Paksi Hírnök, 1992 (4. évfolyam, 1-27. szám)

1992-06-03 / 12. szám

PAKSI HÍRNÖK 8 1992. június 3. Paks megállító és vendéglátó szerepe a múltban Kereskedők a középkorban gyorsjáratú szekéren A régmúlt tanúskodik róla, hogy egy-egy település kialakulását első­sorban a természeti adottságok sza­bályozták, a társadalmi tényezők csak másodlagos szerephez jutot­tak. Kies tájunk déli fodros-dűnés fu­tóhomokja szőlőivel, a nyugati lösz­hát acélos búzájával és remek kuko­ricájával, Duna menti árterünk kü­lönleges állatvilágával és növényze­tével, ma is változatlanul kínálja az élelmiszert, a nyersanyagot (fa, só­der) és a takarmányt. Erre épültek aztán a város társa­dalmi funkciói, melyek kiemelték környezetéből. Nézzük csak' sorjában: bornagy­kereskedés, ecetgyártás, erdőgazda­ság, gabonakereskedelem, hajóme­gállító jog, hajózás, halászat, házaló kereskedelem, idegenforgalom, húsipar, kékfestő, kofakereskede­lem, korsóipar, kosárfonó ipar, ma­lomipar, mészárosipar, múzeum, nyersbőrkereskedés, országos vásá­rok, konzervgyár, pálinkafőzés, per­gamen-, papírgyártás, piac, révek, sörfőzés, szabad kikötő, takácsipar, téglagyártás, tógazdasági halte­nyésztés, tutyigyár, uszoda, vasút vendéglátóipar, önálló villanytelep, zsibárusok stb. Tovább növelte központosító sze­repünket a közlekedésföldrajzi hely­zetünk, hiszen a víziút vasút és köz­út városunk teljes hosszában egy­más mellett, párhuzamosan halad, önként kínálva az ország, sőt egész Európa közlekedéshálózatába való közvetlen bekapcsolódásunkat A „Duna-part megálló” talán az ország­ban egyetlen olyan terület ahonnan egyformán felszállhatnánk vízi, vasúti vagy közúti járműre. A gondolatmenetet tovább gom­bolyítva rákérdezhetünk: vajon ma­napság minden imént felsorolt lehe­tőséget kihasználunk, mely az átuta­zókat megállítja? Megteszünk min­dent annak érdekében, hogy nem­csak megálljának itt, hanem el is időzzenek, szállást keressenek ma­guknak, mint a múltban tették? A vendéglátásnak nemcsak étke­zést és szállást kell kínálnia, hanem szórakozási és művelődési lehetősé­get is a megállított átutazónak. Néz­zük csak, mi volt a tarsolyukban fél évszázaddal ezelőtt a paksiaknak, és mivel tudták az átutazót megállásra bírni?! A szabad kereskedelem átutazó vándorai, ugyancsak megtöltötték gyorsjáratú kocsikat, a híres paksi kékfestők termékeivel, akik a nyers­anyagot szolgáltató lent is a paksiak­tól szerezték be és a paksi takácsok­kal szövették vásznaikat. Már az 1720-as években két takácsmester működött Pakson. A kötélgyártó mestereknek oly nagy tekintélyük volt, hogy a megyei főnök az egész környékről kitiltotta a kötélárusító kereskedőket Fényes Elek 1836- ban 187 paksi mesteremberről tu­dott és 25 dunai malomról. Külön kiemeli a len- és gyapotkelméket ké­szítő takácsokat Az 1891-ik évi agyagipari kiállításon a paksi fekete vizeskorsók országos hírnévre tet­tek szert melyek likacsos szerkeze­tük révén kitünően hűtötték a ben­nük lévő folyadékot Ezek voltak a mai termoszok ősei. Ennél is híresebb volt az 1888- ban bemutatott kitűnő minőségű pergament. A paksi Dusinszky Iz­rael által gyártott termék felvette a versenyt a külföldiekkel is. Az alis­pán erről dicsérő szavakat írt a mi­nisztériumba: Magyarországon és Ausztriában egy pergamentüzem működik, de meg sem közelíti a pak­si Dusinszky tekercsírómester ké­szítményét, sőt a külföldiek még egy­szer annyiba kerülnek. A miniszté­rium elrendelte, hogy az egyetemi és más oklevelekhez a Pakson gyártott pergamentet használják. Már 1748- ban működtek itt kosárfonók és gombkötőmesterek, akik szintén ha­talmas körzetet láttak el szebbnél­­szebb termékeikkel, helyi nyers­anyagot felhasználva. Ezen az