Paksi Hírnök, 1994 (6. évfolyam, 1-43. szám)
1994-04-06 / 7. szám
1994. április 6. 9 PAKSI HÍRNÖK érdemes is volna mindjárt forró égövi kultúrákat telepíteni, az ellen se tiltakozna senki; kidugná orrát az ajtórésen, s változatlanul csak egyetlen kérdés foglalkoztatná: egy pár jégzoknit húzzon vagy kettőt. Nem véletlen, hogy a paksi ember sohasem rendez cirkuszt. A városban atomnegyed épült, komoly cselgáncsszakosztály is működik, hajrá Atom, kiált a nép, ám legbelül ópaksi maradt. A meteorológiai jelentés után meghallgatja a híreket is, jóleső érzéssel veszi tudomásul, hogy megindult a gazdasági felvirágzás, csökkent a munkanélküliség, az infláció, olyan erős szociális háló épült ki az országban, hogy a helyi halászok se fonnak különbet, voltaképp ez már Európa, a vállalkozók paradicsoma, és mindez egyetlen, a legigazabb magyar pártnak köszönhető. Nos, a paksi ember eme hírek után sem vág pofákat, igaz, nem is keresi a mosolygó gyümölcsöket a gazdaság fáján, hiszen tél van. Nagyon nagy tél. Ám biztos van gyümölcs a fán, ha mondják. Különben miért mondanák? Következik-e mindebből, hogy a paksi ember hülyíthető? Azt én nem tudhatom. Mindenesetre legutóbb, midőn megint fáért mentünk volna, a rádióban azt mondta az ország legokosabb embere, a nép csillagszemű fia: nem véletlen, hogy a mi fánkat akarják dobálni, egyedül azon van gyümölcs. A teherautó lassan farolt be az udvarra, volt idő elmerülni a szavakban.- Csak megveszekedett ember dobálja a fát. Aki eszénél maradt, az rázza. Vagy, ha már dobálózik, a termést dobálja. Ezt mondta a paksi ember, és úgy nevetett hozzá, hogy ki kellett gombolnia az inge nyakát, pedig erős dunai szél metszette csontjainkat. Ne lepődjünk meg, ha Paks is a kommunistáké lesz májusra. Nemzeti Sport Hesser Zoltán nevét - különösen sportberkekben - nyilván sokan jól ismerik Pakson. Nevét azonban az ország is kezdi megismerni, de úgy mintegy kis Zemplényit... Hesserről ugyanis kiderült, hogy jobban szereti a pénzt, mint a sportot. A pénzt pedig a sportolóktól vette el. Csalással. A károsultak között van Kovács Antal is, aki többek között azt mondja, hogy nincs ideje azzal foglalkozni, hogy ki mikor, hol vágja át... A témával több napilap is foglalkozott. Az urat Hesser Zoltánnak hívják, korábban a kosárlabdacsapat technikai igazgatója volt, majd több méretes csalást, és néhány hiszékeny áldozatot maga mögött hagyva elmenekült az országból, jelenleg az Interpol is körözi. A becsapottak listáján a legelőkelőbb név az olimpiai bajnok Kovács Antalé, de állítólag számos paksi sportoló is átkozódva emlegeti Hesser nevét. A paksi rendőrkapitányságon nem tudnak arról, hogy Kovács Antal az áldozatok között lenne, sőt ők nem is folytatnak eljárást Hesser ellen, csak együttműködnek a nyomozást végző Veszprém megyei rendőrökkel. Most akkor becsapták Kovács Antalt vagy nem? Tényleg lelépett Hesser az olimpiai bajnok pénzével, vagy csak az utca népe terjeszti a pletykát? A legilletékesebb természetesen maga az ippon-király.- Hesser Zoltán alaposan becsapott téged is, és nem kevés pénztől szabadított meg. Igaz ez?- Sajnos igen.-Mióta ismertedHessert?- Paks kisváros, itt majdnem mindenki ismer mindenkit, ráadásul ő is a sportban mozgott, úgyhogy felszínesen ismertük egymást már régebben. Igaziból azonban csak az olimpia után kerültünk kapcsolatba egymással, amikor vállalkozott rá, hogy szponzorál engem.- Hesser volt a szponzorod?- Az egyik. Körülbelül 100 ezer forinttal támogatott, ami tulajdonképpen a lakásom bebútorozásában jelentett segítséget. Én tudtam, hogy neki mindenféle vállalkozásai vannak a városban, és nem sejtettem, hogy bármi zűr lehet ezek körül, ezzel a gesztusával pedig igazán nem azt mutatta, hogy szélhámos. Aztán tavaly az EB előtt pénzt kért tőlem, én pedig adtam. Na, azt nem kellett volna...- Ezt nem értem. Ő volt a szponzorod, miért kért pénzt? Nem volt ez furcsa? Egy szponzor általában adni szokott.