Paksi Hírnök, 1993 (5. évfolyam, 1-26. szám)
1993-09-08 / 18. szám
PAKSI HÍRNÖK 2 1993. szeptember 8. Választottjaink: Szalai-Dobos István Budapesten születtem 1955- ben. Itt is nevelkedtem a középiskola befejezéséig. Szegeden, a József Attila Tudományegyetemen végeztem el a matematika szakot Onnan kerültem feleségemmel 1979-ben Paksra, az atomerőműhöz, ahol jelenleg is dolgozom. Először rendszerprogramozóként, s jelenleg a számítóközpont vezetője vagyok.- Milyenek voltak az első benyomások Pakson?- Amikor idejöttünk, akkor az erőmű beruházása derekán tartott a város. Egy szocialista beruházás szállásadójának képét mutatta ekkor a település, rengeteg frissen idekerült emberrel, rossz ellátással, kocsmákkal, s ez idő tájt teljesen kettészakadva az óvárostól, az itteni lakosságtól. Magát az új lakótelepet gettónak éreztem. Rosszul éreztük magunkat El is akartunk menni innen, csak ideiglenesnek tartottuk itt maradásunkat A munkám viszont izgalmas volt, teljes mértékben kielégített, így aztán maradtunk. Azóta már 14 év eltelt Paks várossá vált és mi is idenőttünk minden idegszálunkkal'- Milyen változást hozott életedben az 1990-as év?- Minőségileg változott meg a kötődésem a város iránt mikor képviselő lettem. Ettől kezdve éreztem igazán magaménak a várost- Milyen célkitűzésekkel folytál bele a város vezetésébe?- Hála a jó lehetőségeknek, érzésem szerint jól működik a város. Célom az, hogy minden paksi polgárnak igazi otthona legyen Paks, ezért is akartam képviselő lenni.- Igen fontos pozíciót töltesz be a képviselő-testületben. Kezdetben az ügyrendi bizottság elnöke voltál, illetve tavaly téltől az oktatási, kulturális és sportbizottság elnöke is. Az erőműbeli munkád mellett hogyan győzöd a képviselői teendőket?- Időben nem egyenletes sem az erőműbeli, sem az önkormányzati terhelésem, így próbálok koncentrálni mindkettőre. Nem akarom, hogy az egyik a másik rovására menjen. Igyekszem időnként akár estéim árán is ezekben a változásos években eleget tenni a felvállaltaknak.- Mennyire tetszik neked Paks, mint település?- Kezdettől fogva nagyon tetszett az óváros, építészileg igen hangulatos, van stílusa. A környezete is szép, bukolikus. Itt folyik a Duna, aztán a környező tavak, meg az erdő. Szép itt Szert tettem pár paksi barátra is. Ezeknek, illetve nekik köszönhetően kezdtem itthon érezni magam. A13 éves fiam már itt született, Paks a szülővárosa.- Mi az, ami nem tetszik a városban?- Ami itt nem jó, az a működő szocializmusnak az eredménye, a városközpont szétbarmolása, a város társadalmának szétverése. Valaha itt egy jól működő, békés város volt Bármilyen sok jót is köszönhet a város az erőműnek, annak idetelepítésékor ezt sikerült szétzülleszteni. Mindezt épp úgy megsínylette az öreg város lakossága, mint mi, idetelepültek. Szörnyű volt látni a város erőszakos polarizálását, a ’80- as években az erőmű általi gátlástalan, nyílt vezérlést Többek között ezért is volt számomra olyan izgalmas a saját lakóhelyemen részt venni a rendszerváltozásban.- A SZDSZ jelöltje voltál, listán kerültél a testületbe. Milyen reményekkel fogtál a munkádhoz?- Azt reméltem, hogy a mostani választási ciklus végére teljesen olajozottan fog működni a város. Naív voltam, s most már látom, hogy ehhez még több választási ciklusnak kell eltelnie. S, hogy miért? Alapvetően a jónak vélt működő modellek bevezetését, a helyi viszonyok miatt nem lehetett azonnal érvényre juttatni. Ennek még ma is komoly gátjai vannak. Radikálisabb változtatásokra lett volna szükség, de ahhoz, hogy így, vagy úgy, de működjék a város, ezt nem lehetett megvalósítani. Néhány helyütt alkalmatlanok a pozíciójukat betöltő emberek, aztán a különböző törvények, jogszabályok sem voltak minden esetben átgondoltak. Sajnos a választott testület is gátolja mindezt, hiszen olyan a szakmai összetétele, hogy a különböző bizottságokat szükségszerűen nem feltétlenül az arra a posztra legalkalmasabb emberek alkotják. — Ilyen állapotok közt hogy érzed magad a testületben?- Nem érzem magam igazán jól. A jövőben mindent el kell követni annak érdekében, hogy pl. a magam példáját véve az oktatási, kulturális és sportügyi bizottság élén ne egy matematikus, hanem egy oktatáspolitikus koordinálja eme bizottság tevékenységét Ezek ellenére mégis úgy érzem, hogy hasznos tudok lenni azzal, hogy a bizottság munkáját szervezve, a nálam szakmailag alkalmasabb emberek munkájához a feltételeket megteremtem.