őstermelő-önellátó vidé­ken magas szintre emelkedett a mé­szárosmesterség, még 1940-ben is 11 mészárszék működött, főleg a ha­jósok látogatták azokat és itt kikötve töltötték fel készleteiket Üzleteik so­ráról nevezték el már 1888-ban a mai Kossuth Lajos utcát Mészár­szék utcának. Az egyik utolsó mé­szárszékbolt üzlethelyisége ma is megvan a 4-es számú házban. Egyed Antal leírásában kiemeli a pá­linkafőzőket melyek a zsidók kezé­ben vannak, akik az uradalmaktól vették át árendába. Csak a paksi uradalomnak 14 pálinkaégető háza volt A mezőváros fontos idegenfor­galmi jelentőségű üzeme lett a sör­főző. A téglagyártást nemcsak a tömött falú házak helyén építendő paksi szükséglet kielégítése tette időszerű­vé, hanem a helyben található kitű­nő nyersanyag is. Az újvárosi tégla­­égetőt 1870-ben alapították, ahol me­­szet is égettek Körkemencés megol­dása az akkori viszonyokhoz mérten korszerű volt Évente 700-800 ezer téglát termelt Ma helyén a kenyér­gyár áll. Működik viszont a löszfal tö­vében a gőztéglagyár, mely 1894. óta üzemel. 1935-ben 60 munkást foglalkoztatott, 2-3 millió tégla évi kapacitással. Ok szállították a Paks-Pusztaszabolcs közötti vasúti szárnyvonalhoz a téglákat, amelye­ket az üzemépületeknél használtak fel. Ebből a megrendelésből megté­rült a befektetésük. Tutyigyárunk is jelentős népi vise­leti üzemünk volt az országban az egyetlen, ilyen jellegű gyártási profil­lal. 1926-ban egyetlen szoba nagysá­gú helyiségben kezdte el működését Majd felerősödve évente 12-15 ezer párt gyártottak belőle a Schmalz-test­­vérek. Termékeik a paksi vásároknak egyik legkeresettebb cikkei voltak. 1911-ben helyezték üzembe Paks önálló egyenáramú villanytelepét Nem kell hangsúlyoznom, hogy mekkora előrelépést jelentett ez az idegenforgalom, azon belül a ven­déglátás terén is. Végül fontos megállító szerepük volt a malmoknak. Dunai malmaink látványosság szempontjából is leállí­tották az átutazót hiszen Paks, mint említettem közvetlen a Duna-partra épült kilométereken keresztül. A du­nai malmok felszámolásával egy időben épültek fel Paks szárazmal­mai. 1926-ban helyezték üzembe a Duna partján épült többemeletes Szabó-malmot dunai uszályrakodó­val. Napi 200 mázsa teljesítménnyel 12 főt foglalkoztatott Ez az üzem volt a paksi gabonatermelők egyik fő vásárlója. 1933-ban kezdte meg működését a napi 120 mázsa telje­sítményű Schönweitz-féle malom. Ezután épült fel az újvárosban két ki­sebb malom. A négy malom vonzás­­körzete a környező falvakon kívül a lisztkereskedők jóvoltából távoli vi­dékre is kiterjedt. Mellettük a dunai malmok is dolgoztak a jég beálltáig. Az iparon kívül másik jelentős ide­genforgalmi lehetőségünk a „kitű­nő” közlekedés-földrajzi helyzetünk­ből adódott. A rómaiak már 41-54 között katonai állomást létesítettek a közeli Lussoniumban, a Sánchegy északi nyúlványán. Itt állandóan az equites Stabesiana és az equites Dalmatae (dalmát) lovasság állo­másozott. Paks tehát lóváltó állo­más is volt az Eszék-Óbuda közötti római úton, melynek a Sánchegy tö­vében talált mérföldjelző kövét a Magyar Nemzeti Múzeum őrzi. Az Árpád-házi királyok alatt a Szent Ist­ván által létrehozott Zarándok-út tengelyébe estünk. Az átvonuló ke­reszteshadak jelentős fogyasztói voltak a paksi áruknak. A török hó­doltság idejéből Wratislav báró csá­szári-királyi követ említi 1591-ben: Paksnak jelentékeny karavánszerá­­ja (vendégfogadója) van. Ebben a kis boltocskákban hagymát, kenye­ret gyümölcsöt dohányt húst árul­tak. Ha ezeket az ember itt nem sze­rezte be, bizony napokig koplalha­tott a Paksot elhagyó utas, mire újabb szerájhoz ért. A lakosság az Török kereskedők Koppány vára alatt 1686-ban

Next

/
Oldalképek
Tartalom