy „ő a legszebb” megszédítette a kiábrándult „férfit”. Másként vélekednek viszont a lányok, akik túl néhány szerelemnek vélt kapcsolaton, annak szépségeit és árnyoldalait is kihangsúlyozva teljesebb, komolyabb képet próbálnak festeni. A hatodikos lányok egynémelyike a „beteljesedett” szerelemről, mint valami csodáról beszél! A bizalom, megértés, egymás formálásának a gondolata és persze az elmúlás, a szakítás esélye minden kapcsolat velejárója. Ezzel együtt mégis törekszünk arra, hogy a szereteméi többet, mást jelentő érzést a magunkénak tudjuk. A nyolcadikos Rózsa, amellett, hogy átélte már (hite szerint) a szerelmet, ezt versei által gyakorta kifejezésre is juttatja. Szerelmes versei az iskola negyedévenként megjelenő lapjában ékeskednek, minden hasonló korú és érzelmekkel bíró diák nagy megelégedettségére. Mint az ebből a beszélgetésből kiderült, e korban a lányok az őszinte, baráti kapcsolatokat keresik és próbálgatják a „máshoz tartozni, de másként mint eddig” életérzését. A szerelemről alkotott magvas gondolatok mikor születhetnének máskor, mint akkor, ha a legtöbbet foglalkozunk vele. Ez bizony többnyire középiskolás korban fordul elő. Az Energetikai Szakképzési Intézet egy másodikos osztályából Gábor úgy véli, hogy a szerelem egy „nagy boldogság, olyan érzés, amelyet nem kell az embernek önmagában tisztázni”. Talán igaza is van az alig 16 éves fiúnak, aki azzal egészíti ki még mondanivalóját, hogy a szeretet érzése is fontos, de más, mint a szerelem, az „igazi” az lehet, ha a két dolog párhuzamosan halad, egymást kiegészítve. A negyedikes lányok, akik közül sokuk már komoly kapcsolatokat is megért, talán éppen emiatt hangsúlyozzák az egymáshoz való alkalmazkodás és a feltétel nélküli elfogadás képességét. Ettől más ez a viszony az eddigiektől. Lám, még szinte gyerekek és mégis mennyire tudják, hogyan kell(ene) élnünk és szeretni egymást. A középkorú ember, aki számára jó esetben természetes ez az élmény, már annak nehézségeit, negatívumait is megemlíti, de vajon az az ember, aki egy életet él le kedvesével, ismeri rezdüléseit, szokásait, reakcióit, mit gondol, mi a szerelem. Az idős emberek számára elsődleges a támasz. És ez is lehet szerelem. Ugye így mennyire más, mint nem is olyan régen, tizenévesen, amikor az volt a legnagyobb boldogság, ha megfoghattuk a másik kezét? Ki más is jelenthetné a biztos pontot az életben, ha nem a szerelmünk? Február 14-e Valentin napja, a szerelmeseké, de talán tágabban értelmezve a szeretető. Csak egy nap az évből és persze nem ér fel - nem is cél - karácsonnyal, de talán mégis fontosak ezek az apró ünnepek, hogy soha ne feledkezzünk meg arról, milyen jó is szeretni.
