Paksi Hírnök, 1990 (2. évfolyam, 1-24. szám)
1990-07-10 / 13. szám
Mit és hogyan ünnepeljünk? Ez volt a kérdés azon a megbeszélésen, amelyet a művelődési központban tartottak a ház vezetői és munkatársai a Paksért mozgalom művelődési szekciójának tagjai, az egyházak és a pártok képviselői közösen. A megbeszélésen abban egyezség született, hogy nem lenne szabad úgy ünnepelni (nem ünnepelni), mint ez év március 15-én. Igaz, annak is hangot adtak a résztvevők, hogy a népnek nincs kedve ünneplésre és vigalomra. Ennek ellenére kísérletet kell tenni az ebben az évben soron következő ünnepeink méltó előkészítésére. Az egybegyűltek három évforduló megünneplését tartják szükségesnek: nevezetesen augusztus 20-át, október 6-át és október 23-át. Ezenkívül a jelenlévők elfogadták Kolbert Mátyás esperesplébános javaslatát, miszerint pünkösd vasárnapja - a Szentlélek templom felszentelésének napja - legyen a paksi búcsú napja. Abban is egyetértés született, hogy a szervezést ne külön-külön végezzék a városban, hanem ezt a feladatot a művelődési központ vállalja fel. Javaslatokat és ötleteket bárki tehet és megvalósíthat, de az a kérés, hogy ezt beszélje meg a művelődési központ szervezőivel. Felmerült olyan probléma is, miszerint a kisebbség jogát vegyék figyelembe. Ha valaki (vagy valakik) nem kíván ünnepelni, azt megtehesse. Ezen álláspont elfogadásával nem volt nézetkülönbség. Nagy kérdésként merült fel: kik fedezik az ünnepség költségeit. Ebben a kérdésben sok a bizonytalansági tényező, ám egy bizonyos: ha ünnepelni akarunk, az pénzbe kerül. Pénzt pedig más nem ad. Csak a tanács, a helyi üzemek, egyházak és pártok rendelkeznek bizonyos anyagi eszközökkel. Ezt a szerény lehetőséget kell figyelembe venni, az igényeket ehhez igazítani, ám meg kell teremteni az ünneplés anyagi és tárgyi feltételeit. Az idei augusztus 20-ai ünnepség a 9 órakor kezdődő ünnepi szentmisével venné kezdetét. Az ünnepi misére (katolikus nagytemplom) mindenkit szeretettel vár Kolbert Mátyás esperesplébános. Ezenkívül sport- és kulturális rendezvényre kerül majd sor. Október 6-án - a nemzeti gyász napján - az aradi vértanúkra emlékeznénk. Az emlékezés színtere: az iskolák és a Jámbor Pál Társaság által szervezett megemlékezések - előadások. Ez egy nagy, csendes, belső meditációra is lehetőséget adó, de külső formájában is észlelhető rekviem lenne. Október 23-án ünnepelnénk a Magyar Köztársaság kikiáltásának évfordulóját, az 1956-os forradalom hőseit és áldozatait. Ez az ünnep az MDF helyi alapszervezetének temetői megemlékezésével - kopjafaállítással kezdődne. Késő délután a művelődési házban kiállítások nyünának, színházi előadás lenne, melyek témái képcsolódnának a nap aktualitásához. Nagyon röviden így tudtam beszámolni erről a megbeszélésről, és annak reményében zárom mondandómat, hogy sikerül majd közösen és méltóan ünnepelnünk. _ jbiányi -A favágók csengetés nélkül jönnek? Üzentek: menjek ki a Hunyadi utcába, mert kivágtak egy fát. A hír sajnos mindennapi, ám a hírhozó hangján érezni lehetett az elfojtott indulatokat. Ezek után kerestem meg Pintér Zoltán Hunyadi utca 38. szám alatti lakost. Éppen előttem járt ott az állatorvos, akinek az állatokkal kapcsolatos panaszait mondta el. Nekem viszont lelki fájdalmairól beszélt, arról a sok-sok tortúráról, ami az elmúlt években érte. Az ő „Bermuda-háromszöge” a tanács műszaki osztálya - a szomszéd és saját maga. Elmondta - ám egy külső szemlélő is hamar észreveszi - hogy portája olyan helyen van, ahol igen sok a pince, így szennyvíz-szikkasztót nem építhetett az udvarán, hanem csak a házával szembeni szabad közterületre. Ezt a megoldást a tanács építési osztályajavasolta és hagyta jóvá, ami neki sok pénzébe került. Ám úgy tűnik, az építési osztály által javasolt megoldás akadályozza az utca betonozási munkálatait. Ilyen előzmények után jött egy másik ügy - ami - szinte törvényszerű ilyenkor és nálunk, mégpedig a szomszéd pince gazdájával való perlekedés. A szóban forgó pince mögött - ám Pintér Zoltán telkén - volt egy szép és gazdagon termő mandulafa. Az elmúlt évig a fa termését a pince gazdája szüretelte le. A szomszédok azonban felvilágosították Pintért, hogy az a fa az övé, nem hagyja másnak leszedni a mandulát. Ez a fordulat nagyon nem tetszett a pince tulajdonosának és rögtön megállapította, hogy a mandulafa veszélyezteti a pincéjét, ezért azt ki kell vágni. A tanács építési osztálya hivatalosan is helyt adott ennek az önérdeken alapuló vélekedésnek, és egy szép júniusi napon, a termése alatt roskadozó fát - mint egy vemhes disznót - kivágatta. Hat favágót küldtek ki a helyszínre, akik csodálkoztak, hogy egy ilyen kis fa miatt miért kellett ennyien jönniük. A környék lakói szintén csodálkoztak azon, hogy ennyi embere van a tanácsnak erre a munkára. Mindezt betetőzték azzal, hogy akkor mentek fát vágni és vágatni, amikor a gazda otthon sem volt. Tehát az „illetékeseket” nem érdekelte a magántulajdon védelméről szóló előírás, ők külön törvény szerint dolgoznak, és annak érdekét védik, akinek bora van, akinek csak kutyája, macskája és pár darab fosos libája, azt hadd húzza még az ág is - mármint a kivágott fa ága. A panaszáradat után felkerestem a tanács elnökhelyettesét, aki elmondta: teljesen jogtalan volt az akció. A telek, amelyen a fa volt, Pintér Zoltán tulajdonában van, ráadásul a tulajdonos otthon sem volt. Annyit még hozzátett, hogy tudomása szerint az építési osztály már februárban kiadta az ukázt a fa kivágására, de csak most ért oda a favágók illetékes csoportja. Végezetül mit kívánhatnék magunknak nyugodtabb jövőnk érdekében? Képletesen szólva talán azt, hogy a favágókat a lelketlenség ellen kellene bevetni, ezen a területen jóval több dolguk lenne, mint a Hunyadi utcában volt!- béri -Bő termés lett volna... Sorskérdések helyben PAKSI HÍRNÖK 6 1990. JÚLIUS 10.
