Paksi Hírnök, 1994 (6. évfolyam, 1-43. szám)
1994-07-01 / 19. szám
PAKSI HÍRNÖK 10 1994. július 1. Van egy legénykori Trabantom A karatézó lakatos Jo napot! Mi újság? Az érzelmek veszélyesei bírót. Abból rettenetes dolgok sülnének ki.-Milyen érzéssel tölti el egyegy ítélet kimondása?-Sokszor megvisel a dolog, nem könnyű más ember felett ítélkezni. Természetesen megvan a gyakorlat, de ennek ellenére a dolgok többnyire nem feketék vagy fehérek. Ilyenkor pedig dönteni kell, méghozzá úgy, hogy ezt utólag már nemigen lehet korrigálni. Talán annyiban könnyebb a feladatom, hogy ez első fokú bíróság, tehát az itt meghozott ítéletek ellen lehet fellebbezni. Zsíros Lajos huszonöt éves lakatos aWINGTSUN küzdősportágban jeleskedik. Diplomát őriz versenysikereiről a szüleitől kapott szekrényben. Otthonukat feleségével, Mihály Szilviával házasságkötésük után rendezték be a Fenyves utcai társasház második emeleti lakásában. Nem törvényellenesen foglalták el a lakást, hanem megvásárolták. Részletekben törlesztik az árát A lakásvásárláshoz az önkormányzattól kaptak támogatást, amely a fiatal házaspárok első lakáshoz jutásához megszavazott keretből, esetükben százötvenezer forint vissza nem térítendő támogatást jelent. A segítség azonban kevés lett volna, ha Zsíros Lajos szüleinek házát nem vásárolta volna meg az önkormányzat így jutott a fiataloknak is a családi támogatásból. Zsíros Lajos tősgyökeres paksi családból származik. Büszkén mutatja a nagyapai örökséget: a két gyönyörű rámába foglalt festményt a falon, amely a néhai Zsíros Lajos paksi vízimolnár otthonát díszítette. Az ifjú sportoló mechanikai műszerészként helyezkedett el a Paksi Konzervgyárban. A seregben híradósként szolgált Taszáron, Debrecenben, majd a budaörsi laktanyában. Leszerelés után visszament dolgozni a konzervgyárba. Keresetét akkoriban másik szenvedélyére, a zenére költötte. A lakás fő helyén ma is ott áll a Sony musiccenter, hozzá az üvegezett zeneszekrényt maga készítette. Kazetták sorakoznak a polcon. Nemcsak a heavy métáit, a rockot kedveli, időnként szívesen hallgat Beethovent is. A három műszakban tízezer forintot kereső műszerész annak idején a konzervgyárból, akár a sülyíyedő hajóról menekült. Most a Dunacenter Therm Kft-nél dolgozik lakatosként, ebédhozzájárulással együtt havonta nettó tizenhétezer forinttal gyarapítja a családi kaszszát Ez sokáig elég üres volt, mivel felesége - aki mint bolti eladó végzett a szekszárdi szakmunkásképzőben - jó ideig nem tudott elhelyezkedni. Néha a fiatalasszonyt maszek vállalkozók alkalmazták, de nem volt bejelentve a TB-nek. Aztán porckoronggal műtötték, három hetet töltött kórházban, de utána a vállalkozó nem vette vissza dolgozni. Három hónapig kapta a tizenkilenc éves fiatalasszony az önkormányzattól a jövedelempótló támogatást, azt a bizonyos ötezer-hatszáz forintot - hallom a házaspár történetét. Most sikerült takarítónőként elhelyezkednie az Energetikai Szakképzési Intézetben, a Dekoten Kft. alkalmazta havi tízezer forintért Talán ezután indulunk a lassú gyarapodás útján - véli a fiatal férj.-Mik a terveik, mit várnak a közeljövőtől?-Lehet, hogy én nem vagyok nagy igényű, de nincsenek olyan vágyaim, mint luxusautó, külföldi út, nyaraló, miegymás. Van egy használt Trabantom, legény koromban vásároltam. Azzal megyünk Szilvivel ide-oda, feleségem nagyszülei Pécsett élnek, oda szoktunk menni a hétvégeken, nekem él ott egy rokonom, akit mindig meglátogatunk. Mindketten szeretjük a természetet, sokat sétálgatunk. Ha itthon vagyunk, én magnózom, Szilvi rejtvényt fejt Nagyon gyorsan megfejti a rejtvényeket, de soha nem küldi be! Több évfolyama megvan neki a Százszorszép sorozatból, arról nem akart lemondani, akármilyen kevés pénzünk volt. Szeretünk moziba is járni.