Paksi Hírnök, 1993 (5. évfolyam, 1-26. szám)

1993-06-02 / 11. szám

1993. június 2. 11 PAKSI HÍRNÖK ,J~Ia megtámadnak, térdeljetek le?’ A röpke szakközépiskolai ismerke­dés után Serdülték lakásán találkoztam a marosvásárhelyi Bolyai Líceum egy­kori diákjaival. A tanárnő, aki Marosvá­sárhelyen nőtt fel és a Bolyai Líceum­ban érettségizett, így foglalta össze en­nek a találkozásnak az előzményeit: „’89. december 28-án többedma­­gammal egy konvojjal látogattam Vá­sárhelyre, később javasoltam a szak­­középiskola akkori igazgatójának, Ko­­váts Balázsnak: ha már testvériskolát keres magának az ESZI, legyen az Bo­lyai Líceum. Abban az időben indult meg ott a küzdelem a magyar iskolákért Televí­ziót, könyveket, írószereket vittünk. Vásárhelyen nem volt tanítás, a ro­mán iskolából kitették a magyar gye­rekeket a Bolyaiból viszont nem men­tek ki a román tanulók... Benyitottunk olyan osztályterembe, ahol hetven gyerek szorongott” Folytatásként meghívták a vásárhe­lyi diákokat a Festő-kupára.,Áradt fe­léjük a szeretet Igyekeztünk megmu­tatni, hogy velük vagyunk.” A paksiak ’90 őszén viszonozták a látogatást „Nagyon szép napok vol­tak. Nagygalambfalvát Kányádi Sán­dor szülőfaluját akkor kerestük fel elő­ször. Azt elmondani nem lehet mek­kora szeretettel fogadtak bennünket!” ’91-ben megint szerepelt a Bolyai Líceum csapata a Festő-kupán, tavaly ősszel pedig a szakközépiskola két osztálya látogatott Erdélybe. Ez a ki­rándulás nemcsak az ismereteket gya­rapította, hanem életreszóló érzelmi töltést is adott Az ESZI az idén már nem tudta megrendezni a kosárlabda-tornát Ezért arra gondolt Benke Éva tanár­nő: legalább a Bolyai Líceum néhány diákját elhívja Paksra. A tágas nappaliban körbe üljük az asztalt Zsuzsa és Szabolcs harmadéves programozó az ELTE-n, György ugyan­ott másodéves, Tünde elsős az orvosi egyetemen, Andrea angol szakra jár. Már a beszélgetés kezdetén fölvető­dik a „menni vagy maradni” kérdése, csak éppen az útirány ellentétes.- Mi már magyar állampolgárok va­gyunk - mondja Tünde - Égyelőre úgy gondoljuk, hogy itt fogunk maradni.- Ez attól függ, ki mit tanul. Nekem, ha elvégzem a programozó szakot meglehetősen jó esélyeim lehetnek otthon - véli Szabolcs. Andrea:- Volt egy álmom, hogy visszame­gyek a Bolyaiba tanítani, ha végzek De most úgy érzem... - hangja elbi­zonytalanodik - most nem tudnék visszamenni. Ezek az egyetemisták akkor voltak középiskolások, amikor Marosvásár­helyen is folyt az anyanyelvi oktatásért a harc. Megkérdeztem tőlük, hogyan élték át azokat a napokat Erre a kér­désre is Tünde válaszolt elsőnek:- Mindenki tele volt reményekkel. Megszerveztünk egy néma tüntetést Végzős osztály voltunk egy szál gyer­tyával és egy könyvvel a kezünkben mi mentünk az élem Hatalmas ereje volt a tömegnek Odajött hozzánk az igazgató úr: „Gyerekek ha megtá­madnak térdeljetekle!” Megmutattuk mi a tömeg méltósága. Amikor vész­helyzet lett, a tanárok a templomba menekítettek bennünket Arra gon­doltunk hogy lesz eredménye min­dennek Sajnos, nem. Voltam nyáron is otthon, egyre nehezebb a helyzet Ez a gyűlölet - meg vagyok róla győződ­ve - soha nem fog elcsitulni.- Ha hazamegyek látom, hogy édesanyám egy hónap alatt két évet öregszik - mondja Zsuzsa, aki eddig alig szólalt meg.- Elsietett volt a ragaszkodás a ma­gyar iskolákért - jelenti ki Szabolcs.