Paksi Hírnök, 1994 (6. évfolyam, 1-43. szám)
1994-02-23 / 4. szám
1994. február 23. 5 PAKSI HÍRNÖK zetőrséget, hivatkozva arra, hogy erre kormányrendelet van és arra, hogyha én is a kormányt támogatom, ezt el kell ismernem. Én bele is egyeztem, kinevezték a parancsnokát Tuba Jánost - egy volt régi tisztet ugyancsak kijelöltek 25 tagot, én elkértem a névsort, hogy megtudjam nézni, hogy kik ezek a személyek, kérték, hogy ezeknek a részére adjak fegyvert. Megnéztem a névsort, az abban szerepló két kivétellel elfogadható volt, mert jó része nincstelen munkás szülök gyermeke volt, vagy egyszerű kisparaszt. A két fő régi megbízhatatlan tiszt volt. Közöltem velük, hogy másnap kapnak fegyvert. 29-én újra meghívtak a tanácsházára, amit már birtokba vettek mint Nemzeti Bizottság - igen meglepett a dolog, mert egész más személyeket láttam ott, mint előző nap. Amikor a változás okáról érdeklődtem, azt a felvilágosítást adták, hogy az előbbiek nem érnek rá és nem akarnak a Nemzeti Bizottságban dolgozni, helyettük ezeket a személyeket küldték be. Később megtudtam, hogy azokat a személyeket egyszerűen kiközösítették, illetve egyszerűen meg sem hívták a Nemzeti Bizottsága, volt olyan is, aki látta, hogy a Nemzeti Bizottságban zömmel kulákok vesznek részt, egyszerűen el sem jött. Itt már olyan hangok hallatszottak, hogy nem ismerik el a Nagy Imre kormányt, hanem ők a győri kormányhoz tartozónak vallják magukat. Közöltem velük, hogy a Nemzetőrség részére csak személyesen adom át a fegyvert és ezeket a személyeket küldjék a kiég. pság.-ra hozzám, itt is az történt, mint a nemzeti bizottságnál, akiket tegnap jelöltek, nem vállalják, mondlák. Őhelyettük jó katonaviselt embereket szedtek össze, egy alezredes, két őrnagy, egy pár százados és egyéb rendfokozatúak, voltak régi horthysta tisztek és csendőrtisztek, valamint csendőr tts-ek, közöltem velük, mivel nem ismerik el a Nagy Imre kormányt, nem adok fegyvert részükre, azon a napon nem is adtam. 29- én a tolnai alakulatot visszarendelték és helyette a dunaföldvári alakulattól kaptam Pikó százados parancsnoksága alatt egy szakaszt, amelynek jó része egyetemistákból állt, akiknek az volt a céljuk, hogy a lakossággal lepaktálva bennünket eltávolítsanak, a szakaszban lévő egyetemistákat még az este visszaküldtem az alakulathoz, azonban az üt maradó sorkatonaság is parancsnoktól együtt inkább az ellenforradalmárokkal volt, mint velünk. 30- án megalakult a Katonatanács a kiég. pság.on a dunaföldvári alakulat helytelen tájékoztatása alapján, amely szerint a parncsnok nem lehet a tanács tagja - én kimaradtam a Katonatanácsból. A tanács tagjai Farkas főhadnagy, Szőts hadnagy, Sántha törzsőrmester. Ezek mindjárt a megalakulás után elmentek a Nemzeti Bizottsághoz és kérték, hogy őket is hívják meg a Nemzeti Bizottság ülésére, valamint azt, hogy a Járási Nemzeti Bizottságban is legyen a honvédség részéről valaki képviselve, ebbe ők bele is egyeztek, és így a Járási Nemzeti Bizottságba Farkas főhadnagy elvtársat be is választották. 30- án délután a helyzet már annyira súlyos volt, mivel megalakult a Nemzeti Bizottság a fizikai megsemmisítést is kilátásba helyezte abban az esetben, ha nem adunk fegyvert a Nemzetőrségnek. Odaadtam nekik a MÖHOSZ fegyvereit, 15 darabot, puskánként tíz-tíz tölténnyel. Ettől az időtől fogva a községben és a járásban is a hatalom az ellenforradalom kezében volt. Bár a kiég. pság.-ot nem bántották, ellenben ezen túlmenően már ők intézkedtek. 31- én Farkas főhadnagy elvtárs nemzeti bizottsági ülésen volt, az ülés határozata többek között az volt, hogy engem küldjenek szabadságra, mert nemkívánatos személy vagyok a kiég. pság.on, mivel nem akartam a Nemzetőrségnek fegyvert adni. (Szerintük nekik nem voltam megbízható) és azt mondták, ha nem megyek el, erőszakkal is eltávolítanak. 1- jén reggel Farkas főhadnagy összehívta a kiegészítő beosztottjait és közölte velük a Nemzeti Bizottság határozatát és javasolta nekem, hogy menjek haza, de lehetőleg még Paksról is menjek el. Én kijelentettem, hogy hajlandó vagyok hazamenni, na továbbra is az én parancsomat hajtják végre, de a községből el nem megyek és kértem a Katonatanácsot, hogy kérdezze meg a megyei Katonatanácstól is - a megyei Katonatanács nem egyezett bele a leváltásomba és parancsot adott, hogy azonnal foglaljam el a helyemet. 