Hudi József (szerk.): Véghely Dezső visszaemlékezései (Pápa, 2020)
Balatoni kirándulások
de mindig eredmény nélkül. Könnyen ráálltunk tehát, és Farkas Kálmán, Farkas Imre, Andirka és én elvittük őt a puskájával. Azt hiszem, a kormányos akkor is az öreg Jóska volt. A fűzfői öböl felé mentünk. Hamarosan fel is tűnt egy búvár, a nád felől mentünk rá, hogy oda vissza ne tudjon menni, és elkezdtük üldözni. Amint felbukott a víz alól, jeleztük Imrének, ki a csónak orrában ült, hogy hol van, ő célzott és lőtt. A vízen nagyon jól lehetett látni, hogy hogyan hibázta el Imre a szárcsát, mert a vizet a sörét felborzolta. Nem mondom, Imre jól lőtt, de azért a szárcsát mindig elhibázta. Az vígan lebukott, mi a lebukási irányba utána, és egy idő múlva megint feljött. És akkor [megismétlődött a jelenet. Minket is elkapott a vadászszenvedély és nagy élvezettel csináltuk a dolgot. Lestük a szárcsát, ha messze volt, sebesen rámentünk; ha közelbe[n] bukott fel, akkor a lapátokkal megfogtuk a hajót, hogy ne inogjon, hogy Imre biztosabban lőhessen. Azért azt halottuk, hogy Imre minden lövés után kiejt halkan egy számot. Később rájöttünk, hogy mindig öttel többet mond, így 60, 65, 70, stb. Mi nem kérdeztük meg, hogy mi az, de amikor 95 után lelőtte végre a szárcsát, akkor kiszaladt belőle, hogy — A fene egye meg, egy forintomba került ez a büdös szárcsa, amit megenni nem lehet, eladni nem lehet. Nagy röhögés követte ezt a kijelentést, mert mindegyikönk előtt nyilvánvaló lett, hogy 5 krajcárjába került egy patron és azt számolta, hogy mennyibe kerül néki majd a szárcsa. Ezután hiába hívtuk Imrét szárcsázni, mindig azt mondta: — Megy a fene. Évekig798, amikor Almádiba[n] 21-eztünk és 5 krajcárt tettünk, akkor azt mondta „egy patron” a tétem, ha meg két koronát akartunk megtenni, akkor meg „egy szárcsa.” Ha idegen volt a partiba [n], az persze megkérdezte, mi az, és mindig derűs hangulatot keltett ez a kis reális vadászkaland. 798 A kéziratban előtte: De, töröltük. ♦ 387 ♦
