Paksi Hírnök, 1992 (4. évfolyam, 1-27. szám)
1992-01-01 / 1. szám
PAKSI HÍRNÖK 6 1992. január 1. „...Az arany, folyóvizeink fövenytorkolataiban bőven találtatván, már a rómaiak idejében a bennszülött quadok által nyeretett...’ (Egyetemes Magyar Encyclopaedia, III. k. 698. o. Pest 1861.) N. LÁSZLÓ ENDRE A honi aranymosás rövid története I. Már a régi-régi időkben legendák keltek szárnyra a Kárpát-medence mesés aranygazdagságáról, s ezeket a legendákat maga a valóság hitelesítette. Hazánk azon területek közé tartozott, ahol Európában a legkorábban találták meg a színaranyat. Ezt a kincset bőven szolgáltatták a Felvidék, Erdély és a Dunántúl folyóvizei. Érdekes, de indokolt, hogy a svédországi (de a norvégiai és dániai is!) aranyleletek tekintélyes részének származási helyét Mantelius O. is a Kárpátok vidékén keresi. Seger az aranyhuzalok korát a bronzkor első felére teszi és ugyanakkor kimutatja azt is, hogy a főként Magyarországról származó aranyleletek kereskedelmi útja az északi régió felé, Szilézián vezetett keresztül. Déli irányban a magyar arany vándorúba - a kutatás szempontjából még eléggé ismeretlen - Balkánon vezetett keresztül. Hérodotosz (Krisztus előtt 485 táján) megemlékezik a Maros folyó mentén lakó agatirszek pompás aranyékszereiről, s nagyon valószínű, hogy a föníciaiak és az Aegeicum őslakói már ezt megelőzőleg is tudhattak a magyarországi folyók aranyáról. Mindehhez tudnunk kell, hogy az aranymosás sokkal nagyobb múltra tekinthet vissza, mint az arany bányászata, hiszen világviszonylatban kitermelt aranynak még csaknem kilencven százaléka az aranymosásból származott. Nem lepődhetünk meg tehát Valér Butura román néprajzkutató azon állításán, hogy „a dák állam idején még az aranyimosás volt túlsúlyban...” (Etnográfia poporului Román, Cluj-Napoca, 1978.) Ortvay Tivadar írja 1892-ben: „... Erdély sója és aranya hatalmasan ösztönözték a rómait, s ő ez ösztönnek engedve, az első század kezdetén Dáciát tényleg meghódítja, s azt mint tartományt az ímpériumhoz csatolja...” A római uralom idején emberek, rabszolgák ezrei és tízezrei mosták Erdélyben az aranyat a folyók, patakok fövenyéből és a folyóvölgyek teraszain levő régi üledékből, főleg olyan helyeken, ahová a patakok vizét aránylag könnyen elvezethették, mint például az Aranyos völgyének szélesebb szakaszain, a szolcsvai, a lupsai és a bisztrai medencében. A kavicsrétegeket mélyen felforgatták, egészen az üledék aljáig. A kimosott kavicsot kupacokba gyűjtötték, s ezek a kupacok - egyes helyeken - mindmáig behálózzák a lejtők magasabb részeit, az alsó teraszokat. Köztük jól látható még ma is az egykori mesterséges víztárolók helye, és többhelyütt a vízvezető árok is. A helyi lakosok ösztönösen ráéreztek az ősrégi aranymosás nyomainak itteni eredetére, de figyelembe véve méreteiket és öszehasonlítva ezeket az utóbbi századok beliekkel, óriások munkájának tulajdonították azokat. Érdekes, hogy Szolcsván az egyszerű nép még ma is annak tartja a kavicsdombokat és azokat az árkokat, melyekben egykor vizet vezettek a magasabban fekvő aranymosótelepekre. A kelták már jóval a római befolyás előtt megkezdték az észak-magyarországi területen az aranymosást amint ezt a kelta érmék is bizonyítják. A kincssóvár római itt mégsem lépte át hódítóként a Dunát Hogy mi lehet ennek az oka? Ortvay erre is megadja a választ: A kelta faj... kivált arány lagos műveltsége és kézi ipara általa többi barbár nép közül s a közte és a római között kifejlődött nemzetközi viszony egészen másképpen alakult, minta