Hudi József (szerk.): Voyta Adolf visszaemlékezései (Pápa, 2012)

IV. Családalapítás, üzleti vállalkozások

Voyta Adolf visszaemlékezései gött Ferenc József császár Napóleonnak, ki hét évvel ezelőtt, 1859- ben ötét Lombardiából verte ki, hogy segítse ki a bajból, de gyorsan. A bécsi udvarnak a holmi[j]ait már hordták vasúton Komáromba, ezeket a vonatokat átmenni Győrött láttam. Napóleon sietett a dologgal, de az ár az volt, hogy a velencei olasz tartományt adja vissza volt tulajdonosának, Olaszországnak. Noha ott Custozzánál az olaszokat az osztrákok, illetve a magyar bakák meg­verték, Velencéről lemondtak, és így lett béke.290 Most már látta Ferenc József, hogy nem lehet az eddigi úton halad­ni, már azért sem, mert Austriát Németországból kiebrudalták.291 így gyorsan hívták Deákot, s a t[öbbi], amit mindenki megért292 és ismer. Ez enyhítette némileg az ebben az évben történt károsodásomat. Azonban nagy örömben is volt részünk, mert az isten egy kis szőke, kék szemű angyalkával ajándékozott meg, kinek - mert hozzá illő volt - [a] Gyöngyike nevet adtuk. Az 1867. évben az ajkai kőszénbánya épületein dolgoztam. Ebben az évben a nagyszivattyú tornyát készítettem el, amelynek hivatása a bánya legmélyebb helyéről az egész ott ö[s]szejövő vizet kiszivaty- tyúzni, hogy a bányában szárazon dolgozhassanak. Más egyébb épít­kezésem is volt. és osztrákok között összecsapás volt, amelynek következtében a község leégett. Vö. BOROVSZKY 1904. 83. 290 Az Olasz Királyság 1866. június 20-án üzent hadat Ausztriának. Az osztrák se­reg június 24-én Custozzánál aratott győzelmet az olaszok felett. Ausztria az október 3-i bécsi békében mondott le Velencéről. BENDA 1983. III. 737-738. 291 Az 1866. évi porosz-osztrák háborút az augusztus 23-i prágai béke zárta le, amely szerint Ausztria önként kiválik a Német Szövetségből, 20 millió tallér hadisar­cot fizet Poroszországnak és lemond annexiós igényeiről. BENDA 1983. III. 737. 292 értsd: megélt, átélt - Voyta itt az olvasóival közösen átélt élményekre hivatko­zik. » 82 «

Next

/
Oldalképek
Tartalom