Hudi József: A veszprémi színjátszás kezdetei 1723–1879 (Veszprém, 2009)
II. Bevezető tanulmány - Műkedvelők a színpadon
játékokban, amelyek közül a témakatalógusba besorolhatók egyötöde vallási, négyötöde világi tárgyú volt.40 A kutatás jelenlegi állása szerint 1723-1776 között 29, túlnyomórészt latin nyelvű színművet ismerünk.41 Ezek közül 20 világi, 5 vallási tárgyú volt, 4 darabot viszont egyikhez sem lehetett besorolni. A vallási témájúak közül egy-egy az erények, az Ószövetség, az Újszövetség, kettő' a „szentek és vértanúk” témakörbe sorolható. Az 1747-ben bemutatott Manasses című dráma a rossz uralkodó jó uralkodóvá válásának ószövetségi történetét dolgozta fel.42 Manasses egyiptomi Józsefnek a fia, Jákob törzsének a feje volt, aki 12 éves korában kezdte Judea kormányzását, mellyel az országot majdnem romba döntötte. Minden megváltozott, amikor Asszíria királya, Nabukodonozor vezérei Júdea előkelőivel együtt az egyik csatában elfogták, s Babilonban börtönbe vetették, ahonnan Isten segítségével megmenekült és megjavulva jó királlyá vált. A drámában 29 szereplő mellett katonák, liktorok, gonosz lelkek, zenészek és tréfacsinálók léptek színre. 1752-ben a hét alvó szent életét, halálát és feltámadását (De septem dormientibus martyribus) láthatták a nézők.43 A történet Krisztus születése után 250-ben játszódott, amikor Decius császár a keresztényeket üldözte, s közülük hét férfiút egy barlangba záratott, ahol kétszáz évet átaludtak, s csak akkor ébredtek fel, amikor egy juhász a befalazott barlangot kibontotta. 1753 farsangján Cziftkay István Kalazanci Szent Józsefről, a piarista rend megalapítójáról44 mutatott be egy allegorikus drámát (De Galantophilo).45 1754-ben újszövetségi téma, a bénát meggyógyító Jézus története került színre (Paralyticus ad sanitatem revocatus).46 40 A témarendhez lásd: KILIÁN 2002a. függeléke, 5. sz. táblázat. 41 KILIÁN 1994. 310-326. 42 KILIÁN 1994. 314-316. 43 KILIÁN 1994. 316-317. 44 Kalazanci Szent József 1556. vagy 1557. szeptember 11-én született Jósé de Calasanz néven a spanyolországi Aragóniában, Peralta de la Sál faluban. 1583-ban szentelték pappá, később püspök lett, de hivataláról lemondott és Rómába utazott, ahol az elhagyott és szegény gyermekek nevelésével foglalkozott. Itt alakította meg 1597-ben Európa első' ingyenes népiskoláját, amely a „Kegyes Iskola” nevet kapta. 1617-ben alapította a piarista rendet, amelyet 1621-ben fogadtak el. Nevelési módszerei és elvei miatt sok támadás érte. X. Ince pápa a rendet 1646-ban feloszlatta, de halála után a rend működését újra engedélyezték. Vö. MÁRFI 2005. 273-289. A „kegyes iskolák rendje” (Ordo Scholarum Piarum) később általános tanítórenddé vált. 46 KILIÁN 1994. 317. 46 KILIÁN 1994. 318.-17-