Paksi Hírnök, 1995 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1995-04-28 / 17. szám

1995. április 28. Paksi Hírnök KÖZÉPTÁVÚ KONCEPCIÓ, VTV, FELÜGYELŐ BIZOTTSÁGOK.. Már két órája tartott az ön­kormányzat ülése, amikor sor kerülhetett az első napirendi pont, a város középtávú kon­cepciójának első fordulóban történő tárgyalására. Az előter­jesztett anyagot sok kritika ér­te a képviselők részéről, első­sorban az iparfejlesztés című fejezet elnagyoltságát, arányta­lanságait kifogásolták. A beér­kezett öt módosító javaslat kö­zül hármat elfogadva a kon­cepciót végül tizenhárom igen szavazattal a testület jóvá­hagyta. Elfogadták a Városi Te­­levízó intézményi beszámo­lóját. Döntött a testület a strand üzemeltetésének kér­déséről, eszerint május 1-jétől szerződést kötnek a városi strand működtetésére a Duna­­center Therm Kft.-vel. Majd az új lakásrezsi normatívákat állapította meg a testület dr. Széchenyi Attila al­polgármester által előteijesz­­tett javaslat alapján. Bírósági népi ülnököket neveztek ki. Módosította a testület a helyi népszavazásról szóló rendele­tet. A Polgármesteri Hivatal szervezeti felépítésében válto­zásokat határoztak el a kép­viselők. A hivatal május 1-jétől hét osztályra tagozódva mű­ködik majd. Késő este kezdte tárgyalni a személyi kérdéseket a testület. A nyílt ülésen felmentették tisztségükből a városi népsza­vazási bizottság tagjait, he­lyükre az országgyűlési és helyhatósági választásokon működő választási bizottságot bízták meg. Herczeg József polgármester javasolta, hogy munkájuk elismerése mellett mentsék fel a Dunacenter Kft. felügyelő bizottságának a kép­viselő-testület által delegált két tagját dr. Rónaky Józsefet és Hajdú Jánost, továbbá a Paksi Vízmű Kft. felügyelő bizottsá­gából Csapó Sándor elnököt és dr. Rónaky József és Hajdú János bizottsági tagokat. Bor Imre képviselő a javaslatot vé­leményezve elmondta, hogy indokolatlannak tartja a dön­tést, mert a Dunacenter Kft. élén igazgatóváltás történt nemrégiben, így a folyamatos­ságot a felügyelő bizottság biz­tosíthatta volna. Herczeg Jó­zsef a javaslatot azzal indokol­ta, hogy az előző ciklusban ki­alakult gyakorlat szerint az ön­­kormányzati tulajdonú gazda­sági társaságok felügyelő bi­zottságaiba a testület gazdasá-Herczeg József Hajdú János Dr. Rónaky József gi bizottságának tagjait célsze­rű delegálni. Dr. Rónaky József személyes bizalmadanságnak nevezte a javaslatot, hiszen a Dunacenter Kft. eredményei az ő munkájuk színvonalát is bizonyítják, erre azonban a testület nem volt kíváncsi, be sem számoltatta tevékenysé­gükről. Hajdú János azt hang­súlyozta, hogy a Vízmű Kft. át­alakulása helyi történelmi je­lentőségű és ebben a volt pol­gármesteren kívül nekik, fel­ügyelő bizottsági tagoknak is komoly szerepük volt. A fel­mentésijavaslatot írásban sen­ki nem indokolta, az a szak­mai szempontokat mellőzi, okai kizárólag politikaiak. Mi­előtt szavazásra került volna sor dr. Rónakyjózsef és Hajdú János lemondtak a felügyelő bizottságokban viselt tisztsé­gükről és bejelentették Csapó Sándor lemondását is. Bor Im­re ugyancsak lemondott a vá­rosi televízió felügyelő bizott­sági tagságáról, indokolásában elmondta, hogy ezt a tisztséget polgármesterként töltötte be, ezért természetesnek tartja, hogy most átadja helyét. A PSE-ASE közös labdarú­gó szakosztályba a képviselő­­testület az önként lemondó dr. Blazsek Balázs jegyző helyett Faller Dezsőt delegálta. Válto­zást határoztak el a Tehetséges Paksi Fiatalokért Alapítvány kuratóriumában is: a hosszú időre külföldön munkát válla­ló Hajba Antal, helyére Juhász Sándor került. Zárt ajtók mögött fejeződött be a testületi ülés. Személyi kérdésekről döntöttek a kép­viselők, a városi televízió fel­ügyelő bizottságába: dr. Szé­chenyi Attilát, dr. Ferenczy Istvánnét és Rósa Gézát, a Du­nacenter Kft. felügyelő bizott­ságába: dr. Bencsik Lajost és Schuckert Józsefet, a Paksi Vízmű Kft. felügyelő bizott­ságába: Faller Dezsőt és Pámer Zoltánt nevezték ki. r. g. AZ ALTALANOS RENDEZÉSI TERVRŐL Fks város általános rendezé­si tervét első fordulóban tárgyalták a képviselők. A polgárok közül sokan éltek az­zal a lehetőséggel, hogy a pol­gármesteri hivatalban megte­kinthetik a terv eddig elké­szült változatát. Számos lakos­sági észrevétel, javaslat érke­zett a városrendezéssel kap­csolatban, ezeket ismertette Herczeg József polgármester, szóban kiegészítve az írásos előteijesztést. A képviselők is több észrevételt tettek a terv­vel kapcsolatban, amit a ter­vező cég az ülésen jelenlévő két képviselője örömmel foga­dott és ígéretet tettek, hogy a javaslatokat beépítik az álta­lános rendezési tervbe, illetve a részletes tervekbe. PÉNZELVONÁS IGAZOLATLAN MULASZTÁSÉRT Felülvizsgálta a képviselő­­testület saját szervezeti és működési szabályzatát, tiszteletdíjakat csökkentő szankciókat határoztak el az ülésekről többször igazolatla­nul hiányzó képviselőkkel és bizottsági tagokkal szemben. HELYI ADÓK, CSÓNAKHÁZ, EGYEBEK Az egyebek című napirendi pontban a helyi adókról tárgyaltak, a döntés hatá­rozatlan időre meghosszabbít­ja a mezőgazdasági és élelmi­­szeripari termelők ötvenszáza­lékos adókedvezményét. Schuckert József javaslatára a csónakház hajótároló állvá­nyainak kialakítására és egy kézi csörlő megvásárlására fél­millió forintot irányoztak elő.

Next

/
Oldalképek
Tartalom