római és a dák között Kelta és quád clientáris népekké lettek, római fenség alatt állottak s kívánt módon szolgáltatták át tartományuk kincseit...” A rómaiak azonban nem csupán Erdélyben és a Felvidéken mosatták az aranyat hanem a Dunán és a Kárpát-medence délibb részein is, például a Murán, a Dráván és a Száván is. Khin Antal (az első Csallóközi Múzeum alapítója és igazgatója - akkor még a csallóközi Somorján) szerint, a Dunántúlon élő avarok is nagyban űzték az aranymosást s „a rómaiak utódaitól tanulhatták el az aranyászatot”. Én azonban állítom, hogy az avarok mielőtt még hódítóként megjelentek volna a Kárpát-medencében, már nagyon-nagyon régen ismerték az aranymosás ősi foglalkozását. Igazolják ezt az oroszországi - bizonyíthatóan - avar leletek is. Ugyanez elmondható honfoglaló őseinkről. A krónikaíró szerint, az avarok legyőzése után a frankok „tizenöt ökrös szekéren” szállították hazájukba az avarok kincsét... Vajon foglalkoztak-e őseink aranymosással már a honfoglalást megelőző időkben? Erre a kérdésre a válasz korántsem egyértelmű - még ugyanannak a szerzőnek az esetében sem! Egyik írásában Khin Antal azt állítja, hogy az avarok csallóközi töredékeitől tanulták el őseink ezt a mesterséget, a másik írásában azonban már ő maga is rácáfol erre az állítására. Ezt írja: „... Ezt az ősfoglalkozást is alighanem a Don melléki őshazából hozta a csallóközi, a kumai magyar őse. Ugyanis a magyarság Don-vidéki első ismert hazájának nyugati szomszédságában az alánok tanyáztak. Ezektől ismerte meg a magyar az aranyat (az alán nép bányászattal is foglalkozott). Valószínűleg tőlük tanulta el az aranymosást. A mosott aranyat az aranyász sáraranynak nevezi, mert sárból mossa. Egyúttal a legtisztább aranynak tartja. Az alánok nyelvének maradéka, az osszét nyelv a tiszta aranyat sug-zarine, sug-zaarine néven nevezi, ami a sáraranynak felel meg összetételei alakjában...” Pantó Dezső bányafőtanácsos - az Ásványráró környéki aranyászok munkájával foglalkozva - a következőket írja: ...Sok adat szól mellette, hogy az ásványkörnyéki aranyászok munkája évszázadokon át csiszolódott ősfoglalkozása a parti magyarságnak. Ezt a tudományát persze nem az ázsiai őshazából hozta, hanem egyes fogásait, az,aranypor’ ismeretét az itt talált népektől leste el, de azt az ő találékonysága, szorgalmas, akkurátus munkája tökéletesítette...” S ugyan mi a véleménye erről a Szigetköz legjobb ismerőjének, dr. Timaffy Lászlónak? „... Megtelepülő őseink tehát már fejlett aranykultúrát találtak az új hazában. Mégsem itt tanulták a mesterséget, hanem minden valószerűség szerint már hosszú vándorlásaik alatt ismerték meg, s itt csak továbbfolytatták...” Darkó István írásából is kiderül, mi erről a véleménye, amikor - többek között - ezt írja: „... Három ősi foglalkozását űzhette a szigeten (Csallóköz) a magyarság: a vadászatot, a halászatot és az aranyászatot... Régen a Duna homokja bőven hordta lefelé a szemcsés aranyat, s az arany mosás gazdasági eredményei is nagyban hozzájárultak az ,Aranykert’ jómódjához...” Ha a honfoglalást megelőző időkben őseink nem ismerték volna az aranymosás tudományát, Eurázsia egyik legbutább népe lettek volna. Akkor vajon miért veszik észre ennek létezését előre küldött kémeik? Anonymus írásából tudjuk, hogy Ogmánd, kitTuhutum (Töhötöm) vezér a föld kikémlelése végett küldött be a Kárpát-medencébe, „mikor útjáról visszaérkezett, sokat beszélt urának, hogy azt a földet igen jó folyók öntözik, hogy azok fövenyéből aranyat szednek, hogy ez az arany a legjobb...”