- Azt mondta, hogy a további szponzorálásomhoz akar előteremteni egy nagyobb összeget, és ahhoz van szüksége segítségre. Nyolc napra kért kölcsön, azért, hogy azzal a pénzzel tehermentesítsen egy ingatlant, aztán felvehessen világbanki hitelt, amiből majd én is részesülök.- Mennyi pénzt adtál Hessernek?- Ne haragudj, de ezt nem szeretném megmondani.- Ezek szerint sokat.- Sokat. Tulajdonképpen az összes pénzemet, ami akkor volt. Teljesen földhöz vágott ez a dolog, nem maradt semmi pénzem. Tulajdonképpen akkortól újra kezdhettem a gyűjtést, a nulláról indultam.- Amikor letelt a nyolc nap, nem követelted vissza a pénzed?- Először nem is nyolc napot mondott, aztán pedig kezdett hitegetni, meg mondta, hogy van némi probléma. Akkoriban edzőtáboroztam, utazgattam, versenyeztem, nem értem rá ezzel foglalkozni, mire észbekaptam, már kiderült, hogy eltűnt az orszájgból.- Úgy adtad oda a pénzt, hogy semmi biztosítékot nem kaptál?- Adott két fénymásolatot, ami egy autóról és egy lakásról szóló papír volt. Azt mondta, ez legyen a biztosíték, ha valami miatt nem fizetne, enyém a kocsi és lakás.- Ha egy kocsi és egy lakás volt a biztosíték, akkor tényleg nem kis összegről volt szó...- Sajnos nem... Az viszont nagyobb baj, hogy a papírok csak fénymásolatok voltak, a kocsi, mint kiderült, nem is Hesser tulajdona volt, csak lízingelte, a lakás meg nem is létezik.- Azóta nem is hallottál róla?- Nem. Azt hiszem, arra a pénzre én már keresztet vethetek. Néha hallom, hogy újabb és újabb emberekről derül ki, hogy őket is becsapta, de nekem már attól is összerándul a gyomrom, ha erről az ügyről, meg Hesserről hallok. Lehet, hogy anyagilag valamikor kiheverem ezt a dolgot, de belül, lelkileg mindig megmarad ez a seb.- Biztos hülyeség, de az ember csak azt kérdezi, hogy dőlhettél be? Hogy adhattad oda minden pénzedet?- Figyelj! Én most huszonegy éves vagyok, tavaly csak húsz voltam. Nem vagyok egy körültekintő ember, sajnos engem nagyon könnyű átverni. Az a baj, hogy nagyon bízom az emberekben, túlságosan is. Mostanában kezdek azért már tanulni...- Ezentúl gondolom jobban odafigyelsz...- Odafigyelek? Ez nem így megy! Vagy a judora figyelek, vagy erre! Én nem tudok úgy világbajnok, olimpiai bajnok lenni, hogy azzal foglalkozzak, ki mikor, hol vág át, ki és mikor akar rajtam keresztül meggazdagodni. Ha erre figyeltem volna, lehet, hogy most több pénzem lenne, de például nem nyertem volna tavaly vb-t.- Kellene egy menedzser, mint a külföldi sztároknak, meg újabban néhány hazainak.- Lehet, hogy kellene, de én nem keresek annyit. Lehet, hogy néhány ember el van tájolva az én fizetésemet illetően, de sajnos nem annyi, hogy én abból még e^y embert el tudjak tartani főállásban. Egyébként meg mi van akkor, ha rosszul választok és a menedzserem is átvág?...- Mi lenne, ha Hesser előkerülne és találkoznátok?- Ezt inkább hagyjuk... Hesser a sportból indult. Korábban évekig volt a paksi kosárlabdacsapat technikai vezetője. Abban az időszakban a jelenlegi ügyvezető-igazgató Juhász Sándor volt a férfi kosarasok edzője, így gondoltam ő az, aki talán tud valami plusz információt Hesserről.- Igaz, hogy már a klubtól is pénzügyi visszaélések miatt rúgták ki Hessert?- Én erről nem tudok. A mai napig nincs tudomásom semmiféle olyan dologról, hogy Hesser becsapta volna a klubot.- Mégis elküldték a kosárlabda-szakosztálytól!- Igen, mert már nem végezte teljes szívvel a munkáját. Hét évig volt nálunk főállásban és kezdetben semmi panasz nem volt rá. Később aztán, amikor beindultak a különböző kft.-i, meg vállalkozásai, már egyre kevésbé figyelt a csapatra, és én is haragudtam rá, mert én voltam az edző, és nekem kellett végeznem az ő munkáját. Aztán mikor ez már hosszabb ideje így ment, leültünk vele, és megbeszéltük, hogy akkor inkább ne csinálja. Végül is ennyi az ő története a klubnál, az nem igaz, hogy pénzügyi manipulációk miatt váltunk volna meg tőle.