Paksi Hírnök, 1991 (3. évfolyam, 1-22. szám)
1991-01-17 / 1. szám
Bajor Péter: Naplóm (III.) Augusztus 7. kedd Reggelre a szobában megteltek az ágyak, megérkeztek a bolgárok. Misától - oroszul beszélgetve - megtudtam, hogy tegnap éjfél körül érkeztek meg. Jó az orosz a háznál - kivételesen. Reggeli után megtörtént a rajok beosztása, mi magyarok a finnekkel és néhány belga úttörővel kerültünk egy csoportba. Vezetőnk a színes bőrű Kana lett. Mi az első percekben kissé zavarban voltunk, mikor két külföldi beszélgetéséből kihallottuk nevünket, s nem tudtuk, valójában mit is beszélnek rólunk. Kanat ilyen kellemetlenségnek nem akartuk kitenni, ezért elhatároztuk, hogy magunk között „esperesnek” szólítjuk. A furcsának tűnő keresztelésre egyszerű indokunk volt: Már otthon tudtuk, hogy itt Belgiumban az egyház támogatja a pionírszövetséget, s úttörővezetőkként egyházi személyekre számítottunk. (A mindannyiunk által kedvelt Chrisztiant - sajátos felfogásunk szerint az „atya” megszólítás illeti meg.) A délelőtt rajfoglalkozással telt, sokat játszottunk és még többet nevettünk. Kezdeti feszültségünk gyorsan feloldódott, a mulatságnak csak az ebédet hirdető hívójel tudott véget vetni. A menü ízletes volt, csak a leves hiányzott egy kicsit. Ebéd után szervizeltem (SERVICE-szolgálat) a konyhában, mosogatásunk eredménye egy törött kancsó lett. Az egyórás szieszta után túráztunk Trois-Frontiers-be a „háromhatár találkozásához”. A hatalmas küátóban sűrűn kattogtak a végtelenre állított kis CMEHA-k (Gyönyörű fotómodellek voltak az Ardennek hatalmas láncai.) Mivel a BENELUX-államokon belül nincs szükség vízumra, Hollandiába is átruccantunk, majd Németországba is (Én életemben másodszor). Ha már lúd, legyen kövér... (Összesen mintegy 200 métert sétálhattunk.) Hazafelé énekeltünk, a környéken legelő tehenek rémülten menekültek. Augusztus 8. szerda Halk noszogatásra ébredtem, az - Ébresztő, megyünk Brüsszelbe szavaknál már kiszökött az álom szememből... A táborból kisétálva autóbuszra szálltunk. A türelmes sofőr egyenként lekezelte a 30 jegyet. Majd a mi óránk szerint - szinte másodpercre pontosan a menetrendhez igazodva sebességet váltott és rálépett a gázra. Egy kisvárosban vonatra ültünk, szerencsésen elértük a VERVIERS-i csatlakozást, s egyórás út elteltével - a másodosztályon utazva - megérkeztünk a fővárosba. Patrich abbé kalauzolt minket a gyönyörű Brüsszelben. A városban elindulva IBUSZ busszal találkoztunk, s néhány magyarral is megismerkedtünk a szökőkútjáról híres uralkodói parkban. A St. Michel Katedrálist ezen a nyáron tatarozzák, a Párizsi Notre-Damehoz hasonló, félbehagyott tomyú templomot csak kívülről nézhettük meg. Megismerkedtünk Brüsszel történelmével. Csodálattal hallgattuk Patrich elbeszélését, aki ecsetelte a város lakóinak odaadását, szorgalmas munkáját, mikor a II. világháborúban porig rombolt Brüsszelt a legrészletekig menőbben felépítették, szinte rekonstruálták. Ezt annyira a tökélyig vitték, hogy az embert a belváros utcáin sétálva akaratlanul is megcsapta a régmúlt idők szele. A királyi palota előtt rengeteg ember állt bebocsátásra várva, ide mi sajnos nem jutottunk be. A város főterén a szebbnél szebb virágokat ámló kereskedők forgatagában, csipkeverőket is láttunk, akik szemünk előtt végezték munkájukat Csodálatos élmény volt végignézni egy világhírű termék születését... Ebédünket az avenne de Stalingrádon, a belga „szövetség” éttermében fogyasztottuk el. Hatalmas adag spagettit ettünk, desszertként fagylaltot kaptunk. Ebéd után a városban sétálva megismerkedtünk Manneken-Pis-szel, Brüsszel szabadságszobrával, a pisilő kisfiúval. A minden brüsszeli szuveníren szereplő kisfiú méretét tekintve legnagyobb csodálkozásunkra alig „ütötte” meg a 80 cm-es magasságot. Megtekintettük a királyi múzeum képtárának egy részét 2 óra alatt (sajnos több időnk nem volt), s teremről teremre járva gyönyörködhettünk a híres festők világhírű alkotásaiban. Engem Rembrandt: A halál c. képe ragadott meg legjobban, csodálatos megborzongató hangulatával, az öregasszony arcán a maga valóságában ott ült a halál... Láttuk Rubens hatalmas, vallási tárgyú festményeit, képeket, csendéleteket, portrékat. (A festő ecsetét a félelem, a végzet tudata vezérelte.) A kulturális program után vásárolni mehettünk, de az előre eltervezett cipők és táskák helyett csak a képeslapok voltak számunkra is elérhető árban. Futólag megtekintettük az avange-dinasztia palotáját király lovas szobrát. Bár az általunk elképzelt városnézés lóversenyre sikeredett, így is éppenhogy elértük a 15 percet késő vonatot. Az utazás VERVIERS-ig szerencsésen alakult (még Brüsszel egyik hatalmas ékét, az atonciumot is megcsodálhattuk a vonatablakból), de a brüsszeli késés miatt az autóbusz, amelyik a táborba vitt volna minket, már elment... Végül - nagy nehezen csak hazaértünk. A vacsora utáni mosogatás közben magyarul kezdtem el énekelni, a konyhában tartózkodó Philippo fülig érő szájjal élvezte az előadást. (Lehet, hogy már készítik a nyári kényszerzubbonyomat?) (folytatjuk) Egy ősi közlekedési és munkaeszköz: a szekér (Dl.) Előző számunkban a kétlovas parasztkocsit mutattuk be, most egy jellegzetes és feledésbe merült téli közlekedési eszközről szólunk, ez a szán. Ezenkívül bemutatjuk még a Petőfi Sándor által megénekelt kétökrös szekeret. A szán A magyar kisgazdaságokban a szán a téli közlekedés egyik igen fontos eszköze volt. Mint teherhordási eszköz is fontos volt, mert ezzel hordták ki a trágyát a földekre, de földön telelő kukoricaszárat is ennek segítségével szállították a portára. Használták még föld-, homok- és hószállításra, de a tanyákról ezzel juthattak el a piacokra is. A téli vendégjárás igen kedvelt és hangulatos eszköze volt, valamint a lakodalmas vendégsereg szállítását is ezzel oldották meg. A szán elkészítése nem okozott nagy gondot az ügyes kezű, fumi-faragni tudó gazdának. A két szántalpat az első és a hátsó vánkosfák tartották össze. A szánkó oldalát a vánkosfák végeibe fúrt lyukakba fűzött használt-elvágott kocsitengelydarabok, vagy külön erre a célra készült rakoncák tartották. A rúd az első vánkos előtt, a szántalpakat összekötő fölhércet helyettesítő faradhoz kapcsolódott. A szánnal nehezen és csak nagy ívben lehetett fordulni, nagyon könnyen borait, ám a lakodalmas menetnél ez a derültségkeltés egyik eszköze is volt. A kétökrös szekér Ez is alaptípus, valamikor a puszták kisgazdái, de a nagy gazdaságok is használták ott, ahol közel volt a föld. Továbbá ott használták, ahol tinókat neveltek és csak teheneket tartottak. Típusjegyei: nem volt meg az első, ritkán a hátsó saroglya, ugyanis az ökrök gyakran letértek az útról, és ilyenkor le kellett ugrani a szekérről, amit a saroglya csak akadályozott. Ám a tehenek által vontatott szekérre már feltették a saroglyákat. Itt nem volt szükség a kisafára, ezért nem kellett a főhérc sem. A szekér rúdja vastagabb volt, mint a kocsié, végén a kapoccsal és a járommal. A járom részei: a felső-belső-alsó fák, a rúd és a járomszögek. A kétökrös szekeret is arra használták, amire a lovas szekeret, csak sokkal lassúbb jármű volt, viszont több terhet bírt el a két ökör a két lónál. A szekér ülésdeszkája egy puszta deszkaszál volt, hevederek nélkül. Sokszor csak a szekér oldalára ült fel az ökröket hajtó legény - kifelé lóvázva a lábait - mert így hamar le tudott ugrani, ha az ökrök rakoncátlankodtak. - ibrányi -•ff KsartÄ :# i *r , PAKSI HÍRNÖK 16 1991. JANUAR 17.
