Hudi József (szerk.): Véghely Dezső visszaemlékezései (Pápa, 2020)

Testvéreimről; Sarolta nővérem

(■BBHHBHHBBHHnBHHBBBMnMHHMMMBHBaHBHHBBHHBnHBHnHaBBHBHBBani■HBHMHMBHHHBHBHHBHBHBaBn családtagság. Akkor még olyan kisfiú voltam, hogy az udvarlás fogalmát nem ismertem. Erről tehát nem is írhatok, ellenben jól emlékezem azokra a vacsora utáni teázásokra, mikor a Jóska a Sárival négykezeseket adtak elő családi körben. Később majd minden délután nálunk volt Jóska és Jókai-regényeket olvasott fel. A hallgatóság anyám és Sári voltak, sok­szor én is. Sőt, azt is mondhatom, hogy Jóska oly szépen olvasott fel, hogy nagyban hozzájárult ahhoz, hogy Jókai oly soká a legkedvesebb íróm volt. Kisgimnazista koromban faltam a Jókai-regényeket. Egyszó­val: Jóska nékem mindig, mint családtag tűnt fel, és mint családtag sze­repelt. Amikor még Pesten vizsgázott, vagy Berlinben tanulmányúton volt, a család minden egyes tagja úgy érzett, és viseltetett vele szemben, mint egy családtaggal; így nem csoda, ha bennem azt az érzést váltotta ki. Azt is meg kell hagyni, hogy Jóska igen tudott a gyermekekkel bánni, így velem is. Sokat játszott velünk, amit én nagyon szerettem. Már mint férj is, úgy tudta a szórakozását megválasztani, hogy mi, gyerekek bele voltunk kom­binálva. Például a szilvásban épített velünk együtt egy kis házat ajtókkal, ablakokkal, téglából, malterral, stb. Ezeket ő előre megtervezte; az aszta­los-, ácsmunkát előre télen megcsináltatta és a nyáron Almádiban a ker­tünkben felépítettük. Később, amint nőttünk, bércsónakon csónakázni vitt bennünket, majd evezős csónakot is csináltatott Jánosi kanonok126 matró­zával, a Giovanni útján127 Kurzola128 szigetén. Ezt a csónakot is mi 126 Jánosi Gusztáv (Veszprém, 1841. szeptember 15. - Veszprém, 1911. augusztus 15.) veszprémi kanonok, költő, műfordító. 1877-től Kovács Zsigmond püspök oldalkanonokja, 1898-tól őrkanonok, 1902-től éneklőkanonok, 1906-tól olvasókanonok, 1909-től nagypré­post és általános püspöki helynök. Balatonkenesén édesanyja mellé temették. PFEIFFER 1987.124-125. 127 helyesen: segítségével, Giovanni Caravanicho dalmát származású matróz volt, aki Jánosi Gusztáv Dodó nevű négy tonnás szkúterét kormányozta 1888-tól haláláig, 1903-ig. 1904-ben Jánosi a vitorlást a balatonfüredi Stefánia Yacht Clubnak adományozta. DÖMÖ­TÖR 1943- 302-303. 128 Korcula, olaszul Curzola ma horvátországi sziget az Adria-tengeren, az ország legdélebbi részén, Dalmáciában, Dubrovnik-Neretva megyében. A hatodik legnagyobb sziget az Adrián. ♦ 74 ♦

Next

/
Oldalképek
Tartalom