Paksi Hírnök, 1993 (5. évfolyam, 1-26. szám)

1993-04-07 / 7. szám

PAKSI HÍRNÖK 2 1993. április 7. csípős, esőt is permetező márciusi szél. Honleányok és honfiak vonulnak most már egy akarattal a nyomda elé és hamarosan kézről kézre adják a szabad sajtó első kész termékét, a Nemzeti dalt és a politikai követelé­sek 12 pontját... Ez a vers most már él az emberek­ben. Nemcsak a szív fölé tűzött ko­kárdákban, hanem a nemzetért való áldozatkészségben is... 145 év sem halványította el mind­ezt. Mai ifjúságunk méltó örököse akar lenni az akkori ifjaknak. Isko­láink tanulói most is annak a versnek erejét hirdetik. Mire tanít ez a vers ma is? Hitre tanít, népünk jövőjében, ere­jében, szabadságában. Testvériségre tanít. Ekkor írta egy német költő, Heine a versét: „Ha a magyar nevet hallom, szűknek ér­zem a német mellényemet” Ez az ünnep ma is élő. Minden év­ben, mint stafétabotot adja tovább if­júságunk. Igaz, nékik ez már történe­lem. De hadd mondjam el néktek a személyes vallomást. Nékem még élet. Iskolás korom első éveiben 1927-28-ban még ott ült a tornate­remben tartott ünnepélyünk első so­rában 5-6 ősz, reszkető kezű férfi, kik ’48-as honvédek voltak. Még lát­ták Kossuthot, Bem apót, Görgeyt és beszéltek a tápióbicskei csatáról. Túl életük 90. évén. Ez a három színű kokárda az ő emlékük is. Annak a versnek az em­lékét adom tovább néktek. Vigyétek és adjátok ti is tovább: Szemünket ta­lán könny homályosítja, hangunk ta­lán már nem olyan érces, de kimond­juk: „A magyarok Istenére eskü­szünk, esküszünk, hogy rabok to­vább nem leszünk.” Ez a magyar nép forradalmának vallomása.” Az ünnepi beszédet követően de­monstrációra került sor. Honvédel­mi ezredek jelképes lovas bevonulá­sát láthatták az ünneplők. A lovakat ESZI-s diákok nyergelték. A látványos esemény után Bajor Péter, Vörösmarty Mihály: Harcidal című versét mondta el. A megemlékezés utolsó részében újabb indulókat fújt a városi zenekar, majd Nagy László: Tűz című versét hallhattuk Balogh Judit előadásában, utána a paksi néptáncegyüttes szemet gyönyörködtető fellépését láthattuk, szatmári táncokat roptak a dobogón. Ady Endre: A Tűz Márciusa című ver­sét Varga Viktória, a Dunakömlődi Általános Iskola tanulója mondta el, őt követte Veroszta Eszter, József Attila: Magyarok című versével. Az ünnepség a Szózat közös elé­­neklésével fejeződött be. OLÁH ZOLTÁN A szép számmal gyülekező töme­get a városi fúvószenekar fogadta a Szent István téren. Hartmann József vezette rezesek ’48-as korabeli indu­lókat fújtak. 10 óra után pár perccel a Himnusz eléneklése után, Benke Gábor, ESZI-s diák, Utassy József: Zúg március című versét adta elő az Erzsébet szálló erkélyéről. Ezt követően a Deák Ferenc Álta­lános Iskola diákjai adtak műsort. Produkciójukat a Länderer nyom­dában jelenet köré csoportosították. Utánuk a //-es Számú Általános Iskola énekkara lépett színpadra. Többek között Petőfi Sándor: Nem­zeti dal című versét énekelték el meg­győző felkészültségről tanúskodva. Őket a IV. Számú Általános Iskola ünnepi zenés irodalmi betétje követ­te. Színvonalas műsorukat a Tolcs­­uay László által megzenésített Nem­zeti dal részletei kísértékvégig. Válo­gatásukban hallhattuk Dinnyés Jó­zsef saját dalait és más kortárs kötlők megzenésített verseit is. A kis diákse­reg sikeres produkciója a felkészítő pedagógusok munkáját dicséri. Ezután hallhattuk Sólyom Károly nyugalmazott evangélikus lelkész ünnepi beszédét: „Kedves paksi ifjúság, tisztelt ün­neplő városi polgárok! Egy 145 évvel ezelőtti történelmi eseményre emlékezünk, az 1848-as magyar forradalomra, amely a ma­gyar államiság történetében először állított felelős kormányt a nemzet élére, megteremtve ezzel a nemzeti függetlenség és szabadság akkor elérhető legmagasabb szintjét az osztrák-magyar királyság kereté­ben. Már évtizedeken át folytak a re­formországgyűlések, és heves viták­ban próbálták megfogalmazni a nemzeti felemelkedés, a haladás, a jólét a gazdaság, a társadalom re­formját.. 1848 elején egyszerre Európa­­szerte felforrósodott a levegő. Ja­nuár 12-én Palermóban, január 27- én Nápolyban, február 24-én Párizs­ban robbant ki a nemzeti forrada­lom, március elején Bécsben is meg­mozdult a nép. Pesten még csend van, lázas tanácskozásban él a diák­ság, de még nincs erő, ami cselek­vést indítson. A költők egy-egy nép prófétái. Egy lánglelkű költő asztalán már egymás alá íródnak a sorok, már születik a riadókiáltás. Ez a vers aztán végigsü­vít az emberek ezrei felett és lobban a tűz, ifjak, öregek, férfiak és nők, ina­sok és tudósok, jobbágyok és földes­urak szívében kelt riadót a kiáltás: „Talpra magyar, hí a haza...” Egy pil­lanat alatt válik eggyé tízezernyi szív érzése, akarata, szándéka, döntése és visszhangozza a vers refrénjét: „a magyarok Istenére esküszünk, eskü­szünk, hogy rabok tovább nem le­szünk.” Ez már a forradalom hangja. Fel­támadott a tenger... Egyetlen puska­lövés nélkül, barikádok nélkül lobog­tatja a kibomlott nemzeti zászlókat a Ünnepelt a város

Next

/
Oldalképek
Tartalom