2- án, 3-án már csak az ellenforradalom tevékenykedett. A kiég. pság. részéről komolyabb megmozdulás és esemény nem történt. Az, hogy Pakson komolyabb események nem történtek, szerintem annak tudható be, hogy a kiég. kollektívája összetartott és nem volt széthúzás. Az ellenforradalmárok nem tudták részekre bontani és látták azt, hogy ha kevesen is, de komoly erőt képviselünk és szükség esetén fegyverrel a kézben is védjük a nép hatalmát. Nem volt a kiég. ság.-on szélsőséges irányzat, sem erre, sem arra. Italában a helyzetet az akkori körülmények ko zött helyesen értékeltük és tettük meg a szükséges intézkedéseket, így a lakosság sem volt ellenünk. A vaskos kötet 1919- március 20-nak felidézésével kezdődik. Ezen a napon jelent meg Károlyi Mihály ideiglenes köztársasági elnök hivatalában Vyx francia alezredes, a szövetséges katonai miszszió vezetője és átnyújtotta a nevéről hírhedtté vált diktátumot. A könyvet az augusztus 5-én kelt román fegyverszüneti feltételek közlése zárja. A két dátum között pedig a Tanácsköztársaság dokumentumai: rendeletek, nyilatkozatok, plakátszövegek, visszaemlékezés-részletek, naplójegyzetek, hírlapi tudósítások, egyéb közlemények. A dokumentumok között helyi, illetve környékbeli vonatkozásúakat is találtam: június 20-án ellenforradalmi zendülés tört ki Madocsán. A November 4-én Paksra nem jöttek szovjet csapatok. Reggel két tisztet átküldtem Dunafölavárra, mivel ott voltak a szovjet csapatok, ezeket a tiszteket a szovjetek elfogták és lefegyverezték, azonban délután már hazaengedték őket. 5-én a megyei parancsnok elvtárs parancsára a fegyvereket átadtuk a rendőrségnek, átöltöztünk civilbe, napközben a kieg.-en dolgoztunk, este bezártuk a kieg.-et és hazamentünk. 8-án jöttek először a szovjetek Paksra Tolnáról. Ezek követelték, hogy öltözzünk vissza katonaruhába és fegyvereket is adattak a rendőrségtől. Ettől az időtől kezdve katonaruhában teljesítettünk a kiég. pság.-on szolgálatot. November 23-án megalakítottuk a Magyar Szocialista Munkáspártot a kieg.-en, két tisztet és egy tts-t vettünk fel tagként, a többi volt Magyar Dolgozók Pártja tagjai mind tagok lettek. Ettől az időtől kezdve a kapott feladatot hajtottuk végre, valamint a rendőrségnek segítettünk a rend helyreállításában és a fegyverek összeszedésében. Anyagi veszteségünk csak a fegyverek, amit parancsra adtunk át a rendőrségnek, azon kívül egy gázlepel, amelyet az anyagok elásásánál használtunk fel és ment tönkre. Az október 23. utáni események alakulásában és bizonytalanságában nagy része volt annak, hogy a HM részéről semmi konkrét intézkedést nem kaptunk és csak a rádióból kapott tájékoztatás és saját elgondolásunk alapján tudtunk intézkedni.” Szekszárdon állomásozó vörös különítmény (Faddon, Pakson, Dunakömlődön átrobogva) és Madocsára érve csatárláncba fejlődött és támadást indított a falu ellen. A bölcskeiek közül többen a madocsaiak segítségére siettek, közülük Tomanek Józsefet, B. Kiss Józsefet elfogták és a nyílt utcán agyonlőtték. (Hogy mi történt velük haláluk után, a 333- oldalon található.) A madocsaiak közül sokan megsebesültek. Június 23-án a dunaföldváriakon álltak bosszút az elfojtott ellenforradalmi zendülésért. A huszonegy éves Gál Miklós földműves (kivégzett társai nevét is hozza a könyv) abban a pillanatban, amikor akasztásakor kirúgták alóla a széket, nemzeti színű szalagot rántott elő zsebéből. „Pakson valósággal legázolta a fehér polgárőrséget a városkára rontó vörös karhatalom” - így kezdődik a június 26-ról szóló beszámoló. Bar hőnyi András és Csata Bálint csendőr őrmestereket (a polgárőrség megszervezőit) a település központjában lőtték agyon. A kormányzótanácsi teljhatalmú politikai biztos és a megyei direktórium elnöke, akik irányították a megtorlást, mielőtt visszaindultak volna foglyaikkal Szekszárdra, kollektív büntetésként kétmillió kék korona hadisarcot vetettek ki a nagyközség lakosságára. Eközben a település melletti Duna-szakaszon a Munka nevű aknásító hajó, amelyik kellő pillanatban kivált a flottillából, a nemzeti lobogót vörösre cserélve teljes tűzerővel lőni kezdte a Pozsony és a Komárom őrnaszádot. A Komárom két sorhajóhadnagya életét vesztette, majd a két megtámadott naszád elsüllyesztette a támadó hajót. Az olvasnivalókat gazdag fényképgyűjtemény, bibliográfia, forrásjegyzék, helységnévlajstrom egészíti ki. Gerencsér Miklóssal, aki a kötet anyagát „garmadába gyűjtötte, időrendbe sorolta, a varratszövegeket írta és a képeket válogatta", remélhetőleg hamarosan találkozhatnak a könyv paksi olvasói is. (Antológia Kiadó) GUTÁI ISTVÁN VÖRÖS KÖNYV 1919
