Paksi Hírnök, 1996 (8. évfolyam, 1-48. szám)

1996-09-27 / 35. szám

Paksi Hírnök 1996. szeptember 27. ffi) KÉT KEREKEN Két kalandvágyé srác, két bicikli, sok csomag, kevés pénz. EMBERMESÉK / Uticél: eljutni minél messzebb a Földkö­zi-tenger partján. Végállomásukhoz Marokkóban érkeztek. De kezdjük az elej én... A paksi Régi Tamást évek óta érdeklik az egzotikus tájak, emberek. Együtt töltöt­te katonaidejét a pécsi, kerékpáros ber­kekben „tapasztalt” Gölc Zoltánnal, s az angyalbőrben eltöltött hónapok során a két fiúban megérett az elhatározás: utazni kellene, világot látni... Együtt mégiscsak könnyebb, érdekesebb. A tavalyi stopos túra Franciaországban véget ért; az idén úgy gondolták kerékpár­ral többre - és messzebbre - jutnak. Pénzt gyűjtöttek innen-onnan - „szponzori" sze­repben csupán a szülők, jó barátok „tün­dököltek”, s a legszükségesebbekkel felpa­kolva az egyszerű mountain bike-okat, védőoltásoktól lázasan június 4-én úrnak indultak.-Florvátországban, Szlovéniában szét­lőtt, halott városok fogadtak bennünket - emlékezik vissza Tamás az első határon tú­li állomásra. Olaszország, Franciaország csodás tájai szinte megszokottnak tűntek már az utazók számára, hiszen erre - igaz, stopal - már jártak. Itt hatalmas vihart kel­lett átélniük, ám ez eltörpült a Spanyolor­szágban „elszenvedett” kalandok mellett: —Úgy gondoltuk, ha feljutunk a Mul­­hacenre, Spanyolország legmagasabb hegycsúcsára, az nagyszerű élmény lesz. Nem gondoltunk arra, hogy ennek milyen ára van. Nem számítottunk a várható mí­nuszokra: sportcipőben, melegítőben vág­tunk neki az útnak. Hegymászókkal talál­koztunk, mondták, forduljunk vissza, az előrejelzés hóvihart, jégesőt jósolt... - Rá­juk fagyott a hálózsák, érzéketlenné gém­­beredtek végtagjaik, de mint Tamás mondja, megérte. Feljutottak a Sierra Nevada csúcsára. Később megtudhatták: a Mulhacenről lejönni sem sokkal köny­­nyebb, mint felmászni rá... A százméteres hóakadályokon hátukon cipelték át a bi­ciklit és a csomagjaikat. Lent a következő állomás az Alhambra, a mór fejedelmek granadai palotája. Zoli itt egy cigányasszonytól még kasztanyet­­tázni is megtanult... Afrikába a Gibraltári-szoroson áthajózva érkeztek.-Meglepődtünk Marokkóban. Kerék­páron, s nem autón, közvetlenebbül érinti az embert a nyomor - meséli Tamás. - Az emberek odajöttek hozzánk; adományt, baksist kértek volna tőlünk... Megesett, hogy hasisárusok kővel dobáltak bennün­ket. A legrosszabb és a legjobb élményeink is Marokkóhoz kötődnek, hiszen az is gyakran előfordult, hogy vendégül láttak minket a leterített pokróccal és egy asztal­lal berendezett viskóikban az afrikaiak... Nagy feltűnést keltettünk - kerékpáros tu­rista, aki ráadásul magyarul beszél, ritka vendégerre... Az utat gyakori defektek tették „izgal­masabbá”. A fiúk napokat veszítettek az­zal, hogy a perzselő napsütésben kereke-Marokkóban két szereltek, megesett, hogy negyedórán­ként. A hatalmas vízhez érve összes bosz­­szúságukat elfelejtették, búvárkodtak, gyö­nyörködtek a látóhatár mögé bukó nap­ban, majd megállapították: ideje visszafor­dulni - eljuttottak addig, ameddig eljut­hattak, ameddig futotta a szűkös anyagi keretből. Az eltelt három hónap és a megtett 8211 km alatt elfogyott több mint kétszáz­húszezer forint, eltűnt egy fényképezőgép az objektívekkel együtt és tönkrement két bicikli. A természet és a táj embert próbáló viszontagságai során azonban a két fiúnak eszébe sem jutott, hogy visszaforduljon:-Számítottunk a problémákra, néha meg kellett emberelnünk magunkat, mi­kor mellettünk dőlt ki egy fa... Tudtuk, hogy veszélyes helyzetben vagyunk, de ha akkor kétségbe esünk... még rosszabb lett volna. Elmúlt... Mit csinál Zoli és Tamás, amikor éppen nem a világot járja? Tervezik a következő útvonalat, szeretnék körbejárni a Földet. De, ha ez - pénz híján - meddő próbál­kozás lenne, a két vándor megelégszik - egyelőre - a Körösi Csorna Sándor em­léktúrával is, amely csak ide vezet, Indiá­ba... SÓLYA EMMA AFRIKÁBA

Next

/
Oldalképek
Tartalom