Paksi Hírnök, 1994 (6. évfolyam, 1-43. szám)

1994-03-23 / 6. szám

PAKSI HÍRNÖK 1994. március 23. így látja a kalocsai polgármester: Nem mindig a leghangosabbnak van igaza A Szarkofág Nélküli Jövőért Egyesület tevékenysége nemcsak Paks városára, hanem a környékbeli településekre is hatással van. Munkatársunk Kalocsa polgármesteréhez, Török Gusztávhoz látogatott el, aki a környék tizenkét települése által szerveződött Társadalmi Ellenőrző és Információs Társulás elnöke. Kérdésünk az volt: mi a véleménye a paksi mozgolódásról?- Fenntartással fogadom ezt a dol­got Nem helves, hogy az emberek az utcán akarnak dönteni komoly dolgok­ról. Azt látom, hogy a Műhelyi úr ez­által akar bekerülni a parlamentbe. Vé­leményem szerint egy ember egy ko­moly ügy mellett ne álljon ki, ha tudja előre, hogy úgyse tud semmit csinálni. Az egyesület követeli, hogy ne épül­jön meg a tároló, illetve ha épül, akkor részesüljön a lakosság áramdíjkedvez­ményben. Azért ez is furcsa megköze­lítése a dolgoknak. Akkor már nem ve­szélyes, ha áramdíjkedvezményt kap­nak? Ez az én véleményem. Én támoga­tom azt, hogy ne csak Paks, hanem a környék is kapjon kedvezményt, de ennek törvényi háttere van, és nem az utcán, és nem ezerötszáz ember fogja ezt kiabálva eldönteni, hanem csak törvénymódosítással lehetséges. Valószínűnek tartom, hogy a tör­vénymódosítást az Alkotmánybíróság nem hagyná jóvá, hiszen diszkrimi­natív a kezdeményezés. Ettől függetle­nül támogattam országgyűlési képvise­lőnknek - dr. Andriska Gézának - azt az indítványát, amit az energiatör­vényhez most beadott. Képviselőnk kezdeményezte - nem az utcán, nem a polgármesteri hivatal A Paksi Atomerőmű Rt. tájékoztatója Elnézést a téves riasztásért! 1994. március 7-én kora délután megszólalt a paksi atomerőmű 30 km-es körzetében a polgárvédelmi sziré­narendszer. Az esemény vakriasztás volt, amelyről a la­kosságot a Kossuth rádió legközelebbi híradásában és azt követően óránként tájékoztatták. Az erőmű mind a négy blokkja teljes kapacitással, zavartalanul működött és működik azóta is. Az azonnal megkezdett feltáró vizsgálat március 9-én zárult le. Megállapították, hogy a kérdéses időszakban Paks külterületén és Solt térségében a szirénarendszeren mérési, karbantartási munkákat végeztek, amelyhez a próbajeleket az erőmű területén lévő vezérlőközpontból kérték ki. A központban néhány tizedmásodperces áram­­kimaradás történt, ezután ismét be kellett állítani a ve­zérlőegységet az eredeti állapotba Eközben a berendezés kezelője tévesztett, s a „próbajel” gomb helyett a „riasztás vége” gombot nyomta meg. Ennek megfelelően az egész körzetben a szirénák leadtak a riasztást lefújó jelet A nem kis riadalmat keltő eseményért a lakosság szí­ves elnézését és megértését kérik. A kivizsgálás eredmé­nyeként több műszaki és szervezési intézkedés született amelyek egyrészt a rendszer üzembiztonságát növelik, másrészt a vakriasztás megismétlődésének valószínűsé­gét csökkentik. A március 21-i hivatalos, teljes körű szi­rénapróbát a történtektől függetlenül megtartják, amely­ről a szokásos módon a lakosságot időben értesítik. KOVÁTS BALÁZS irodavezető előtt, hanem a parlamentben -, hogy harmincszázalékos áramdíjkedvez­ményben részesüljenek az erőmű har­minc kilométeres körzetében lakók. Jó lenne, ha megszavaznák, de nem na­gyon bízom benne.