Paksi Hírnök, 1994 (6. évfolyam, 1-43. szám)

1994-04-15 / 8. szám

PAKSI HÍRNÖK 10 1994. április 15. Dr. Rónaky József, a Fidesz képviselőjelöltje: Munkahelyeket, jövedelmet a városnak!-Kérem, röviden mutatkozzon be!-Negyvennyolc éves vagyok, a paksi atomerőműben dolgozom, a szakmám fizikus. Hosszú évekig sugárvédelem­mel foglalkoztam, jelenleg a baleset­elhárításnak vagyok a vezetője. A felesé­gem is az atomerőműben dolgozik, ő titkárnő, két gimnazista kislányom van. A lakótelepen egy háromszobás lakás­ban lakunk. Négy évvel ezelőtt a Fidesz és az SZDSZ közös jelöltjeként kerültem be a paksi önkormányzatba, ahol a gaz­dasági bizottság tagja is vagyok.-Miért választotta pártja színeit?- Két okom volt rá, hogy a Fideszt válasszam: az egyik, hogy az elmúlt négy évben jól tudtunk együttműködni itt az önkormányzatban, a másik, hogy na­gyon közel áll hozzam a Fidesz - mint párt - gondolkodásmódja és programja. Számomra nem jelent problémát ennek a képviselete a parlamentben.-Mit tenne választói érdekében az elkövetkezendő négy évben?- Nagyon sok mindent szeretnék tenni, nem tudom, hogy ebből majd meny­nyi sikerül. Az egyik és a legfontosabb dolog az, hogy az atomerőműn kívül, esetleg ahhoz csatlakozva további munkahelyeket kell a városban létrehozni. Erre nagyon jók ma az esélyek, egyrészt az önkormányzat létrehozott egy vállalkozást élénkítő, vállalkozást ösztönző programot. Ezt lehetne a parlament­ből is segíteni. Másrészt kiválóak Paks adottságai ahhoz, hogy az erőmű mellett valamilyen nagyobb feldolgozóipari létesítményt is ide lehessen telepíteni. Min­den adott hozzá: van út, vasút, kikötő, lakások a lakótelepen, egy nagyon jól kiépített infrastruktúra a városban, egy főiskola, mi kell még ahnoz, hogy ide jöjjenek az emberek? Van szakképzett tartalék munkaerő is. Én feladatomnak érezném az ipartelepítésnek ezt a módját kezdeményezni. A másik feladatom az lenne - és ez kapcsolódik a városban mostanában folyó vitákhoz, sokan felvetik a kérdést hogy mi lesz Pakssal huszonöt-harminc év múlva, amikor már nem lesz itt az atomerőmű. Ha az „atomosok” elmennek, a város kihal - mond­ják többen. Ez nemcsak, hogy nem feltétlenül következik be, hanem most már el lehet kezdeni a felkészülést arra, hogy ez egyáltalán ne következzen be. Az erő­mű első blokkja a tervek szerint, 2012-13 körül fejezi be működését és körülbe­lül négy év múlva a negyedik. Én egészen biztos vagyok benne, hogyha a Fran­ciaországban bevált módszert követjük - akkor Pakson is biztosítható a folya­matosság és nem fog a város kihalni. Mi ez a módszer? Ez nagyon nagyszerű; amikor a megöregedő erőmű első blokkját le kell szerelni, addigra el kell készíteni az ötödik blokkot, a működő erőmű mellett. Az egy más kérdés, hogy az atomerőmű lesz, vagy gázerőmű, vagy szén vagy valamilyen egyéb, de min­denképp óriási bűn lenne veszni hagyni azt a hatalmas infrastruktúrát, ami ide­települt Paksra Hogy mást ne mondjak, ennek két rendkívül fontos eleme van: az egyik az a nagyfeszültségű villamos alállomás, amely elszállítja ma is az or­szág hálózatára a villamos energiát, másik eleme pedig az a szakképzett munka­erő, amelyik itt van Pakson, és az ő foglalkoztatottságának a folyamatosságát is ezzel lehet biztosítani. Más: az egész körzetet érinti a faddi Duna-holtág helyzete, a Fadd-Dombori üdülőtelep jövője. Sokunk pihenése függ attól, hogy sikerül-e a holtág vizének a minőségét megjavítani, a vízpótlást megoldani. Ez az a problé­ma, amit viszonylag gyorsan, kis anyagi ráfordítással meg lehet oldani.-Ha megválasztják képviselőnek, mi lesz az első teendője?