Paksi Hírnök, 1996 (8. évfolyam, 1-48. szám)
1996-08-16 / 29. szám
1996. augusztus 16. Paksi Hírnök 9 GYERMEKEINK A DINNYEÁRUS Baseballsapkás, filigrán fiúcska üldögél naphosszat öreg kempingszékén a forgalmas főutcán. Nem kínálja erőszakosan portékáját, miért is tenné? A kép magáért beszél. A dinnye „20 forint” -jól olvasható. Aki arra jár, felfigyelhet a déli finomságból épített hegyre és a kis árusra, vagy éppen észre sem veszik. Pedig sokan elmennek mellette, míg mások kutató szemekkel fürkészik, „vajon hol vannak a szülei, az árusok?” Akadnak aztán bátrabbak is, akik erőt vesznek magukon, odalépnek és mosolyogva veszik tudomásul, hogy bizony a kislegény az eladó. Mi több, mint mondja büszkén. „Mi vagyunk a termelők is”. A kalmári rátermettség, amivel a tizennégy éves Adorján Attila rendelkezik, már-már öntudat. Ő ugyanis kereskedelmi középiskolában szeretne továbbtanulni, alig egy év múlva. A kereskedői ethosz további jelei mutatkoznak meg a kis kufárban, amikor arról számol be, hogy itt töltött napjait édesanyja az eladott portéka árának húsz százalékával honorálja. A pénzért azonban keményen megdolgozik a dinnyeárus. Korán kel, majd irány a dinnyeföld Tengelicen. S reggel elfoglalja a helyét, mindig ugyanott. A nap is hosszú, hiszen délután öt, hat óra tájban tér haza. Az idő múlását segíti, hogy néha napközben „munkahelyén” meglátogatják barátai a kisdiákot. Egy-egy helyzetben el is kél a baráti szó, mert mint megállapítja, sokféle emberrel találkozik egész nap és bizony sok köztük a szélhámos... Ezt vele az a néhány hét az évből mondatja, amit ilyenkor nyáron a „felnőttek” világában tölt. Könyörtelen ez a világ, csoda, hogy egy gyermek felül tud emelkedni rajta, s nem veszi zokon. A becsapásra, számításra, amit tapasztal képes kézlegyintéssel felelni. Talán túl van rajta. Mint a vakáción, mert nem tesz mást, mint feláldozza a nyári pihenést azért, hogy az őt és bátyját - aki a tűzoltóság előtt árulja a dinnyét - egyedül nevelő édesanyjuk terhein enyhítsen. Hiába, érni kell. Mint a dinnyének. POZBAI ILDIKÓ nésznő. Az Ifjúsági úti óvodában eltöltött évei alatt bizonyára nagy jártasságra tett szert a szavalás mesterségében, de emellett még sokféle tudomány elsajátítása vár reá. Többek között a számtané, bár bátyja Gyuszi - aki a tanévet a Balogh Antal katolikus iskola gimnáziuma 2. osztályában kezdi - már 30-ig megtanította számolni. Reggelente együtt kíséri majd egymást a két testvér. A kicsi és a nagy. Nekik már van dolguk a világban... -préházi-A Paksi Herman Ottó Általános Iskola testnevelés- bármely szakos pedagógust keres 1996. szeptember 1-jétől szerződéses állásra. Jelentkezési határidő: 1996. augusztus 24. Telefon: 75/310-216 „SZÍNHÁZAS” LESZ... Most még csak a porba, ősztől már az iskolai füzetbe rója a betűket Kiss Virág, akit édesapja tanított meg a betűvetésre - persze csak a neve erejéig. A többi már Varga Imréné, azaz Kati néni feladata lesz majd, aki a Bezerédj iskolában váija szeptembertől az elsős kisdiákokat.-Én is abba az iskolába jártam - emlékszik vissza Virág édesanyja, Rózsa - és nagyon szerettem a légkörét, a hangulatát, de nemcsak ezért írattuk oda a kislányunkat. Ott van egyedül a városban balettoktatás. Virág szeret táncolni, szereti a szép ruhákat - mosolyog huncutul a már kész hölgyre -, így az óvodában megkezdett balett tanulást ott folytatja tovább. Virág egyelőre nyári szünetét tölti a nagymamájánál, ahol unokatestvérei Zsuzsa, Zsanett és Ildikó, na és persze a két pajkos vizsla, Guszti és Rick, a fő játszótársak.-Pár napra elmegyünk még a Balatonra, azután készülődhetünk az iskolakezdésre - folytatja Rózsa. - Tolltartót és ceruzákat már húsvétra kapott a keresztanyjától, de megvettük már az iskolatáskát, a füzeteket, lassan minden készen áll a szeptemberi „bevetésre”. A kislány, az ő szavaival élve „színházas” szeretne lenni, pontosabban szí-