- Ha rendeződik a lakásvásárlás, mire gyűjtenek utána?-Először veszünk egy csillárt, mert csak ez az égő lóg a szoba közepén. Az ablakokra függönyt, mert csak a reluxa van, amit az előző tulajdonos hagyott itt. Ezek lennének a kisebb dolgok, a nagyobbak pedig, hogy Szilvivel elmennénk nászúira, mert még nem voltunk.-Hova gondolták?-Nem tudom. Azt hallottuk, hogy Szekszárdon van az iroda, ahol olcsó beutalókat lehet kapni.- Tudfőzniafelesége?- Persze, ma is már kész a vacsora. Ha Szilvi hazajön, kilenc óra után, majd együtt vacsorázunk.- Ő délutános műszakban dolgozik?- Ő mindig délutános, én pedig reggel hatra megyek műszakba, ahol délután kettőig dolgozok. így csak este találkozunk.- Szeretnének kisbabát?-Hogyne, ha leány lesz, Fanni lesz a neve. eördögh gabi Bizony, jó néha egy-egy ismerőssel összefutni, megkérdezni: mi újság? Hogyan történnek a dolgok, mit csináltok, mi van a családdal, munkával? Tud-e az ismerős valaki más közös ismerősről is híreket? Ezt kérdezzük mi is. Ezt a fajta „hólabdát” visszük körbekörbe.- Mi foglalkoztatja mostanában a leginkább? - kérdeztük dr. Vincze Zoltánt, a Paksi Városi Bíróság elnökét.-A munkám nagyon leköt, s ezért, amivel még szívesen foglalkoznék, arra már nem jut időm. Bírónak lenni nem könnyű. Állandóan emberekkel kell foglalkozni, a lelkűkbe látni, ugyanakkor a hatalmi helyzettel úgy élni, hogy ember maradjak.- Mi ennek a titka? Hogyan tud valaki „ember’’ maradni, miközben mások fölött rendelkezhet?-Természetesen erre nem lehet általános receptet adni, ez egyénre szabott. Szerintem azonban az embernek sosem szabad elfelejtenie, hogy honnan jött és meg kell maradnia annak, ami volt.- Ön büntetőbíró, ez nem éppen hálás feladat. Azt árulja el kérem, miként tud a legelvetemültebb bűnözővel szemben is objektív maradni?- Valóban ritkán mondanak az embernek köszönetét, egy büntetőbírónak. Én azonban azt vallom, hogy mindenki követ el hibákat, ki kisebbeket, ki nagyobbat. Persze vannak esetek, amikor nehéz objektívnek maradni, de mégsem szabad megengedni, hogy az érzelmek felülkerekedjenek, netán bosszúvágy vezérelje a-Már születésekor bírónak készült?- Dehogy. Az persze igaz, hogy már gyereKkoromban is nagyon nehezen viseltem el az igazságtalanságot. A tanulmányaim során úgy alakult, hogy inkább a humán tárgyak iránt érdeklődtem, s végül ezért döntöttem a jogi egyetem mellett.-A bírói pálya nagyon elnőiesedett. Egyes szociológiai vizsgálatok azt állítják, hogy egy szakma presztízse olyan arányban csökken, minél több nő folytatja azt.-Ennek az egyik oka abban keresendő, hogy a bírók - hasonlóan a pedagógusokhoz - nem voltak megfizetve. A férfi jogászok inkább ügyvédnek álltak, ahol jóval több pénzt lehet keresni és a bírói állások, különösen a fővárosban, betöltetlenek maradtak. Ez a helyzet némileg változni fog, hiszen rendezték a bírói fizetéseket, másrészt a munkanélküliség megjelenésével a bírói posztok betöltésénél is válogatni fognak. Egyébként kolléganőimről nem mondhatok semmit, hiszen köztük is vannak ragyogó elmék, egy azonban biztos: a női lélek más, sokkal érzékenyebb, sokkal inkább befolyásolhatóbb. Szerintem egy nőnek nagyobb erőfeszítésébe telik hűvösnek, pártatlannak maradnia, mint egy férfinek, ami követelmény ebben a szakmában.- Kinek adja tovább a hólabdát?-Dr. Liptai Lászlóra, az ESZI műszaki igazgatóhelyettesére lennék kíváncsi. nemes