Paksi Hírnök, 1996 (8. évfolyam, 1-48. szám)
1996-02-02 / 4. szám
Paksi Hírnök 1996. február 2. TÉL, HÓ, FAGY Volt ennél már több is, nagyobb is Ezen a télen bőven kijutott nekünk a fehér „csodából”, ki örül, ki boszankodik emiatt. Miközben a hulló pelyheket nézzük a meleg szobából, vagy a csúszós járdán botorkálunk, talán mindanynyiunkban felvetődik a kérdés: volt-e ilyen zord már korábban is a január? Sólyom Károly nyugdíjas evangélikus lelkész így emlékezik vissza:-Annak idején minden tél ilyen volt. Az 50-es években Pakson, a Vörösmarty utcában laktunk, négy gyermekünk november végétől februárig ródlizhatott, nagyon élvezték. Az unokáim irigykednek is szüleikre emiatt - mostanában nem volt ahhoz hasonló időjárás. Koszorús Lászlóné, Kató néni is mesélt a békebeli havazásokról. Szavaiban a boszszúság is érződött, hiszen 87 éves:- Fiatalabb koromban még élveztem, én is csúszkálhattam a jégen. Saját lovunk, szánkónk is volt! Most le kell tisztítanom a havat az útról, ha ki akarok menni a házból és ez már nem nekem való. Számomra már nem nagy öröm a hóesés... Halász Mihály hajómalom-tulajdonos családból származik. A malmot a folyó közepén a víz hajtotta. Bizony, nehéz volt azt működtetni, amikor fél méteres jégpáncélok úsztak a Dunán! Nem újdonság hetvenöt éves Halász bácsi számára a mostani időjárás, hiszen 1943-ban a fronton háromszor ekkora hóban harcoltak. A háború után robotban havat lapátolni jártak, hogy a buszok - igaz, akkor még nem közlekedett annyi, mint most - el tudjanak jutni egyik faluból a másikba.-Persze, öröm is vegyült az ürömbe, hiszen élveztük, ahogy a befagyott Dunán korcsolyázhattunk, amikor lóval mehettünk át a jégen... - így Halász Mihály. Rodenbücher József 1917-ben született. Neki is van mit mesélnie az elmúlt hetvenkilenc év téli időjárásáról.-1940. január 29-én házasodtam, a mostaninál nagyobb hó esett: nem lehetett a főutca egyik oldaláról átlátni a másikra! Én is jártam robotban utat tisztítani - délután ellapátoltuk a havat, reggel kezdhettük elölről. Egyik évben a németkéri útra is kivezényeltek — méter vastagon letaposott havat kellett két méter szélesre kivágni. Kemény munka volt... Vigasztalódhatnak tehát a zimankó miatt kétségbeesők: évekkel, évtizedekkel ezelőtt a mostaninál nagyobb hóakadályokkal kellett szembenézniük a polgároknak. SÓLYA EMMA SZÁNCSENGŐ Az elmúlt héten egy vidáman csilingelő lovas szán feledtette el velünk a város utcáit járva a rendkívüli időjárás miatti Ids és nagy bosszúságainkat. így a nagy hónak egy ember biztosan örül Pakson: Hesz János, a város egyeben állategészségügyi dolgozója, aki más szóval sintér. A nem mindennapi közlekedési eszköz a nem mindennapi Hesz János tulajdona, édesapjától örökölte. A szán már több mint fél évszázados. A „jármű” tulajdonosa szívesen mesélt: régen, nem az autók világában gyakran használták a lovas szánt a gazdák a téli közlekedéshez és munkákhoz. Mostanában is minden télen előkészíti, s ha az időjárás kegyes, végighajt a károson saját kedvére és a városlakók örömére. Ilyenkor dolgozik is, „munkaterületen van” - ahogy ő mondja. (A kóbor kutyák begyűjtését - ha nincs hó - Trabantjával teszi nagy felkészültséggel: a kábítópuska is keze ügyében van. A szánkózáshoz egyébként nem kell sok hó, 10-15 centis magasság is elég, csak a forgalmasabb utakon a kocsik hamar letapossák. Akár egy ló is elhúzza a szánt, persze kettővel jobb az egyensúly, egy Idscsikó pedig kedvére elszaladgálhat a jobb oldalon, ahová esztétikai okból a magasabb lovat fogja be Hesz János - az utak mindig jobbra lejtenek. A szánt nem nehezebb irányítani, mint a kerekes kocsit, de a gépjárművekhez hasonlóan ez is megcsúszhat. De a lovak nagyon ügyesek. A szánkós sajnálja, hogy nincsenek igazi hagyományok Pakson. Tavaly volt ugyan egy fogathajtóverseny, melyen a középmezőnyben végzett, a 80-as években a hintós felvonulások május 1-jén, a lovas versenyek rendszeresek voltak. Hintója Hesz Jánosnak is van nyolc éve, rendbe hozatala két évig tartott. Lakodalmakhoz szokták elkérni és a menyaszszonyok nagyon kényelmesnek találják. Hesz Jánost szerencsés embernek mondhatjuk: gyerekkori vágya, hogy legalább egy lova legyen, megvalósult. Trabantja, hintója van és csilingelő szánja. Nem szánja, bánja. JAKAB ÉVA Mion ekkora telet?
