Paksi Hírnök, 1990 (2. évfolyam, 1-24. szám)

1990-01-31 / 2. szám

Öreg este volt, mire a Fellegvár olda­lán barátaink házát megtaláltuk. Mindenki él, megvagytok, a katona fiad is sértetlen? - mit is kérdezhetne az ember legelőbb? Reménytelen próbálkozás a telefonnal Vásár­helyt, Sepsiszentgyörgyöt, Csíksze­redát gyógyszerelosztás ügyében s magánügyben hívni. Majd hozzá­kezdünk a bécsiek gyógyszerszállít­mányát kipakolni és osztályozni ko­lozsvári sebészek irányítása alapján. Közben faggatjuk őket arról a csü­törtökről, a sebesülésekről. Mesél­ték, hogy az emberek - olyan elszán­tak voltak, akit bekötöztek s járóké­pes volt, újra csak kiment az utcára minden veszélyt vállalva. Barátaink vendégszerető háza táborhellyé vál­tozott, akinek nem jutott ágy, földre tett matracon, hálózsákban aludt. Reggel innen indultunk Marosvá­sárhelyre. A Feleken újabb ellenőr­zés, itt fogtak el pár nappal koráb­ban több szekust, akik Daciákkal próbáltak elmenekülni a városból. Mi örültünk az ellenőrzésnek, azt je­lenti, hogy az utakat próbálják biz­tonságossá tenni. A tordai hasadék közelében katonák integetnek, áll­junk meg, mutassuk az iratainkat, van-e idegen személy a kocsiban. A két harckocsi eleje a hegyek felé néz. Torda, Aranyosgyéres sártengerben úszik. Elfogyott a víz az ablaktörlők­ből. Egy kicsi faluban állunk meg, én románul kérem a vizet egy ház előtt álló bácsikától, ő akadozva bár, de magyarul válaszol s köszön mindent Magyarországnak, a magyaroknak, amivel hazáját segítik. Isten áldását kérve mindnyájukra. Sír az öreg, a kézcsóktól alig tudok menekülni, keze­met nyújtom egy baráti kézfogásra. Kutyfalván meg román fiatalasszony invitál magyarul tudó fia segítségével egy pohár borra, s nevet, mikor én ro­mánul hárítom el a meghívást: siet­nünk kell Vásárhelyre. A város bejáratát harckocsik őrzik, mindenhol tömeg, mutatják merre van a gyógyszer- és élelmiszer-begyűj­tő központ Mi azonban a főtér felé tar­tunk, csomagjainkat barátoknak, ro­konoknak adjuk, majd falusi plébá­niákra, körzeti orvosoknak visszük to­vább. Aztán ott áll előttünk a marosvásár­helyi főtér, a december huszonegyedi­­ki tragédia színtere. Balra a sarkon ki­égett épület a Romárta divatáruház üvegablakain golyó ütötte sebek, mö­götte a telefonközpont melynek tetejé­ről a tömeget lőtték A kicsi parkban mécsesek, keresztek koszorúk MDF- feliratot viselő koszorú és kenyér, fény­kép a tizenkilenc éves román fiúról, fénykép a huszonöt éves magyar ma­tematikatanárról, akik a többiekkel együtt itt néztek farkasszemet a fegy­verekkel. A fákon golyó ütötte sebek a környék házain sérülések A pártház­ról hiányzik már a gyűlölt címer, az épület előtt kicsi emelvény, innen be­szélt Király Károly a vásárhelyiekhez. Az emberek reménykednek de gya­nakodva figyelik kik kerülnek be a vá­rosok, az ország vezetői közé - ez len­ne a garancia arra, hogy a magyarok végre hazájukban tényleg hazára lelje­nek A románok valahogy jobban bíz­nak a jövőben. A főtéren állunk autón­kat körülveszik az emberek kérdezik melyik városból jöttünk kik vagyunk Paks neve nem nagyon ismerős szá­mukra, (ott ahol az atomerőmű van? - kérdezik) általában azt hiszik aki ma­gyarországi, az budapesti. A maradék édességet rágógumit a gyerekek ke­zébe dugom, (én szégyellem, hogy osz­togatok) még elhangzik egy-egy vi­szontlátásra, Isten áldjon - románul, magyarul, s aztán indulunk Társaink is visszaérkeztek akik egészen Gyer­­gyószentmiklósig merészkedtek Gyergyószárhegy, Ditró, Alfalu plébá­niáin gyógyszert, élelmiszert adtak át a helybelieknek Nem csak kenyérrel él az ember - állapította meg csopor­tunk lelkes szervezője, vezetője, a bu­dapesti orvos. Könyv kell ide, gyere­kek! S aztán már visszafelé Kolozsvárig, s aztán Budapestig csak erről beszél­gettünk Mikor jut majd el ezekbe a ki­est hegyek között megbúvó