Paksi Hírnök, 1996 (8. évfolyam, 1-48. szám)

1996-09-27 / 35. szám

Paksi Hírnök 1996. szeptember 27. (5 GAZDASÁG VÁLLALKOZÁSFEJLESZTÉSI SZAKMAI NAPOK KERESZTÉNY VÁLLALKOZÓK SÓLYA EMMA Budapesten és az ország több városában csaknem három éve megalakult már a Keresz­tény Vállalkozók Szövetsége. Pakson is létrejött a szervezet, amely szeptemberben immár harmadik összejövetelét tartotta. Elnevezésük kissé megtévesztő: a hang­súly nem a vállalkozói tevékenységre helyeződik, tehát szó sincs arról, hogy vállalkozók sikeres részvételét a gazdaságban a keresztény hittel karöltve próbálná elősegíteni a szövetség. Céljuk az, hogy Isten igéje minél több ember ál­tal meghallgattassék - ezért tartják ösz­­szej öve teleiket, amelyeken több feleke­zet: a reformátusok, a baptisták, a Pün­kösdi Gyülekezet tagjai is részt vesznek. A vállalkozókon kívül - mint ahogy Hoff­mann Lőrinc, a szövetség egyik paksi képviselője elmondta - „egyszerű em­berek” is bebocsátást nyernek a rendez­vényeikre, ahová együtteseket hívnak meg, zenés dicsérettel próbálnak köze­lebb kerülni Istenhez. A szövetség tagjai jövedelmük tizedét a „közösbe” adják - ebből finanszí­rozzák összejöveteleik költségét, valamint a Keresztény Vállalkozói Szö­vetség folyóiratának kiadási költségeit. Az idejáró gyülekezeti tagoktól nem kér­nek adományokat — mindenki saját gyü­lekezetében adakozhat.-A történelmi egyházak nem tudják úgy összetartani az embereket, mint a keresztény szövetség. Ösztönző erő a szervezet tagjainak kapcsolatában a sze­retet, mi sosem nézzük egymás hibáit — mondja Hoffmann Lőrinc, aki csak azért tulajdonít jelentőséget annak, hogy a tagok közt nagy számban szerepelnek vállalkozók, mert ezek az emberek széles ismeretségi körrel rendelkeznek - „hi­vatásuk által” közvetítik Isten igéjét. Nem rivalizálnak egymással, s nem ér­dekli őket az sem, hogy a másik vállalko­zó vallása milyen - mindenki testvérük, aki Jézus Krisztust megváltónak tartja. Küldetésük az, hogy minél több em- L bertársukat hozzásegítsék ahhoz, hogy élete végén üdvösségre leljen. A Szekszárdi Szüreti Fesztivál kereté­ben rendezték meg immár negyedik alkalommal, szeptemberben a Vál­lalkozásfejlesztési Szakmai Napokat - az idei évben a területfejlesztés jegyében. A parlament a közelmúltban fogadta el a területfejlesztési törvényt, s megalakul­tak a területfejlesztési tanácsok is - ép­pen ezért ez lehet az a kérdéskör a szer­vezők szerint, ami ma leginkább foglal­koztatja az önkormányzatokat, a vállal­kozói szférát, a gazdasági szervezetek, kamarák képviselőit. Az érdeklődők a konferencián képet kaphattak a kormány területfejlesztés irányában tett lépéseiről, elképzeléseiről, s a gazdasági élet szereplői megbizonyo­sodhattak arról is, hogy a külpiacon történő megjelenésükhöz támogatásban részesülhetnek. Az Európai Unió segít­ségével megvalósuló interregionális fej­lesztési modellt és kistérségi fejlesztési pályázati lehetőségeket ismertették ne­ves külföldi előadók: Heiki Mielonen, a finnországi, torniói vállalkozói iroda, s Erika Degener, az Ecos Overture kép­viselője. A fejlesztéshez pénzeszközök is szük­ségesek: ezek felosztásáról és a Phare­­alappal való kapcsolódásról a Környezet­védelmi és Területfejlesztési Minisztéri­um államtitkára, dr. Szaló Péter, vala­mint a minisztérium Phare-irodájának vezetője, dr. Lünk Tamás tájékoztatta a konferencia résztvevőit. A kis- és közép­­vállalkozók az európai piacra jutási le­hetőségeikről és az ITD Hungary, Ma­gyar Befektetési és Kereskedelemfejlesz­tési Rt. által nyújtandó szolgáltatásokról is informálódhattak. A településfejlesztésben a privatizáció is jelentős szerepet játszik, hiszen a be­fektetéseket ösztönzi - hallhatták a jelen­levők a legilletékesebbtől, az ÁPV Rt. ve­zérigazgatójától, Kocsis Istvántól. Azt, hogy az érdekeket érvényesítő ka­marák jelentősége és nyugattal való együttműködésük sem lebecsülendő, bi­zonyította az Alsó-Bajor Kézműves Ka­mara képviselőjének beszámolója az eddigi tapasztalatokról. Nagy segítséget nyújthat a gazdasági szférában érdekelteknek a Tolna Megyei Befektetési Kiadvány, amelyet a konfe­rencia utolsó napján mutattak be. Záró­eseményként az ötéves Vállalkozásfej­lesztési Alapítványt köszöntötték, s an­nak ünnepi közgyűlésén vettek részt az alapítók és a csatlakozók. SÓLYA EMMA-Mit csináljunk? Csak a jövedelemadóját jósolja neki...

Next

/
Oldalképek
Tartalom