Paksi Hírnök, 1990 (2. évfolyam, 1-24. szám)
1990-04-17 / 7. szám
ma pedig szinte semmit, mert az építkezésen dolgozóknak is ebből kell az ellátást biztosítani. Félő, hogy a lakosság haragja az építők ellen fordul, mondván: még azt a keveset is megeszik előlük, ami eddig volt. No, egy héten belül lett annyi hús, hogy az akkori áfész elnöke másfél mázsát vissza is küldött. Mikor ezt megtudtam, mondtam neki: végre kaptatok húst, ha Paksra nem kellett, miért nem küldted el Németkérre, Madocsára, vagy Gerjenbe? Szóval ilyen és hasonló gondok voltak abban az időben. Nem volt különb a tanács apparátusa sem, hiszen többen voltak olyanok, akiknek a 8 általánosa volt csak meg. Nem volt egy főiskolát, vagy egyetemet végzett ember sem a taná-Paks nagyközség történetében az 1973-78-as időszak igen jelentős, hiszen ekkor indul el most már végérvényesen az erőmű építése. Ez az időszak az, amikor várossá duzzad a település és 1979. január l-jétől városi rangot is kap. Ebben az időszakban a nagyközség tanácselnöke Oláh Mihály, aki 1989-ben a II. Sz. Általános Iskola igazgatójaként ment nyugdíjba.- Tanár Úr! Hogyan lett Önből tanácselnök? 0. M.: 1973 február végén kerestek föl, hogy vállaljam el az elnökséget. Akkor a Bezerédj Általános Iskola igazgatója voltam és nemet mondtam. Ezután a feleségemet keresték meg, őt próbálták megnyerni a gondolatnak. A feleségem elmondta nekik, hogy én ehhez a funkcióhoz túl őszinte és nyílt ember vagyok. Éppen ezért ez a funkció nem nekem való. Azt mondta erre a járási hivatal akkori vezetője: most pontosan ilyen ember kell ide, ebbe a beosztásba. Gondolkodási időt adtak, majd március 7-én újra hivattak és egy idő után közölték: addig fel nem állhatok ebből a székből, amíg el nem vállalom a tanácselnökséget. Az előzmények után féltem attól, ha nem vállalom a felkínált lehetőséget, előbb-utóbb okot találnak arra, hogy egzisztenciálisan lehetetlenné tegyenek. Végül is igent mondtam, mert mint pedagógus azt hittem, hogy itt is csak dolgozni kell, s nem lehet semmi baj. Ilyen körülmények között lettem tanácselnök.- Milyen körülmények között kezdte el a munkát?- Paks akkor olyan volt, mint a többi település. Csak lélekszámban volt nagyobb. Az építkezés elkezdése abszolút felkészületlenül érte a települést, ráadásul a megyei vezetés - mint már azt elődeim is elmondták - nagy ívben elkerülte a községet. Csak egy példa a kezdeti gondok jelzésére: az első 500 ember étkeztetését alig tudtuk megszervezni. Étkeztettük őket Geijenben, Kömlődön, Madocsán és a Birka csárdában. Ennyire szét kellett szórni az embereket. De a településen húst sem lehetett kapni a boltokban. Hiába álltak sorba az emberek, az a kevés ami volt, hamar elfogyott. 1974 januáijában jött ki hozzám egy kormánybiztos és érdeklődött a közellátásról. Én őszintén elmondtam, hogy húst eddig is ritkán lehetett kapni, Vágják a gesztenyefákat... (MTI-felvétel) Oláh Mihály tanácselnök - 1977 (MTI-felvétel) csőn. így kénytelen voltam az apparátus közel 50%-át lecserélni és újakkal feltölteni.- Milyen volt a kapcsolat a megyei vezetéssel?- Kezdetben jó, de egy év után volt egy vb-beszámoló, ahol nagyon megdicsért a megyei tanács akkori elnöke. Igen ám, de én nem tudtam azt, ha ilyen magas vendég jön ki hozzánk, akkor azt illik megvendégelni. Nagyon nehezítette a helyzetünket, hogy nem voltak információink, csak a megyei tanácson és a megyei pártbizottságon keresztül. Ráadásul - ez köztudott - az építkezést Szekszárd szerette volna megkaparintani. Ez végleg meghatározta aztán a viszonyunkat. Ismét egy példa a viszonyunkra. A művelődési ház tervdokumentációját Gyuláról hoztuk, azt adaptáltuk ide. Nos, a tervtárgyalás előtt a megyei tervosztály akkori vezetőjével egyeztettük elképzelésünket. Egyetértett velünk, azt mondta, hogy a megyei tanács is hasonlóan gondolkodik. Mikor megkezdődött a tervtárgyalás, a tervosztály vezetője azzal kezdte, hogy nem javasolja ezt a tervet, mert hogy néz az ki, hogy Pakson különb művelődési ház legyen mint Szekszárdon. Szerencsére az ERBE és a PAV képviselői mellettünk kardoskodtak és így sikerült a mai létesítményt megépítenünk.- Tanár Úr! Ebben az időben kezdődött a főutca korszerűsítése is, ugye?- Igen. Lelkileg nagy vívódást jelentett, hogy ki kellett vágni a gesztenyefákat, de a szakemberek szerint nem lehetett megmenteni őket.- Ezt valfják a mai szakemberek is, ha ez megnyugtató az ön számára. Ám azok a paksiak, akik ezek alatt a PAKSI HÍRNÖK 6 1990. ÁPRILIS 17.