- Itt Pakson az első teendőm az lenne, hogy meghívnám az összes barátomat, a Fidesz-tagokat és mindazokat, akik segítettek nekem a kemény választási küzdelemben, egy üveg pezsgőre. A második teendőm az lenne, hogy elkezde­nék felkészülni érdemben a kemény feladatokra. Villányi Antal független képviselőjelölt Háttéripart, földtulajdont, kedvezményt!-Kérem, röviden mutatkozzon be!- 1959-ben születtem Pakson. Már a dédszüleim is itt éltek, nevünket 1947-ben magyarosította nagyapám a Vajer családnévből. Nős vagyok, egy gyermekem van. Az általános iskolai tanulmányaimat Pakson vé­geztem, szakmunkásképzőbe Buda­pesten jártam, esztergályosnak tanul­tam. Munka mellett végeztem el a szakközépiskolát, technikusi okleve­let szereztem. Jelenleg a Dunacenter Kft. szál 1 ítás ve zető j eként dolgozom.- Miért független jelöltként indul a választáson?- Úgy érzem, hogy a pártok a jelöltjeiket - elsősorban a listás jelölteket - bizonyos mértékig felhasználják a pártérdekek céljaira, az én szavaza­tomat, az én véleményemet ne használja fel ilyen célokra senki. Van saját elképzelésem, amelyben természetesen benne van a barátaim, ismerőseim véleménye is, rájuk a jövőben is számítok. Tulajdonképpen pártok nem is kerestek - igaz én sem őket -, ezért fogalmazódott meg bennem, hogy ezen a választáson megmérettetem magam, abból a szempontból, hogy mit ér az ember, ha a középosztályhoz tartozik.-Mit tenne választókerülete érdekében az elkövetkezendő négy évben?- Kiemelt feladatomnak tartanám a háttéripar megteremtését, az ipar­­fejlesztés szorgalmazását itt a környéken, mert mint tudjuk: az atom­erőmű még mintegy húsz évig üzemel, és majd a leállítása után kell, hogy legyen egy olyan ipar, amely az itt letelepült, iparban dolgozó embereknek megélhetést biztosít. Sokan kerestek meg az áramdíjkedvezménnyel és atomtemetővel össze­függő kérdésekben. Az ideiglenes tárolóról csak annyit, hogy én min­denképpen a szakemberek véleményére támaszkodnék és elhinném nekik, hogy nem akarnak sem az itt élő embereknek, sem az országnak rosszat. Az áramdíjkedvezmény úgy vélem, hogy csak egy lehetőség, ezen kívül még számtalan kompenzációs megoldás is lehetséges közvetlenül a lakosság részére. A mezőgazdaság is fontos a körzetünkben, mert az ellátást ez az ágazat biztosítja. A jelenlegi helyzet hátrányait ismerem, nekem is van föld­­tulajdonom, bár én nem ebből akarok megélni. Támogatom a föld tulaj­donba adását, és megválasztásom esetén mindent meg fogok tenni, hogy a szövetkezeti tulajdonrészek - itt az ipari szövetkezetekre is gondolok - sorsa mielőbb rendeződjön, mert a jelenlegi helyzet a rosszul megalkotott szövetkezeti törvény miatt tarthatatlan. A mezőgazdaságban dolgozó embereknek lehetőséget kell adni, hogy szabadon döntsék el, egyéni gaz­dálkodóként vagy szövetkezeti tagként műveljék földjüket.- Ha megválasztják képviselőnek, mi lesz az első teendője a par­lamentben?-Megpróbálnék lobbizni, legalább ötven képviselőt megnyerve az ügynek a Paksot és környékét érintő áramdíjkedvezmény tárgyában. Ez annak a függvénye, hogy hány független képviselő fog bejutni a par­lamentbe, hiszen a függetlenek is egy frakciót alkothatnak. A nagy pártok ugyanis ezt a kérdést nem akarják felvállalni. A paksi ember az erőmű építésének és működésének kezdetén büszke volt arra, hogy itt az atomerőmű, mára a helyzet megváltozott, mert az erőmű léte a gazdasági szerkezetet megváltoztatta, és ez sokakat hátrányosan érint ezzel indokolnám az áramdíjkedvezménnyel kapcsolatos fellépésemet.

Next

/
Oldalképek
Tartalom