- Tudomásom szerint Andriska urat felkérték, hogy legyen tagja a Szarkofág Nélküli Jövőért Egyesületnek. Mit szól ön ehhez?- Valóban í^y történt, de ország­­gyűlési képviselőnk elhatárolja magát ettől a mozgalomtól, nem vállalta a tag­ságot Én a magam részéről továbbra sem szimpatizálok azzal, ahogy Pakson követelik az emberek az áramdíjked­vezményt Abszurdumnak tartom. A de­mokrácia nem arról szól, hogy ki­megyek az utcára és aki hangosabb, annak van igaza- Ha az egyesület eléri célját, és nem épül meg a tároló, mennyiben fogja ez érinteni Kalocsát?- Mint ahogy a TEIT-szerződés is tartalmazza, mi fenntartással vesszük tudomásul a tároló építését, mert nem tudunk mit csinálni ellene. Mi nem aka­runk tárolót építeni, örülnénk ha nem készülne el. De ha a paksiak tudnak ellene tenni, ám legyen, de ne az utcán!- És az összeg, amelytől ezáltal elesne a város, mennyire viselné meg a lakosságot, mekko­ra kár származhatna abból?- Én nem látom ezt kárnak, nekünk többet ér, ha nem készül el a tá­roló. Előbb is említettem, fenntartással fogadtuk el, és ha meg­épül, csak akkor kérjük a kom­penzációt Meg kell említenem, hogy nagyon korrektnek tartom a paksi pol­gármester felajánlását, amit az egye­sületnek tett Tőlem nem kaptak volna ennyit sem. Sajnálatos, hogy a fel­ajánlást nem fogadták el. Ha a Szarko­fág Nélküli Jövőért Egyesület esetleg nem tudná, van a környéken egy Társa­dalmi Ellenőrző és Információs Társu­lat amelynek feladata, hogy ellenőrző méréseket végezzen. Ez havonta meg is történik. A Duna vizét, a légszennye­zettséget, a háttérsugárzást és ezen­kívül mindent mérünk, ami ebben a dologban mérhető. Úgy érzem, hogy az a tizenkét ön­­kormányzat, amely ebben benne van, legitim arra, hogy ellenőrizze a paksi atomerőművet Fölajánlom az egyesü­let részére, hogy nekik is megküldjük ezeket az adatokat minden hónapban, hogy ők is fel tudják használni. Mi nemcsak Paksot, hanem a környék ti­zenkét települését képviseljük. Megis­métlem: változatlanul az a vélemé­nyem, hogy nem az utcán kell ilyen dolgokat eldönteni, és különösen fel­háborító, hogy ezt a komoly ügyet meglovagolva akar Műhelyi úr bejutni a parlamentbe. Ez a demokrácia teljes félreértése.- Ön szerint mit veszítene Paks, ha nem épülne tároló, illetve ha nem lenne az erőmű?- Az erőmű létezésével nem értünk egyet, de itt van és nem tudunk ellene tenni semmit Az erőmű az ország villa­mos energiájának közel felét adja. Fe­lelős ember nem mondhatja ki, hogy azonnal zárják be. Előtte építeni kel­lene más energiaforrást, ami bizto­sítaná az ellátást, mert áram nélkül az ország nem létezhet, hogy ezt ho- gyan lehet megoldani, az már szak- emberek feladata. Ha ez megvan, csak akkor lehet arról szó, hogy bezárják az erőművet Paks város óriásit veszítene ezzel. Csak egy példát mondok: úgy tudom, Pakson öt százalék alatt van a munka­­nélküliség. Ez elsősorban az atomerő­műnek köszönhető. Kalocsán az arány húsz százalék. Nem azt mondom, hogy jöjjön ide az erőmű, de jó lenne Ka­locsának is egy nagy beruházás. Ha