Paksi Hírnök, 1994 (6. évfolyam, 1-43. szám)

1994-04-15 / 8. szám

1994. április 15. 11 PAKSI HIK1NUK lUfflü Évente ötmillió darab Triumph - a fehérneműk Mercedese Kissé elbújva, mégis szem előtt üzemel városunkban a Ruhaipari Szövetkezet, mely a németországi Triumph cég leányvállalataként folytatja tevékenységét. A szövetke­zetről, fejlődéséről, munkájáról be­szélgettem Frast Antal elnökkel.- 1973-ban indultunk Triumph áruk készítésével, akkor negyvenöt dolgozóval. Jelenleg több telephe­lyünk van, a paksi után a második legnagyobb telepünk Bonyhádon működik, ahol 200-250 főt foglal­koztatunk. Németkéren és Duna­­szentgyörgyön is van kisebb tele­pünk, Pakson négyszázötvenen dolgoznak a szövetkezetben.- Hogyan kerültek kapcsolatba a német céggel?- A kőszegi és kapuvári üzemek mellé kereste a cég a bővítés le­hetőségét. Ek­kor találkoz­tunk és egyez­ségre jutot­tunk. Termelé­sünk 90 szá­zalékát szállít­juk Németor­szágba, a ma­radék 10 szá­zalékot a Tö­rökbálinti Kft. forgalmazza Magyarorszá­gon. Évente körülbelül öt­millió darab termék kerül ki az üze­münkből.- Milyen termékeket gyártanak?- Fő profilunk a női nappali és éj­szakai fehérneműk gyártása, ké­szítünk szabadidő- és sportruháza­tot, férfi és női fürdőruhát Nálunk készülnek az utazók ré­szére a legújabb modellek mintada­rabjai. Eredeti német technológiá­val, eredeti német norma szerint dolgozunk. Indulásunk után már első évben sikerült elérni a német teljesítményszintet.-A kellékek, szabványok honnan érkeznek?- A nagyon igényes termékeknél az extra szabást helyben végezzük, a többit Németországból szabvány­ként szállítják a teljes kellékkészlet­tel. Hetente két-három kamion for­dul meg nálunk. A mai körül­mények között a szövetkezet biztos lábakon áll, évek óta hitel nélkül gazdálkodunk, sőt fejlesztésre is tud­tunk költeni. Két évvel ezelőtt száz­ötven fővel bővítettük létszámunkat.- Flogyan lehet bekerülni a szö­vetkezetbe?- Jelenleg nincs felvétel, régeb­ben három hónap próbaidővel vet­tük fel a jelentkezőket, akiket ennyi idő alatt képeztünk ki betanított munkássá. A két évvel ezelőtti na­gyobb felvételnél már válogattunk, hogy lehetőleg képzett varrónők kerüljenek állományba. Nincs gon­dunk az utánpótlással sem, hiszen szakmunkásképzéssel is foglalko­zunk Bonyhádon és Pakson ösz­­szesen százötven gyerek tanulja a varrás tudományát.- Essék szó a munkaidőről is.- Rugalmas munkaidőben dolgo­zunk. A reggeli kezdés 6 és 8 óra kö­zé esik, ennek megfelelő a délutáni befejezés, tehát 14 és 16 óra között fejezik be a munkát. A csúsztatott munkaidőkezdésre részben a bejá­rók, részben a gyermekintézmények kezdési ideje miatt van szükség. Má­jus elejétől két szerződéses járat in­dítását tervezzük Nagydorogra, hogy a csaknem száz bejáró dolgozó utazását megkönnyítsük. H. M. Adózási közlemény Paks Város Polgármesteri Hivatalának adóosztálya tisztelettel felhívja az olvasók, rajtuk keresztül a közigazgatásilag illetékes lakosság figyelmét az alábbiakra: A belterületi ingatlan, valamint a gépjár­mű adásvétele esetén az adásvételt követő tizenöt napon belül mindkét félnek szemé­lyesen írásban kell bevallást tenni az adó­osztályon. Akadályoztatás esetén - kizáró­lagos paksiak egymás közti adásvételében - elegendő az egyik fél bevallása is. Az adásvétel tényét - ingatlan esetében a két tanú által aláírt, ügyvéd által ellenjegy­zett szerződés egy példányával, gépjármű esetén ugyanilyen szerződéssel, plusz vevő esetén az átírt forgalmi engedéllyel kell igazolni. Az okiratokat fénymásolás után azonnal visszaszolgáltatjuk. Ugyanez az eljárás törvényileg kötelező lakcímváltozás, öröklés, ajándékozás ese­tén is! Az adóhivatali bejelentést nem helyettesí­ti a földhivatali, illetve a rendőrségi beje­lentés, átíratás. Ugyanúgy nem mentesít a bejelentés alól az adóbefizetés sem, azt a bevallás után küldött határozattal állapítják meg. A határidő elmulasztása esetén törvényi­leg kötelező a mulasztót bírsággal sújtani, melynek minimális mértéke - az 1994. évi tárgyú ügyekben - ezer forint! A bírság, s az ezzel járó eljárási kelle­metlenségek elkerülése érdekében nyoma­tékosan és tisztelettel kéri a hivatal a fentiek betartását az adófizető állampol­gárok részéről. (x)

Next

/
Oldalképek
Tartalom