- Egyből akartunk mindent - foly­tatja Tünde, aki az imént csillogó szemmel beszélt a reményekről. - Ez nagy hiba volt- Mi a garancia arra, hogy három­négy év múlva lett volna valami ered­mény? - Andrea kérdésére nem vála­szol senki. Hallgatunk egy kicsit aztán szóba kerül a korábbi évek magyar-román politikája és annak eredményei, György a határőrök, vámosok packá­­zásairól mesél. A többiek is elmondják saját változatukat Lassan vidám lesz újra a hangulat Végezetül paksi élményeikről szá­molnak be. Nem a város nevezetessé­geiről, az atomerőműről vagy a szak­­középiskoláról áradoznak, hanem Pé­terről szólnak elismerőea Elámultak attól a magabiztosságtól, ahogy a szakközépiskolás diák fogadta őket intézkedett az érdekükben. „Mi félsze­gek vagyunk. Lehet hogy azért mert mindig csendben kellett maradnunk Nem tudjuk feltalálni magunkat Az it­teni fiatalok sokkal talpraesettebbek”- Nehéz volt megszokni, hogy sza­bad vagy - foglalja össze (vélhetően társai véleményét is) György. Ennek a beszélgetésnek a lejegyzé­sét többször el kellett halasztanom. Most amikor a végére értem és a nyomdába igyekszem, ballagásra ké­szülő, maskarába öltözött diákokat lá­tok az utcám Ketten összefogódzva gördülnek korcsolyájukon, egyik tár­suk játékbabát szorít a hóna alá, társa szájában cumi, a fiúk arca bohócosra festve. Az idősebb járókelők kitérnek előlük, mosolyogva nézik vonulásu­kat GUTÁI ISTVÁN Egy sima parolis honvéd háborús viszontagságai A ma Gerjenben élő, de paksi származású 75 éves Ledneczki Pál első frontszolgálata 1941. no­vember 1-jétől 1942. augusztus 21-ig tartott. Él­ményeit feljegyzései alapján mindjárt hazatérése után részletesen leírta. Másodszor 1944. július 20-án kapott behívót Hamarosan újra az orosz frontra került A front ekkor már a Kárpátokon túl, attól alig negyven kilométerre volt Alakula­­tával visszavonult a Kárpátokba, majd az ország belsejébe. Fogságba esett, és kivitték a Szovjet­unióba. Sok szenvedés után nagybetegen enged­ték haza 1945 novemberében. Felépüléséig né­hány hónap alatt ismét leírta emlékeit A feljegy­zéseket egyrészt azért tartjuk érdekesnek, mert akkor készültek, amikor írójának emlékei még frissek voltak, másrészt pedig azért mert rang (sarzsi) nélküli közkatona írta ezeket úgy, ahogy ők, a sima parolisok élték meg a történelmet A visszaemlékezésekből több folytatásban is csak részleteket tudunk közölni. Amint a közlést befejezzük, a teljes anyagot a megyei és a városi könyvtárnak átadjuk, ahol ehhez az érdeklődők hozzáférhetnek. Közli: VAS ISTVÁN 1942. január 26. Este parancsot kaptunk, hogy századunk az egész zászlóaljjal Harkovba induL Éz rossz hír, mert már ott a front Ezt a tisztjeink beszéd­jéből értettük ki. Nikii Pali földim fölemlegeti: azt ígérték nekünk, hogy megszálló leszünk, most pedig a frontra visznek bennünket Január 30. Nagyon keserves útunk volt És hosz­­szú. Pár napi pihenő után reggel, kegyetlen hideg­ben, a lakosságtól toborzott szánkaravánnal indul­tunk el Harkov felé. Sokszor erős szél fúj. Hordja a havat szemünkbe Fölváltva hajtjuk a lovakat A szánkókról le-le szállunk és gyalogolunk, hogy meg ne fagyjon a lábunk A reggelink kávé, az ebédünk váltakozva bab vagy borsógulyás, tésztaleves, ká­posztagulyás. Este, amikor a kijelölt faluba érünk van a vacsora. Például