Paksi Hírnök, 1994 (6. évfolyam, 1-43. szám)
1994-11-11 / 38. szám
Paksi Hírnök 1994. november 11. Konyhanyelven PRÉHÁZI ILDIKÓ Dédnagyanyáink bizonyára csodálkoznának, ha belépnének egy mai konyhába. Nagyot fordult a világ, ami nekünk természetes, az nekik „csodaszámba” menne. Az ember befogadókészsége véges. Együtt halad a korral; ám nem biztos, hogy ezt lakásába is beengedi. Madocsán, egy idős házaspárnál látogatóban, régi vágású konyha tűnik elém. Itt még a kredenc a konyha dísze, a sparhelt sem ment ki a divatból. Megtalálni a máktörőt, habverőt, cseréptálat. A kemencét is óvják, tapasztgatják, igazi kalácsot csak ebben lehet sütni. Régi idők maradványa ez, az otthoni kenyérsütések korszakából. Ragaszkodnak ezekhez az eszközökhöz, múltjuk egy-egy darabjához. Régies ételeket főznek, nagyanyáik receptje szerint. Itt hiába is keresnék elektromos konyhaeszközöket, automata mosógépet. Nincs szükségük, igényük rá. Persze akad olyan is, aki nem fél a gépektől, a mostani generáció pedig köztük nőtt fel. A mai házakban főzőfülke van és ebédlő. A turmixgép, a mikrohullámú sütő mindennapos dolog. A mai feleségeknek nemcsak a házimunka jut osztályrészül, hanem a munkahely is. Felgyorsult életvitelünk a falu nyugalmát is megbolygatta. Nincs idő, mindent a lehető leggyorsabban kell előállítani. A félkész ételek világát éljük. Talán egyetlen nap van - a vasárnap - amikor senki nem sajnálja az időt a főzésre. A hamisítatlan aranysárga tyúkhúsleves ott gőzölög minden asztalon, előkerülnek a díszes tányérok, evőeszközök. Egy családi körben eltöltött vasárnapi ebéd hangulatát semmi sem helyettesítheti... Nem is olyan régen még dolgozott a bölcskei GYGV-kirendeltség. Az egykori Mezőgazdasági Gépjavító Vállalat átlagban kétszáz embert foglalkoztatott. Lakatosokat, szerelőket, egyszóval vasas szakembereket. A környékbeliek számára igen fontos volt az itteni munkalehetőség, hiszen a mezőgazdaságon kívül nemigen tudtak volna elhelyezkedni errefelé. Mindez már a múlté. Az üzem, mint beszélgető partnerem mondja: „titokzatos módon megszűnt létezni”. - Nem új dolog az ilyesmi változó korunkban, hogy egyik napról a másikra emberek kerülnek az utcára.-Sokakkal együtt munkanélkülivé vált, miután megszűnt a telephely.-Sajnos egy keserű évfordulót vagyok kénytelen „ünresztül hűséges voltam a vállalathoz. Kitűnő üzleti kapcsolatokat sikerült kiépítenem szerte az országban. Sajnos kilencven és kilencvenhárom között két súlyos gerincműtéten estem át, s ez ugyebár manapság megpecsételi az ember sorsát. Vállalat és dolgozó közt nem mindig kölcsönös a hűség.-Elképzelhető, hogy személyes érdekeket részesítettek előnyben a döntéshozók a telephely eladásakor?- Minden elképzelhető. Nyilvánvaló, hogy azok, akik megkötötték az üzletet, ezt mindenképpen cáfolni fogják. Nekem mindenesetre szomorú ez az évforduló. Az itt végzett huszonöt évi munka nem egyszerűen a megélhetést jelentette számomra, de életformát is, hiszen mint üzletkötő rengeteget utaztam. Ma még senki sem mond semmit az üzem további sorsáról.------------------------<5 HÉTKÖZNAPOK SZARKA JÓZSEF A kaput itt is bezárták, néhány vagyonőrön kívül senki sem teszi be a lábát a munkaterületre. Több paksi is dolgozott itt, közülük egy volt üzletkötőt kérdeztem a történtekről. Útilaput kötöttek Megkapták a végkielégítést, és mehettek isten hírével. Közülük csak nagyon kevesen találtak maguknak munkát. Tulajdonképpen egy korszerű üzemről van szó, évi százötvenmilliós termelési értéket produkált. Nem tudom milyen megfontolás vezette a döntéshozókat, mindenesetre furcsállom a történteket. NEM VOLT KÖLCSÖNÖS KÖZÖTTÜK A HŰSÉG Senki nem tudja, hogy mi lesz a sorsuk... nepelni”. Pontosan huszonöt évvel ezelőtt 1969. november elsején adtam le munkakönyvemet az akkori gépjavító állomáson, és most, 1994. november elsején vettem át a munkanélküli kiskönyvemet. Programozó kooperátorként kezdtem, később üzletkötő lettem. Háromszor kaptam Kiváló Dolgozó címet, persze ez ma már senkit nem érdekel.-Egyfajta titokzatosság leng. körül a telephely bezárását...-Számomra is érthetetlen ez az egész. Tudomásom szerint egyszerűen eladták, azt sem tudjuk, hogy kinek. A GYGV-nek tízéves szerződése van a Dunai Vasművel, a dolgozók egy része ott folytatja a munkát. Azokat, akik nem tudták vállalni az utazást, egyszerűen elbocsátották.- Huszonöt év után vált meg a cégtől, ez hosszú idő...-Igen, negyedszázadon ke- Látod szívem, csak maradt valami nyoma az eltelt 25 évnek...
