Paksi Hírnök, 1996 (8. évfolyam, 1-48. szám)
1996-09-27 / 35. szám
Paksi Hírnök 1996. szeptember 27. ffi) KÉT KEREKEN Két kalandvágyé srác, két bicikli, sok csomag, kevés pénz. EMBERMESÉK / Uticél: eljutni minél messzebb a Földközi-tenger partján. Végállomásukhoz Marokkóban érkeztek. De kezdjük az elej én... A paksi Régi Tamást évek óta érdeklik az egzotikus tájak, emberek. Együtt töltötte katonaidejét a pécsi, kerékpáros berkekben „tapasztalt” Gölc Zoltánnal, s az angyalbőrben eltöltött hónapok során a két fiúban megérett az elhatározás: utazni kellene, világot látni... Együtt mégiscsak könnyebb, érdekesebb. A tavalyi stopos túra Franciaországban véget ért; az idén úgy gondolták kerékpárral többre - és messzebbre - jutnak. Pénzt gyűjtöttek innen-onnan - „szponzori" szerepben csupán a szülők, jó barátok „tündököltek”, s a legszükségesebbekkel felpakolva az egyszerű mountain bike-okat, védőoltásoktól lázasan június 4-én úrnak indultak.-Florvátországban, Szlovéniában szétlőtt, halott városok fogadtak bennünket - emlékezik vissza Tamás az első határon túli állomásra. Olaszország, Franciaország csodás tájai szinte megszokottnak tűntek már az utazók számára, hiszen erre - igaz, stopal - már jártak. Itt hatalmas vihart kellett átélniük, ám ez eltörpült a Spanyolországban „elszenvedett” kalandok mellett: —Úgy gondoltuk, ha feljutunk a Mulhacenre, Spanyolország legmagasabb hegycsúcsára, az nagyszerű élmény lesz. Nem gondoltunk arra, hogy ennek milyen ára van. Nem számítottunk a várható mínuszokra: sportcipőben, melegítőben vágtunk neki az útnak. Hegymászókkal találkoztunk, mondták, forduljunk vissza, az előrejelzés hóvihart, jégesőt jósolt... - Rájuk fagyott a hálózsák, érzéketlenné gémberedtek végtagjaik, de mint Tamás mondja, megérte. Feljutottak a Sierra Nevada csúcsára. Később megtudhatták: a Mulhacenről lejönni sem sokkal könynyebb, mint felmászni rá... A százméteres hóakadályokon hátukon cipelték át a biciklit és a csomagjaikat. Lent a következő állomás az Alhambra, a mór fejedelmek granadai palotája. Zoli itt egy cigányasszonytól még kasztanyettázni is megtanult... Afrikába a Gibraltári-szoroson áthajózva érkeztek.-Meglepődtünk Marokkóban. Kerékpáron, s nem autón, közvetlenebbül érinti az embert a nyomor - meséli Tamás. - Az emberek odajöttek hozzánk; adományt, baksist kértek volna tőlünk... Megesett, hogy hasisárusok kővel dobáltak bennünket. A legrosszabb és a legjobb élményeink is Marokkóhoz kötődnek, hiszen az is gyakran előfordult, hogy vendégül láttak minket a leterített pokróccal és egy asztallal berendezett viskóikban az afrikaiak... Nagy feltűnést keltettünk - kerékpáros turista, aki ráadásul magyarul beszél, ritka vendégerre... Az utat gyakori defektek tették „izgalmasabbá”. A fiúk napokat veszítettek azzal, hogy a perzselő napsütésben kereke-Marokkóban két szereltek, megesett, hogy negyedóránként. A hatalmas vízhez érve összes boszszúságukat elfelejtették, búvárkodtak, gyönyörködtek a látóhatár mögé bukó napban, majd megállapították: ideje visszafordulni - eljuttottak addig, ameddig eljuthattak, ameddig futotta a szűkös anyagi keretből. Az eltelt három hónap és a megtett 8211 km alatt elfogyott több mint kétszázhúszezer forint, eltűnt egy fényképezőgép az objektívekkel együtt és tönkrement két bicikli. A természet és a táj embert próbáló viszontagságai során azonban a két fiúnak eszébe sem jutott, hogy visszaforduljon:-Számítottunk a problémákra, néha meg kellett emberelnünk magunkat, mikor mellettünk dőlt ki egy fa... Tudtuk, hogy veszélyes helyzetben vagyunk, de ha akkor kétségbe esünk... még rosszabb lett volna. Elmúlt... Mit csinál Zoli és Tamás, amikor éppen nem a világot járja? Tervezik a következő útvonalat, szeretnék körbejárni a Földet. De, ha ez - pénz híján - meddő próbálkozás lenne, a két vándor megelégszik - egyelőre - a Körösi Csorna Sándor emléktúrával is, amely csak ide vezet, Indiába... SÓLYA EMMA AFRIKÁBA