az erőművet bezárják, akkor Pak­son tizenöt-húsz százalékos lesz a mun­kanélküliség, amire fel kell készülni. Ezt is vállalja fel, aki ezeket a dolgokat szervezi. Illetve, ha be akar kerülni a parlamentbe, akkor előtte mondja el, hogyan fogja kezelni az erőmű be­zárása esetén a munkanélküliséget Ha azt mondjuk, hogy az atomerőmű nem jó, zárjuk be, akkor valamit kell építeni, mert erre az energiára szüksége van az országnak. Ezenkívül elveszíti Paks az évi közel háromszázmillió forint iparűzési adót, amit nagyon-nagyon irigyelünk mi töb­biek, tizenketten. Jó lenne, ha mi is kapnánk, de a törvény úgy szól, hogy csak a közigazgatási területen vethető ki. Úgy érzem, hogy Paks város nagyon sokat profitált az atomerőműből. Láttam a közművek fejlődését, az új uszodát és hadd ne soroljam tovább. Ha ez az egyesület azt mondja, hogy az erő­mű veszélyes Paksra, akkor ránk ugyan­olyan veszélyes. Ezt természetesen be kelleneaszakembereknekbizonyítani.- Az első negyedév végére tervezett TEIT-atomerőmu szerződésekkel ezek után mi fog történni?- Természetesen elnapoljuk. HORVÁTH MARGIT Társadalmi Ellenőrző és Információs Társulás és a PA Rt. által az erőmű 12 km-es körzetében mért környezeti gammasugárzás dózisteljesítményei­nek értékelése január hónapban Települések PA Rt által mért adatok nGy/h TEIT által mért adatok nGy/h Kalocsa 75 72 Foktő 71 73 Úszód 68 61 Dunaszentbenedek 64 69 Géderlak 142 74 Ordas-68 Bátya-66 Paks 65-Gerjen-90 Fadd-85 Tengelic 58 67 Pusztahencse-93 Dunaszentgyörgy 64 85 Kiskőrös 56-Bátyai vizeslabor mérési adatai január hónapban ,(j. Vezetékes Duna- Sárköz I. Csapadék víz víz Vajas eső, hó 1.11. 0,5707 Bq/1 0,81 Bq/I 0,3106 Bq/1 -hatósági mérési eredményektől szignifikáns eltérés A labor eredményei; nem tapasztalható. Dózisteljesítmény; valamely sugárzási térben lévő anyag által elnyelt dózis időegységre eső része pl. nGy/h (nano­­gray/óra= 10~’ Gy/óra) Alapszintfelmérések az erőmű beindítása előtt megkezdődtek. A felmérések során 1978. és 1982. értéke a szabadban a következő módon változott. minimális érték maximális érték átlag 63 nGy/h 103 nGy/h 69 nGy/h Megjegyzés: 1. Dózisteljesítmény: Az anyag által elnyelt dózis időegységre eső része. Mértékegysége: Gy/h, (gray/óra). 2. Elnyelt dózis: A besugárzott anyag egységnyi tömegében a sugárzás hatására elnyelt energia. Egysége az 1 Gy (gray). 1 Gy=l JAg. 3. A mérési eredmények nanogray/órában értendők. A nanogray/óra a mikrogray/óra ezredrésze. A mikrogray/óra a milligray/óra ezredrésze. A milligray/óra pedig a gray/óra ezredrésze. Összességében: a nanogray/óra a gray/óra ezredmilliomod része. 4. A mostaninál gyakoribb méréseket 1 milliGy/órát meghaladó érték mérése után, biztonsági intézkedéseket pedig 5 milliGy/ órától (ez megfelel 5 000000 nanoGy/órának) kell elrendelni. 5. A települések közti méréskülönbségeket jelentős mértékben a földkéregből származó háttérsugárzás okozza, mely függ az évszaktól és az időjárástól. 6. Radioaktív koncentráció: a vizsgált közeg (víz, levegő, ...) egységnyi térfogatában másodpercenként végbemenő bomlá­sok száma. Egysége: Bq/1, Bq/m’ (Becquerel/liter, Becque­­relAöbméter). TEIT

Next

/
Oldalképek
Tartalom