Paksi Hírnök, 1996 (8. évfolyam, 1-48. szám)
1996-09-27 / 35. szám
1996. szeptember 27. Paksi Hírnök m Értesítjük a tisztelt lakosságot, hogy DUNAFÖLDVÁR, BÖLCSKE, MADOCSA és PAKS területén a földgázszolgáltatást 1996 október hónapjában megindítjuk. Az egyes lakóházak, intézmények, gazdálkodó egységek tényleges bekapcsolási napjáról 1996. október 3- tól ügyfélszolgálati irodáinkban, illetve kirendeltségünkön tudunk felvilágosítással szolgálni. A földgázellátás folyamatosságának és zavartalanságának biztosítása érdekében a csatlakozási szándékukat még nem jelzett lakosság részére a DÉGÁZ Rt. a következő ajánlatot teszi: “ 1996. szeptember 30-ig mindazon lakóknak, akik a földgázhálózatra való csatlakozási szándékukat jelzik, azok részére a telekhatáron belüli csatlakozási pontot 85 000 Ft beruházási hozzájárulás ellenében vállaljuk kiépíteni. ® 1996. szeptember 30-ig mindazon ingatlanok esetében, amelyhez a leágazó részben került kiépítésre, attól 20 000 Ft előleg befizetése ellenében 1998. szeptember 30-ig a jelenlegi hozzájárulás mértékének előleggel csökkentett összegéért vállaljuk a csatlakozási pont kiépítését. © 1996. december 31-ig mindazon lakók részére, akik a teljes költséget nem tudják vállalni, de belátható rövid időn belül csatlakozni szándékoznak a földgázhálózatra, azok részére 40 000 Ft előleg befizetése ellenében 1998. szeptember 30-ig a jelenlegi hozzájárulás mértékének előleggel csökkentett összegéért vállaljuk a csatlakozási pont kiépítését. A DÉGÁZ Rt. mindazon ügyfeleinek, akik a Dunaföldvár, Bölcske, Madocsa és Paks területén a földgázvezeték beruházásához hozzájárult és 1996. december 31- ig társaságunknál tényleges gázfogyasztóként jelentkezik, annak 1997-ben 20 000 Ft egy összegű visszatérítést biztosítunk. A földgázszolgáltatással kapcsolatos tájékoztatással készséggel állunk rendelkezésükre kirendeltségünkön: Szabadszállás, Dózsa Gy. u. 10. Tel: 76/353-763, 76/353-370, 76/353-570 ügyfélszolgálati irodáinkban: Paks, Dózsa Gy. u. 6. Tel.: 75/312-422 Dunaföldvár, Gábor P u. 1. Ügyfélszolgálat időpontja: munkanapokon 7.15-15.40 óráig. NYÍLT TÉR kell jegyeznem, hogy a Duna miféléről ladikkal jöttem át, hogy pótoljam a kis konyhapénzemet.) Istenem! Mi is lett ebből a kis paksi városkából? Már megdöbbentett a szép Nyugdíjasok háza, ami a templomtéren ékeskedik. Arról alig merek beszélni, hogy amikor beléptünk a múzeumba, A Paksi Hírnök POSTÁJÁBÓL „AZ UT0LS0 VÍZIMOLNÁR, VAGY A PAKSI ATOMERŐMŰ?” Kavarog bennem a kérdés, de kezdjük csak elölről. ' Már hosszú ideje a szekszárdi 2-es IDŐSEK KLUBJÁNAK tagja vagyok. Nemrég ért minket az öröm, hogy igazgatónk rendelkezésünkre bocsátotta a Szociális Otthon kis autóbuszát. Cél: a paksi atomerőmű látogatása. Izgalommal és boldogan vettünk részt ebben a kirándulásban, nem is sejtettem, hogy érzelmeimet mennyire felkavarja. A „Bemutatóterem” előtt már vártak ránk, hamarosan beállhattunk a sorba, mert a látvány, a remek előadás, még minket, időseket is felrázott. Itt tudtuk meg, hogy milyen érték az atom. Hol is állunk mi, magyarok az európai országok sorában, mennyi áramot és miként termelve jut el hozzánk az áram minden áldása. Megnyugtatásunkra arról is beszélt a hölgy, miközben körbementünk a nagy teremben, hogy mennyi védőfelszerelés biztosítja életünket. Arról nem is szólt, hogy hány család életszínvonalát biztosítja az ott dolgozók fáradhatatlan munkája. Végül elcsodálkoztam, hogy az erőmű költségén levelezőlapokat vehettünk igénybe, írhattunk szeretteinknek, amit ők továbbítottak. Az információ pedig kérésemre azonnal kapcsolta az üzemben dolgozó ismerősömet, akivel évek óta nem volt alkalmam beszélni. Miután visszaszálltunk a buszba, első utunk az új, igen szép fatemplomhoz vezetett. Ennek puritán egyszerűségét, minden ékességét már kísérőnk, Pinczés Tamásné ismertette. Következett a nagytemplom, ahol be kell valljam, hogy nem sokszor imádkoztam, mert annak idején lépcsőin tojást árultam 20 fillérért, mert itt volt a piac. (Meg elállt a lélegzetem. Akármire néztem, ismerősen köszönt vissza. A könnyem kicsordult, amikor az utolsó vízimolnárról kezdett beszélni a vezető. Igen! Ez a Fuchs Mihály volt anyósom nagyapja. Unokatestvérei a „RÓKA" lányok a Tavasz utcában laktak - őket még én is meglátogattam és ők is eljöttek hozzánk Géderlakra. Kíváncsiak voltunk a paksi mesterségek kiállítására is - de én már alig vártam, hogy megbeszélésünk szerint menjünk ki a Duna-partra. Igaz, hogy a túlfélen laktunk, a homokos Duna-part, a friss, hideg folyó illata összeszorította szívem, már csak azért is, mert ott tanítottam meg három kisgyermekemet úszni. Sok kedves és izgalmas kalandban volt részünk, amit összefoglaltam életregényemben. Ki gondolná, hogy 78 éves koromban megjelentethettem itt, Szekszárdon. Terveink szerint mindnyájan hoztunk valami harapnivalót a klubunk segítségével, hogy legyen időnk a nézelődésre, de nem vettük igénybe a sétány pacijait, mert kísérőnk kedves meghívására elmentünk hozzá a Báthory utcába. Soha nem gondoltam, hogy egy modem beton lakótelepi házat ilyen lakályossá lehet átalakítani. A hosszú asztal mellé mind elfértünk és alig tudtuk megköszönni a kedves vendéglátást, kényelmet. Valóban én a pesti lány, úgy éreztem magam, mint egy falusi kis liba, amikor autóbuszunk felfelé ívelő úton az újonnan épült „nagyvárost” mutatta be, mert még volt annyi időnk, hogy a szép kerthelyiségben fagylaltozzunk. Akiben a múlt és jelen összeötvöződik, az értheti meg, hogy számomra ez a kis kirándulás mit is jelentett. Szekszárd, 1996. DR. KUJÁNIGÁBORNÉ ZSUNÉNI