kenyér, lekvár, vaj és kávé. Reggelenként mikor elhagyunk egy falut követke­zett a végeláthatatlan, napfényben szikrázó hósiva­tag. A vékony katonasapkát a kötött haskötővel az állunk alatt átkötve viseltük A vakító hóban barnák­ká égtünk de arcunkról, szempillánkról gyakran fej­tettünk le jeget kis jégcsapokat Vigasztaló volt ha a távolban láttunk sötétleni va­lamit Ez azt jelentette, hogy ott falu lesz, ahol védve leszünk a széltől, ami mindig fújt Lassan feltűnt a rendszerint a dombon épült szélmalom, majd lát­szottak a templom és a házak A templomokat legin­kább csak raktárként használták Február 11. Megérkeztünk Poltavába, egy szép, nagy gyárvárosba. Február 13-től március 15-ig. Pár nap pihenő majd tovább. Ez még kétszer ismétlődik Március 15. Már közel járunk Harkovhoz. Eszünké jut odahaza ma van a szabadság ünnepe és mi itt metsző, hideg szélben folytatjuk utunkat Harkovi lakosok az úton kis szánkóikkal viszik hol­mijukat A traktorgyár üszkös rom. Ép házat látni sem lehet a városban. Harkovot is elhagyjuk Március 17-én este, mesz­­sze keleti irányban fényszórók pásztázását látjuk. 18- án messziről jövő erős dörrenésekre figyelünk Éj­szaka Tanarovkán állunk Parancsnokaink értekez­nek Másnap reggel 4 órakor Szabó Elemér század­parancsnok ismerteti a helyzetet Eszerint a némete­ket az oroszok visszanyomták a Donyec innenső parijára. Nekünk az orosz előnyomulást meg kell ál­lítani és el kell foglalnunk a németek előbbi állásait Biztatásul mondja még, hogy az oroszok elcsigázot­tak fáradtak Még a világosság előtt fölfejlődött zászlóaljunk Pogány alezredes úr parancsnoksága alatt Megin­dult az ellentámadás. Nagynehezen elértük estére a falut (Lövészeink éjszakára biztosítás végett a köz­ség után húzódó erdős magaslatot elfoglalták) Az erdei harcokban szomorú veszteségeink vannak A századnak 12 halottja és 18 sebesültje van. Halott Lavotía László úr és két földim, Sere János és Osz­­vald Péter. Napokon át nehéz harcok folynak Március 23. Azonaz éjszakán még repülőtáma­dás is érte Gomolysa falut a szállásunkat Szemüve­gem ezalatt összetört Az orvos igazolása alapján összekötő beosztást kaptam. Azt jelentette ez, hogy a zászlóaljtörzsnél kellett tartózkodnom. Az itt ka­pott parancsokat vinnem kellett a századhoz és a vá­laszokat vissza. Gomolysán alig van ép ház. Egy nagy bombatöl­csérben 62 helyi lakost temetünk el. Pogány alezre­des úr mond fölöttük orosz nyelven gyászbeszédet Utána elrendeli, hogy fogataink szántsák a kerteket Éjszaka is kellett menni a vonalba paranccsal. Mentünk falun át szántóföldön és erdőben. Soha­sem tudtuk mikor robban az akna, amibe belebot­lunk Május 12. Éjszaka egy orosz szökött át hozzánk Azt vallja, hogy az ő embereik éjfél után 1 órakor tá­madni fognak Utasítást kaptak a századok az éber­ségre. A támadás 13-án 3 órakor valóban bekövet­kezett, de ereje a vonalainkon megtört Délelőtt 9 órakor a zászlóaljunknak egy halottja és három se­besültje vaa Az oroszok délután két óráig még öt­ször támadtak de a vonalainkba betömi nem tud­tak Este zászlóaljunk parancsot kapott a visszavo­nulásra. Sikerült a zászlóaljnak átmenni a Donyec túlsó partjára. Halogató harcban vonultunk tovább vissza Szmijevig. Itt érkezik el számunkra pünkösd vasárnapja. (Folytatjuk)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom