Paksi Hírnök, 1989 (1. évfolyam, 1-4. szám)
1989-12-01 / 4. szám
Mit tehetünk még gyermekeinkért? Az idén augusztusban költöztünk Gcrjenbe Felsőnyékről. Észre kellett vennem, hogy nemcsak új helyre kerültem, hanem - ahogy a napi eseményeket figyelem - sok tekintetben új megvilágításban láthatom a körülöttem zajló dolgokat Gyermekeinkről - mint vallásoktatással is foglalkozó felelős ember - szeretnék néhány szót ejteni. Püspökünknek volt korábban e témában figyelemre méltó írása. Ebben azt mondta, hogy az iskola adja meg a gyermekeknek az értelmi nevelést az otthonnak pedig az érzelmit kell adnia. A lelkipásztornak a kettő ötvözése a feladata, hiszen a vallásoktatás mind az értelmi képességet igénybe veszi, mind az érzelemre próbál hatni. A becsületes tanárok küszködnek az eléjük is kitűzött tantervek maradéktalan teljesítésével és nem érnek rá még a gyermek érzelmi világával is foglalkozni. A szülők - apa és anya is - azzal a kérdéssel vannak elfoglalva, hogy a család megélhetéséhez a szükséges anyagiakat előteremtsék. A munkahelyről fáradtan térnek ha za, elvégzik a rájuk váró otthoni fe ládátokat, esetleg megnézik az őket érdeklő műsort a televízióban. - S mi jut a gyereknek? Legfeljebb néhány szavas érdeklődés az iskola felől, a rossz jegy hallatán vagy beletörődött legyintés, kioktatás: „én másként csináltam volna...”, vagy csattanós büntetés. A gyermek már nem tud védekezni sem, mert annyi idő sincs. Csoda-e, hogy ezek után a családtól elfordulnak? Sajnos, sok esetben a kétes értékű filmek hatása alá és a szintén magukra hagyott „haverok” társaságába kerülnek. Tegyük szívünkre a kezünket, a mai nap hány percet beszélgettünk gyermekeinkkel? Kitől tudja meg, ha nem tőlünk szülőktől, lelkipásztoroktól, hogy a „Ne ölj” nem csak a mások, de saját életére is vonatkozhat! Nemrég hallottam egy 16 éves fiúról, aki a kilencedik emeletről kiugrott, s nem tudni, miért!? - Szomorú statisztika, amely a fiatalkorúak öngyilkosságának emelkedését mutatja, figyelmeztet e mulasztás következményeinek súlyosságára. Itt jön a vallásos nevelés hatása. Ezt adná a szabadabb vallásoktatás a belülről szegény, sivár gyermeknek. Én gyakran inkább érzelmi világukkal foglalkozom (talán néha a tananyag rovására is, ha kell), hogy kiegyensúlyozottabb egyén lehessen belőlük. Nem fölösleges a tananyag, de ha látom, hogy a különféle foglalkozásokkal amúgy is túlterhelt gyermek odajön a hittanórára az iskolába, nagymértékben szüksége van arra, hogy a kisugárzó szeretet légkörét is megtapasztalhassa. Most következik részünkről, a hittanoktatással aktívan foglalkozóktól egy kérés. Mielőtt beindult volna nálunk a tanítás, sorra látogattam a szülőket, hogy segítsenek ennek eredményességében. A lelkész - mint ezt a többéves tapasztalatom alapján megállapítottam - félszárnyú madár ebben a kérdésben. Az óra sikere rajta múlik, de hogy oda eljusson a gyermek, ez a szülő feladata. Találkoztam néhány rendkívüli esettel, mikor éreztem, s meg is tapasztaltam törekvésem otthonról jövő támogatását. Ez különösen a serdülőkorúaknái szükséges, ahol nagy érzelmi kilengések vannak. Bizony jó néhány esetben ez a támogatás elmaradt főként a különórák fontosabbnak tartása miatt. Nem mondták ki, de érződött: ha a szomszéd gyermeke erre vagy arra a különórára jár, akkor az én gyermekem maradjon ki?! Ez bizony, titkolt nagymérvű önzés, aminek a gyermek az áldozata. Hol marad az érzelmi nevelés?! Vagy talán próbáljuk elhitetni - mert mi szülők is nagyon sivárak vagyunk érzelmileg hogy neki sincs szüksége ennek megélésére. De igenis VAN! Most még megadatik néhány esetben az, hogy ezzel a kérdéssel a nagyszülők foglalkozzanak, s ez jó. Nagy probléma az, hogy a gyermekek szüleikkel együtt jöjjenek el gyülekezeti alkalomra. Roppant nehéz hívogatni a kicsinyeket, ha az embernek - gondolatban - azt kell mondania: „Gyere el istentiszteletre még akkor is, ha a szüleid nem jönnek.” Előfordult ez is, de olyan öröm látni egy gyermeket, hogy minden vasárnap - a hittanórákon kívül - eljön, s nagyapja is(!) ott van mindig vele. A kimondottan elhanyagolt de fontos érzelmi területen kívül ott van az ilyen oktatásokon igénybe vett értelmi terület is. Ifjú koromban olvastam Kosztolányi Dezső: Néró c. művét. A legmegdöbbentőbb élményem az volt ennek kapcsán, hogy gyermekkorában ez a véres kezű zsarnok ember pont olyan aranyos, göndör hajú kisgyermek volt mint a többi. - Vajon a mi gyermekeinkkel hogy áll ez a kérdés? Elképzelhetetlen, hogy belőlük valami gonosztett elkövetője lenne? Nem hiszem, hogy minden ilyen életű embert eleve ezzel a céllal neveltek volna szülei. Inkább nagy meglepetést, keserves csalódottságot és mély kiábrándulást jelentett e borzalmas felfedezés. Nem állítom azt, hogy minden hittanórára járó gyermek erkölcsi magasságokat elérve fejezi be életét, de azt igenis kijelentem, hogy annak a gyermeknek könnyebb botlásokat elkerülni, aki ilyeneket tanul: „Ne lopj; Ne ölj; Ne paráználkodj”. A mai hibák, ha azokat figyelmen kívül hagyják, másokat is tönkretevő személyiséggé nőhetik ki magukat, míg - hiszem - egy következetesen Isten akaratát figyelembe vevő ember mások számára is nagyon használható, megbízható és jellemes egyéniséggé lehet. S a mai magyar társadalomban ilyen emberekre van szükség. Azt hiszem, ennek az elképzelésnek a megvalósítása rajtunk, szülőkön is múlik. Hatvani István geijeni lelkipásztor Igazi békeségben A krizantémárus hö/gy //yen meleget régen jegyezhettek föl októberben, mint amilyen volt, s állítólag még az öregek sem emlékeznek hasonló esetre. Szinte kora tavaszi az idő. A kertekben, a töltésoldalakon virágzik az erdei ibolya, a parkok ágyúsaiban hatalmas szirmokat bont a rózsa. A krizantém talán sohasem volt ilyen szép, ilyen őszi illatokkal terhes, mint az idén. Október van, ha lépünk egyet már november. Téli hónap, és mi azt szoktuk meg, hogy melegen öltözünk, hogy bezárkózunk házainkba. Most meg kint vagyunk az utcán, a tereken, a kapualjakban leállunk beszélgetni, s olykor még egy szégyenlős mosolyra is futja. Az egész várost krizantémillat lengi át, s a városi könyvtárral átellenben, nem messze a szép krizantémárus hölgy árulja virágait. Haja tavaszi színű. Másnap és harmadnap is ott van, kínálja a megbékélés virágait. November elsején valami nyugtalanság hajt, űz. Buszra szállók, a főiskola utáni megállóban felszáll egy öregasszonyka, s olyan hatalmas krizantémcsokrot tart a kezében, akár egy malomkerék Visszanézek a buszból, a szép virágárus hölgy most is ott áll. S ott fog állni egy hét múlva is. És mindig, kezében virágaival. (lkgy) 1989 DECEMBER 9 PAKSI HÍRNÖK