falvakba székely gyermekek kezébe egy-egy szép meséskönyv, mondák a honfog­lalásról, vagy egy-egy kötete a Képes történelemnek? Könyveket kellene gyűjteni s nem könyvtáraknak isko­láknak adományozni, hanem egyene­sen a gyermekek kezébe adni. S ha ösz­­szejön egy autónyi könyv, a rakomány­nyal már lehet is indulni. A szabadság kézen fogta ezt a né­pet is 1989 karácsonyán, s vezeti egy szebb, emberibb jövő felé. Világítsuk a szellem lámpásával mi is útjukat! Budapest határában felbomlik a konvoj, a bécsiek igyekeznek talán még az éjféli koccintásra otthon is le­hetnek Minket is várnak A feladatun­kat teljesítettük Dr. Serdültné Benke Éva Általános választások 1990 Tisztelt olvasó! Tisztelt paksi választópolgárok! A Paksi Hírnök hasábjain folyama­tosan tájékoztatni kívánjuk Önöket az aktuális tennivalókról, a választási elő­készületekről. Ezennel meg is kezdjük ennek valóra váltását A képviselőválasztást megelőzően jelölést kell lefolytatni. A törvény sze­rint ún. egyéni választókerületekben választópolgárok területi választóke­rületekben pártok jelölhetnek A pár­tok országos listát is állíthatnak A lista azt jelenti, hogy a pártok több jelöltet is indítanak és azok együttesen kerülnek fel a szavazólapra. Országosan 176 az egyéni választókerület, 152 a területi választókerületenként listán megsze­rezhető mandátumok száma, az egyé­ni és a területi választókerületekben mandátumot el nem ért, országosan összesített szavazatok alapján a pár­tok további 58 ún. kompenzáció man­dátumhoz jutnak így tehát az ország­­gyűlési képviselők száma összesen 386 lesz. Tolna megyében az egyéni választó­­kerületek száma: 5. További 4 mandá­tum szerezhető meg a területi listán Az 58 mandátumbólTolna megye isatöre­­dékszavazatok arányában részesül A paksi székhelyű képviselői válasz­tókerületbe tartozik: Paks, Dunaföld­­vár, Bölcske, Madocsa, Dunaszent­­györgy, Geijen, Fadd, Németkér, Nagydorog, Györköny, Tengelic, Sár­­szentlőrinc, Kölesd, Pálfa, Kajdacs. Az eddigiekben felvázoltuk hogy kik illetve mely szervek jelölhetnek és hány fő képviselőt, a továbbiakban a jelölés módját mutatjuk be Egyéni választókerületben a jelölés­hez legalább 750 (hétszázötven) vá­lasztópolgárnak az aláírásával hitelesí­tett ajánlása szükséges. Az ajánlásra kizárólag a törvény mellékletében leírt „Ajánlási szelvény” szolgál. (Az ajánlási szelvényhez perforál­va kapcsolódik az ÉRTESÍTÉS a vá­lasztói nyilvántartásba való felvétel­ről, amelyről az AJÁNLÁSI SZEL­­VÉNY-t le kell választani.) A jelöltajánlás a választópolgár szabad elhatározásán alapul, arra senki sem kötelezhető. A választási törvény előírása szerint a választó­­polgár csak egy független jelöltet vagy egy pártjelöltet támogathat, ki­zárólag abban az egyéni választóke­rületben, ahol az állandó lakóhelye van. A támogatni kívánt jelölt, továbbá a párt vagy társadalmi szervezet ne­vét az ajánlási szelvényen fel kell tüntetni. Ha független jelöltet kíván támogatni (tehát, akit nem valamely párt indított), akkor elegendő a jelölt nevének beírása. A kitöltés után a perforációnál az ajánlást le kell tépni és átadni annak a jelöltnek vagy képviselőjének, akit ön támogatni kíván. Dr. Tóth Lajos „AJÁNLÁSI SZELVÉNY” A választópolgár neve: ................................................................................. Személyi száma:.............................................................................................. Állandó lakásának címe: ............................................................................. Választói nyilvántartási sorszáma: ........................................................... Az ........................... napjára kitűzött választáson jelöltnek ajánlom: (jelölt neve) (párl/társadalmi szervezet neve) (saját kezű aláírás) 1990. JANUÁR 31. 3 PAKSI HÍRNÖK

Next

/
Oldalképek
Tartalom