- Hogyan realizálódik a gyakorlatban az új oktatási törvény?- A napi gondok kezelése miatt kicsit háttérbe szorult ennek a törvénynek a földolgozása, érdemben még nem tudtunk készülni ennek a feladatnak a végrehajtására. Ezek ellenére hiszem, hogy a város jelenlegi intézményrendszere, gazdasági struktúrája lehetővé teszi az új törvényben megszabottak sikeres véghezvitelét Lesz 10 osztály, lesz elég pedagógus és talán minderre pénz is.- Hogyan látod a választások utáni jövőt? —Fontosnak tartom, hogy elsősorban emberekben, szellemiségben kell gondolkodni. Települési szinten a politikai párt arra való, hogy az általa hirdetett eszméknek megfelelően megtalálja és mozgósítsa a vele azonos nézeteket valló embereket Ezen szempontok által vezérelve nagyon remélem, hogy lesznek olyan emberek, akik szakmájukban jobban hasznosíthatók lesznek a város vezetésében. Azt is őszintén remélem, hogy a jövő évi parlamenti választások eredményezte kormány (természetesen liberális pártok által alakított kormányt értek ezalatt) nem veszíti el a lakosság bizalmát, és a helyhatósági választásokon szintén ez a szellemiség fog diadalmaskodni. — Köszönöm a beszélgetést - Oláh Z. -Testületi ülés A szeptember 20-i testületi ülés napirendi pontjai 1. Ez évi költségvetés felülvizsgálata 2. Múzeum létesítése (a volt rendőrség épületében) 3. Külföldi kapcsolatok megtárgyalása 4. II. félévi pályázatok elbírálása 5. Óvodák beszámoltatása 6. Helyi közlekedési viteldíjak emelése 7. Ingatlanvételi ajánlatok 8. Telekértékesítés 9. Szociális intézményekben érdekképviseleti forma létrehozása 10. Javaslatok az SZMSZ-módosításra, intézményhálózat áttekintése 11. Fiatal házasok első lakáshoz jutásának támogatása 12. Helyi támogatások A Volt Hadifoglyok Bajtársi Szövetségének FELHÍVÁSA Ertesítjüka VHBSZ Paks városi tagozatának tagjait, hogy irodahelyiségünket hosszú kényszerszünet után szeptember 2án ismét megnyitjuk. Új címünk: VHBSZ Paks Városi Szervezete 7030 Paks, Deák Ferenc u. 20. (A megszűnt ügyvédi munkaközösség volt irodája. Bejárat a tüdőgondozó udvara felől.) Ügyeletet és ügyfélfogadást minden héten csütörtökön 9-13 óráig tartunk Az elnökség nevében: HERNÁDI FERENC A szociális ellátásokról Sem a szociális törvény, sem pedig a helyi rendelet nem szabályozza a szociális ellátások teljes körét A rendszeres segélyekre, a mozgáskorlátozottak támogatására, a rehabilitációs eljárásra stb. külön jogszabályok vonatkoznak Az általunk ismertetett ellátásokat magyar állampolgárok állandó tartózkodási engedéllyel rendelkező bevándoroltak valamint a menekültek igényelhetik. Ezenfelül jogosultsági feltétel továbbá pénzbeli ellátás esetén paksi állandó, személyes gondoskodást nyújtó ellátásnál pedig paksi állandó vagy ideiglenes bejelentett lakcím. A rászorultság elbírálásánál az egy háztartásban életvitelszerűen együtt lakó közeli hozzátartozók nettó jövedelmét kell figyelembe venni. Jövedelemnek minősül - néhány kivételtől eltekintve - a magánszemélyek jövedelemadójáról szóló törvényben meghatározott minden bevétel, függetlenül attól, hogy az adómentesnek vagy adókötelesnek minősül. Az egy főre jutó jövedelem számításánál tehát az adózott jövedelmen felül például az előző három hónapban kapott rendszeres, vagy eseti jellegű szociális támogatásokat is figyelembe kell venni. Az ellátást igénylőnek jövedelmét igazolnia kell, illetve nyilatkoznia kell a család tulajdonában lévő ingó, ingatlan dologról, továbbá vagyoni értékű jogról (nyaraló, személygépkocsi, betétkönyv, kárpótlási jegy stb.). A szolgáltatott adatok valódiságára vonatkozóan a hivatal információt kérhet az APEH-től, földhivataltól stb. A jogosulatlanul és rosszhiszeműen igénybe vett ellátásokat a PTK-ben meghatározott kamatokkal együtt vissza kell téríteni. Következő számunkban a pénzbeli és természetben nyújtott ellátásokat ismertetjük' Hírek a dunakömlődi nyugdíjasklubból A klub nyáron elkezdett külső tatarozása után jelenleg a klubszobák belső csinosítása folyik A klub megszépülését 16-án vacsorával ünnepli meg a tagság. A nyugdíjasok júniusban és júliusban Kiskunhalasra, augusztus 7-én és 20-án Tamásiba kirándultak. Az utóbbi túrán Schuckert János magánfuvarozó kedvezményes áron szállította a klub 45 tagját